A forgóeke feltalálása forradalmat indított el a mezőgazdaságban

Magyar mérnökök is részt vettek a modern agrárgépipar alapjainak megteremtésében (Fotó: Hegedüs Róbert)

 A mezőgazdasági géptermelésben azonban a nagy fellendülés korszakában sikert és jól eladható termékeket jelentett Mechwartnak és az általa irányított Ganz-gyárnak a szántógépek fejlesztése. Először a külföldön már bevált szerkezeteket gyártották. Mechwart András azonban feltalálta a gőzgépes (lokomobilos) forgóekét, melyben számtalan más fejlesztést is kiviteleztek. A gőzgéppel hajtott szántógépek igen hamar a külföldiek vetélytársává váltak. Mechwart Bánki Donátot is bevonta a forgóeke tervezési munkálataiba. Bánki Donát több, önálló részlet elemét fejlesztette ki a forgóekének. A gőzgépes meghajtó szerkezetet petróleummotorosra cserélte fel. Két évtizeddel később aztán, túl sok jelentős műszaki átalakításon, a Mechwart-féle forgóeke korszerűsített változatát 1910. július 27-én önálló szabadalomként jegyeztethette be.

Mechwart Andrásnak és Bánki Donátnak sok munkájába került az 1889-ben már Európában sok helyen dolgozó forgóekék korszerűsítése. Azoknál ugyanis, az úgynevezett közvetlenül működő rendszereknél, a motor az ekét a szántóföldön maga után húzta. Ez azzal járt, hogy az erő legnagyobb részét önmozgásra fordította, a szükséges vonóerőt a járó kerekeknek a talajjal súrlódva kellett előidézni. Ha ez nem következett be, a kerekek a földbe ásták magukat. Hogy ez ne így legyen, egy Nagy Dezső nevű gépfejlesztő például rácsos vasgerendát kötött a géphez, a gerenda végeire pedig két, a gépről hajtott lánccal forgatott eketestet erősített. Mechwart András találmányának lényege, hogy a mozgó gőzgéphez közvetlenül hozzákötötte a forgóekét. Az ekeszerkezet hengerszerűen elhelyezett forgó lapátokból állt, melyeknek élei befelé hajlottak. Az eke szélesebb volt, mint az erőgép nyomtávolsága, hogy a kerekek ne a szántott földön járjanak. Az ekedobot mélyebbre vagy magasabbra lehetett állítani. A lapátok egy-egy földhantot lemetszettek, magukkal vive fölemelték, hátul lerakták. Hogy a földdara­bok kellően porhanyóssá váljanak, a lapátokat erősebben hajlították a henger közepe felé, mint azt a gép haladása indokolta. Két évtized a műszaki fejlődésben nagy idő, a Mechwart-féle forgóeke születésénél már jelen lévő Bánki Donát 1910-ben már rendkívül sok új műszaki megoldással tette könnyebbé, gazdaságosabbá, egyszerűbben kezelhetővé a szerkezetet.

Az ember az őskortól kezdve foglalkozik földműveléssel. Ez kezdetben egyet jelentett a talaj fellazításával, a vetőmagok befogadására alkalmassá tételével. Az ősember földszurkáló botjait nem nevezhetjük ekének. A termőföldet valóban megforgató szerkezetet több ezer éve a világ minden pontján használják, Egyiptomtól Kínáig. Az ókorból fennmaradt szerkezetek alig változtak, az egyetlen lényeges fejlesztés a rómaiakhoz fűződik, ők a föld széttúrására vagy forgatására két vízszintes szárnyat alkalmaztak faekéiken. Agrártörténeti tény, hogy az ekék fejlődésében – eltekintve az anyagától és kivitelezésének pontosságától –, a szántási munka módszerében egészen a 19. század végéig nem történt alapvető változás. Kezdetben emberi erővel vontatták, aztán jött az állati vonóerő s végül a gépek. Mechwart Andrásra és kortársaira maradt a feladat, hogy új mechanikai elvek szerint, egy forradalmian új szerkezettel ezen változtassanak. Az eke feladata a talaj megforgatása, fellazítása és keverése, hogy a levegő és a nedvesség vegybontó hatásának út nyílhasson, a talaj fizikai állapota javuljon. Az eketörténet legnagyobb részében a szántás úgy történt, hogy a talajból merőlegesen és vízszintesen kihasítottak egy földhasábot, azt elforgatták, hogy addigi alsó felülete legyen felül. A szántás munkáját egy függőleges kés, egy éles forgótárcsa, a csoroszlya, a vízszintes elmetszést pedig a szántóvas végzi, a barázda forgatására egy elhajtott lap, az ekekormány szolgál. A szerszámok vezetésére való az eketalp, a tartólap, a szarvak és az eke előrészét támasztó taliga.