Történelem
A magyar nemzet a szabadságból él, nem tud meglenni anélkül
Hiszem azt, hogy ötvenhat öröksége segíti, támogatja nemzetünket - fogalmazott Varga-Bajusz Veronika

Varga-Bajusz Veronika úgy fogalmazott: sokan, sokféleképpen próbálták a magyarokat megtörni, de a magyar nép szabadságát nem tudták elvenni.
Szavai szerint a szabadságharc résztvevőinek köszönhető, hogy bár a forradalom nem volt sikeres, mégis annyira benne maradt az emberekben, a nemzetben, hogy kitartott ez a láng.
„Kitartott az elhivatottság és a szabadságvágy, ami aztán elvezetett ahhoz, ami a rendszerváltást meghozta. Ezt szeretném megköszönni önöknek” - jelentette ki az államtitkár.
A szabadságvágy az, ami táplálja, űzi, hajtja a magyarságot, hogy folyamatosan dinamikus és meghatározó legyen - emelte ki, megjegyezve: erre a meghatározó szerepre utalnak többek közt az olimpiai eredmények vagy a Nobel-díjak is.
A magyar nemzetben benne van az elhivatottság, ami 1956-ban is megmutatkozott - állapította meg az államtitkár, aki kitért arra, hogy jogászként a nagyapja is részt vett a forradalomban, ezért a családja számára minden évben különleges nap október 23-a. Hozzátette: bízik abban, hogy más gyermekek, unokák is továbbviszik majd „ennek a lángnak az örökségét”.
„Hiszem azt, hogy ötvenhat öröksége segíti, támogatja nemzetünket abban, hogy az elnyomás soha többé ne fordulhasson elő” - fogalmazott Varga-Bajusz Veronika.