Történelem
Hercegi túsz pazar sírjára bukkantak
Politikai túszként küldték Kínába, akkoriban ez bevett gyakorlat volt diplomáciai kapcsolatok fenntartására

Kínai régészeknek sikerült feltárniuk Kim Joung, az egykori koreai Szilla királyság hercegének sírját Hszian városában – számol be az Arkeonews. Kim Joung túszként került Kínába a Tang-dinasztia (618–907) idején.
A nyughelyben talált epitáfium ritka, részletes leírást ad a herceg életéről, a Tang-dinasztia túszrendszeréről, valamint a Szillával való viszonyáról. A Senhszi Régészeti Akadémia szerint a sír az egykori főváros, Csangantól nem messze fekszik.
A nyughely egy egykamrás, a földben található üreg tetőnyílással. Az eredeti bejárat mára megsemmisült, a 10,4 méter hosszú és 4 méter mély nyughely ma nagyjából 4,5 méterrel a felszín alatt van.
A lelőhelyen több mint 80 sírmellék került elő, köztük különféle kerámiaszobrocskák. Ezek embereket, illetve állatokat ábrázolnak. A sírfelirat egy szépen díszített kövön található, ez alapján biztos, hogy Kim nyughelyét találták meg.
A szöveg szerint a herceg 747-ben, Tien pao uralkodásának idején született, és 794-ben halt meg. Politikai túszként küldték a Tang-dinasztiához, akkoriban ez bevett gyakorlat volt a Szillához hasonló vazallusállamok esetében a hűség biztosítása és a diplomáciai kapcsolatok fenntartására. Kim Joung családtagjai három generáción át szolgáltak túszként, hivatali tisztségekben a Tang-dinasztiánál.
Maga a herceg két diplomáciai küldetésben is részt vett Szillában, emellett különféle ünnepségeken is jelen volt. Temetése kifejezetten tisztességes volt, ami a tisztelet jele.
A sírfelirat Kim Joung feleségéről is említést tesz, a nő egy jómódú kínai család tagja volt. A beházasítás valószínűleg a politikai és kulturális kapcsolatok megerősítését szolgálta.
A férfihoz hasonló túszok a Tang udvarban éltek, ahol konfuciánus oktatásban részesültek, beilleszkedtek a kínai elit társadalomba, miközben közvetítőként szolgáltak a külkapcsolatokban. A sírfelfedezés konkrét bizonyítékokat szolgáltat erről a rendszerről – adta hírül a National Geographic.