A biliárdgolyó átgurul világunkon

A játéktörténészek azt valószínűsítik, hogy a biliárd játék Angliában vagy Franciaországban alakult ki a középkorban. A játék nevének eredete vitatott. Az egyik magyarázat szerint a biliárd a francia bille-ből származik származik: golyót, labdát jelent. Mások azt mondják, Bill Kew-ról, egy angol zálogosról kapta a nevét, aki golyókat ütögetett az irodájában mérőeszközével, a yarddal. Ebből állhatott aztán össze az angol szóösszetétel: Bill’s Yard, vagyis magyarosan: biliárd.

A biliárd története

A 15. századból fennmaradt írásos és képi emlékek, amelyek biliárdozó emberekről tudósítanak, azt mutatják, hogy a biliárd ősi formáját szabadtéren, földön játszották. Leginkább a golfra vagy a krikettre hasonlított. Aztán amikor beálltak a telek, értelemszerűen nem lehetett kint játszani, ezért kitalálták a biliárd beltéri változatát. A biliárdasztalok zöld játékfelülete máig a fű színét idézi meg. A biliárdasztalról az első írásos emlék 1470-ből, egy francia királyi leltárból maradt ránk. A 16-17. században a beltéri biliárd, vagy ahogy akkor mondták, asztali biliárd, viharos gyorsasággal terjedt el a francia és az angol nemesség köreiben. A 17. század végére Londonban a biliárdasztalok már a nagyobb közösségi helyeken, leginkább kocsmákban is megjelentek, így ez a sport nem maradt az arisztokrácia kiváltsága. Sikerét többek között annak köszönhette, hogy nem kellett hozzá különösebb fizikai erőfeszítés, ám a logikai képességeket és az ügyességet nem nélkülözhette az, aki ezt a szórakozást szerette.

A korai biliárdban is több változat volt, ezek szabályaikban és játékeszközeikben különböztek egymástól. A Port and King rendkívül népszerű volt, ebben két golyót használtak, melyeket hajlított ütővel mozgattak. Az asztalon hat lyuk volt, ezeket el kellett kerülni. A játéktér egyik végén az íves kapu (a Port), a másikon pedig egy fabábú (a King) állt. A golyót úgy kellett terelni, hogy áthaladjon a kapun és visszakerüljön a bábu mellé, megérintse azt anélkül, hogy a kapu vagy a bábu felborulna. A játékosok természetesen a másik fél golyóját igyekeztek úgy eltalálni, hogy az beleessen valamelyik lyukba, vagy felborítsa a bábut.
Az egyre népszerűbb biliárd a 18. századra már hétköznapi játékká vált, elindult világhódító útjára, Észak-Amerikában is megjelent. A biliárdipar is belendült, a komoly bútorkészítő cégek nagy lehetőséget láttak a biliárdasztalok gyártásában, így nagy mennyiségben kezdték el azokat forgalmazni. Ahogy múlt az idő, módosultak a játékszabályok, és új bi­liárdtípusok is kialakultak. A Port and King kapuja és bábuja eltűnt az asztalról. Megmaradtak a lyukak. A Nyerő játszma nevű játékban továbbra is két golyót használtak, a feladat az volt, hogy a saját golyó eltalálja az ellenfé­lét úgy, hogy az lyukba kerüljön. Franciaországban is kitaláltak egy új biliárd­formát, a harcjátékot. Itt már több, számozott golyót használtak. Arra törekedtek, hogy az ellenfélhez tartozó golyók lyukba essenek, a saját golyókat pedig ne fenyegesse ez a veszély. Egy másik francia biliárdjáték a Karambol nevet kapta. Ebben a két fehér golyó mellett megjelent a harmadik, a piros is. Azzal lehetett pontot szerezni, ha a játékos saját fehér golyójával lyukba lökte az ellenfél golyóját, vagy a piros golyót, de pont járt azért is, ha a meglökött golyó mind a kettő másik golyóval ütközött, ez volt a karambol.

A 19. század elejére ez a forma Angliában kiszorította a korábbiakat, Franciaországban viszont már kizárólag lyukak nélküli asztalokon versenyeztek, ahol csak a golyók ütköztetésével lehetett pontokat szerezni.

Erre az időszakra tehető a modern biliárd kialakulása. Még a korai időkben elterjedt az a szokás, hogy a játékosok időnként fordítva használták az ütőt, annak keskenyebb végű szárával kényelmesebben lehetett lökni a golyót. Idővel megjelent egy új eszköz, ennek elvékonyodó végét használták a golyó lökésére. Ez volt a dákó. Nem vált azonnal elterjedtté, bár 1734-től ott állt minden biliárdszalonban, de áttörést csak a 19. század elején értek el, ekkor fejlesztették ki a bőrborítású dákóvéget. Ehhez kellett egy Francois Mingaud nevű katonatiszt is, akit börtönbüntetésre ítéltek, és aki az itt eltöltött évek alatt dolgozta ki az új szerkezetű dákóvéget. Elég szabados tömlöc lehetett ez.

Egy bizonyos Jackar 1820-ban a krétát futtatta be. A krétázás a dákó végének jobb tapadását szolgálta.


A játék kellékei

A golyó: A legkorábbi időkben fából készültek a biliárdgolyók, ám a 17. század végére elterjedt az elefántcsont használata. Annak ellenére, hogy az ebből készült golyók súlya és tömörsége nem volt egyforma, az elefántcsont golyók kereslete a 19. századra hatalmassá nőtt. Például 1890-ben hétszázötven tonna elefántagyart vittek Londonba, ez annyit jelentett, hogy évente tizenkétezer elefántot öltek meg azért, hogy Anglia biliárdgolyó-szükségletét ellássák. Szerencsére az elefántcsont drága volt, és bizonyos állatvédelmi megfontolások is egyre nagyobb teret nyertek. Komoly változást golyóügyben a New York-i John Weley Hyatt műanyag biliárdgolyói hoztak. Egyforma súlyuk és tömörségük mellett azonban kezdetben többször csődöt mondtak, ha túl erős ütés érte őket, eltörtek. Hyatt lépett, és módosított az alapanyag összetételén.

A feltaláló egyébként rendkívül sokoldalú volt, 1870-ben például megalakította az Albani Dental Plate Companyt, ahol a fő termék, a műfogsor mellett biliárdgolyók és zongorabillentyűk gyártásával is foglalkoztak. Hyatt nem állt meg azonban a műanyagoknál. Részt vett a görgős csapágyak és a varrógépek fejlesztésében is, több jelentős eredmény fűződik ezen a téren is a nevéhez.

Igaz, hogy a 19–20. század fordulóján már Angliában is készültek hasonló műanyag biliárdgolyók, de a komolyabb játékosok körében csak 1930 környékén fogadták el. Ettől kezdve a bajnokságokat is ezekkel játszották.

Az asztal: Egészen a 19. század elejéig a biliárdasztalok játékfelülete fából, ritkábban márványból készült. Egy londoni ember, John Thurston változtatott ezen, a játékfelületet palakővel fedte. Ez az anyag azért volt alkalmas erre, mert súlyával növelte a biliárdasztal stabilitását, nem vetemedett, nem hajlott meg, és viszonylag könnyen lehetett megmunkálni. Így tehát a palakő a század második felére kiszorított minden korábban használt anyagot. A játékteret övező perem rugalmas borításának, az úgynevezett mandinernek az időtálló kialakítása is John Thurstonhoz kötődik. Ő gumiból készített ilyeneket, és az új, hőmérsékleti ingadozásoknak is ellenálló vulkanizált gumi átvette a hatalmat az asztalokon. Sokáig gondot okozott a biliárdasztalok megvilágítása is, ám ezt a gázlámpák használata, majd később az elektromosság elterjedése megoldotta.

A három ma is élő forma

Pool: A 19. század második fele a biliárdláz első csúcspontja. Angliában 1870-ben rendezték meg az első hivatalos bajnokságot. Ezt megelőzően Észak-Amerikában a század közepén a biliárd az összes szövetségi államban megjelent. New Yorkban hatvan biliárdszalon volt. Az amerikaiak kifejlesztették saját stílusukat, ebből lett végül a Pool biliárd.

Elterjedése egy Michael Phelan nevű ír bevándorlónak köszönhető, őt később az amerikai biliárd atyjaként emlegették. A sokoldalú Phelan profi játékos volt, emellett újságcikkeket írt a biliárdról, és jelentős szerepe volt a játék fejlesztésében is. A mai Pool biliárdasztalok mandinerjeinek formáját és az asztal felső peremén elhelyezkedő, célzást segítő pontokat is neki köszönhetjük. Könyvet is írt a biliárdról. Vállalkozása, a Pelan-Collender mi mással foglalkozott volna, mint biliárdasztal-készítéssel. Később egyesült korábbi fő konkurensével, így létrejött a Brunswick-Balke-Collender vállalat, egészen a 20. század közepéig ellenőrzése alatt tartotta a sportágat.

Nézzük, hogyan alakult a játék a legújabb korban. A négygolyós bi­liárd az angol biliárd továbbfejlesztése volt. Tizenkét láb (1 láb 30,48 cm) méretű asztalon játszották, kettő fehér és kettő piros színű golyóval, az asztalon négy lyuk volt. Pontot az kapott, aki a meglökött fehér golyóval lyukba küldött egy másik golyót, vagy sikerült karambolt létrehoznia, azaz golyója ütközött két vagy három másikkal.
A ma Magyarországon legismertebb Pool biliárdjáték a nyolcas Pool, a 20. század elején jött létre.

Karambol: Olaszországban, Spanyolországban, Németországban, Auszt­riában, Hollandiában és Oroszországban a biliárd francia eredetű változatait (Karambol) játszották.
A 19. század második felében a Karambolt úgy fejlesztették tovább, hogy az asztal négy sarkán négyszög alakú területeket jelöltek ki, itt nem lehetett pontot szerezni – ennek oka az volt, hogy ezeken a játékfelületeken korábban sokkal könnyebb volt karambolt elérni. Ezt a formát váltotta fel a Balkline nevű variáció, melyben négyszög alakzatok felrajzolásával osztották fel a felületet, ám már nemcsak a sarkok közelében. A megszerezhető pontok száma attól függött, hogy a célgolyók éppen melyik mezőben voltak. A Balkline és annak változatai a 20. század első feléig az első számú Karambol játéknak számítottak. Később a háromfalas Karambol vette át szerepét, ami napjainkban is igen népszerű. Kifejlődött egy különleges változata is, a művészi biliárd, ebben nehezen kivitelezhető, nagy gyakorlatot igénylő lökéseket kell megtenni egy-egy karambolért.

Snooker: Az óriási Brit Birodalom gyarmatain is kedvelték a játékot, napjaink talán legismertebb biliárdfajtáját, a Snookert Indiában találta ki az ott szolgáló Neville Chamberlain nevű katonatiszt 1875-ben. Az új játék három korábbi biliárdforma alapján jött létre: a Life Poolból, a Black Poolból és a Pyramidból. Ez volt az első olyan játékváltozat, ahol a golyókat háromszög alakban rakták fel az asztalra. Chamberlain a következőket alkotta ezekből: a tizenöt piros Pyramid golyót háromszög alakban rakták az asztalra, a külön-külön felhelyezett négy színes golyóval: a sárgával, a zölddel, a rózsaszínnel és a feketével. A barna és a kék később jelent meg. A hamar népszerűvé vált játékot Chamberlain nevezte el. A katonai zsargonban snookernek az elsőéves kadétokat hívták. Chamberlain egy lökést elhibázó katonára mondta, hogy Real Snooker, azaz igazi zöldfülű. A szót összekapcsolták a játékkal, és így vált az Indiá­ban szolgáló gyarmati tiszt biliárdmágussá és keresztapává egyszerre. Angliá­ban 1900-ban már hivatalossá nyilvánították a Snookert, 1916-ban volt az első amatőr, 1927-ben pedig az első profi bajnokság.

A biliárd sportok, köztük a Snooker legújabb kori világméretű népszerűségét az egyre nagyobb tömegeket vonzó, 1973-ban elkezdett tévéközvetítéseknek köszönheti. Mivel sokan nézik, óriási hirdetési pénzekhez juthatnak a televíziók és a sportolók.

A Snookert egyébként a biliárdjátékok királyának tartják.