Történelem

A Nap hatásait a sütkérezés után is érzi a bőr

Még órákkal a napozás vagy szoláriumozás befejezése után is károsodik a bőr az ibolyán túli sugaraktól. A Yale Egyetem kutatói szerint három-négy órával a napozás után is tart a potenciálisan rákkeltő DNS-károsodás a melanin nevű festékanyagban végbemenő kémiai reakciók miatt.

A kutatókat meglepte, hogy a bőr, a szem és a haj színét adó melanin szerepet játszik a DNS-sérülésében is, mert eddig úgy tudták, hogy a pigment védelmező szerepet tölt be azáltal, hogy elnyeli az ibolyántúli (UV-) sugarak jelentős részét, még mielőtt azok behatolnának a bőrbe.

A melaninnak azok a szokatlan kémiai tulajdonságai, amelyek jó UV-elnyelővé teszik, kedveznek más kémiai reakcióknak is, amelyek ugyanolyan károsodást okoznak, mint maguk az UV-sugarak – írta a Douglas Brash professzor vezette kutatócsoport a Science című tudományos folyóiratban. A Yale orvosi karának kutatói laboratóriumban, egereken, egér- és emberi sejteken végzett vizsgálatokkal tárták fel a melanin e tulajdonságát. Az UV-sugarak olyan DNS-károsodást okozhatnak, amelyek rákkeltő mutációkhoz vezethetnek a melanintermelő sejtekben, a melanocitákban, s a laboratóriumi kísérletekben a károsodás még órákkal a sugaraknak való kitettség után is tartott. A kutatók ugyanakkor jó hírrel is szolgáltak: kifejleszthetők olyan fényvédők, amelyek kiküszöbölik az ilyen károsodást. Addig is azt ajánlják a napimádóknak, hogy legalább a déli órákban kerüljék a napozást, illetve viseljenek szalmakalapot.