Tengerjáró nép 3000 évvel a vikingek előtt – egy korábbi hajózás nyomait tárták fel

A PLOS ONE folyóiratban közzétett kutatás megkérdőjelezi azokat a régóta fennálló nézeteket, amelyek szerint a bronzkori közösségek ragaszkodtak a part menti vizekhez. Boel Bengtsson, a Göteborgi Egyetem munkatársának vezetésével a tanulmány bizonyítékokat mutat be arra vonatkozóan, hogy a korai hajósok rutinszerűen teljesíthettek nyílt tengeri utakat a Skagerrak-szoroson keresztül, olyan távolságokat megtéve, ahol közel 50 kilométeren keresztül nem volt látható szárazföld.

Ennek a lehetőségnek a vizsgálatához a kutatók egy szimulációs programot, az úgynevezett „Voyage Optimization Tool”-t használták. Két lehetséges útvonalat hasonlítottak össze: egy hosszabb, biztonságosabb, 700 kilométeres part menti utat és egy 110 kilométeres, nyílt tengeren való közvetlen átkelést. A cél az volt, hogy megállapítsák, vajon az ókori legénységeknek megvolt-e a szükséges képzettségük és felszerelésük ahhoz, hogy a parttól távol hajózzanak.

A csapat régészeti leletek, környezeti adatok és a csónakok teljesítményét vizsgáló tesztek kombinációjával dolgozott. A vizsgálat középpontjában az ősi varrott deszkás csónakok másolatai álltak, köztük a Hjortspring és az Ullerslev hajókon alapuló tervek. Ezeket az összevarrt fadeszkákból készült és evezővel hajtott csónakokat különböző szél- és hullámviszonyok között tesztelték.

Az eredmények azt mutatták, hogy nyugodt nyári időben – egy méter alatti hullámokkal és 10 csomó alatti széllel – a rövidebb, nyílt tengeri útvonal nemcsak lehetséges, hanem hatékonyabb is. A tengerparti útvonalhoz képest akár 25 százalékkal is csökkenthető volt az utazási idő, így ez az útvonal alkalmasabb a sürgős vagy kiemelt fontosságú utakra.

A kutatók becslése szerint az ilyen átkelések már i. e. 2300-ban megkezdődhettek. A sikeres utakhoz nemcsak tengerjáró hajókra, hanem tapasztalt legénységre is szükség volt. A navigációt valószínűleg természetes jelzések, például a nap állása, a közeli tájékozódási pontok, sőt valószínűleg még az állatok viselkedése is segítette – ezek a technikák még ma is használatosak néhány hagyományos tengerész kultúrában.

Bár a tengerparti útvonal biztonságot nyújtott és lehetőséget adott a készletek feltöltésére, sajátos kihívásokat is jelentett. A nagyobb távolság és a lassabb tempó miatt kevésbé volt alkalmas a rendszeres kereskedelemre vagy az időérzékeny utazásokra.

A navigáción túl a tanulmány segít megmagyarázni az Észak-Dánia és Délnyugat-Norvégia közötti kulturális hasonlóságokat is. A mindkét régióban talált leletek, temetkezési stílusok és építési módok gyakori érintkezésre utalnak. A kutatók szerint ezeket a kapcsolatokat jobban magyarázza a közvetlen nyílt tengeri utazás, mint a fokozatos part menti mozgás, írta a greekreporter.com.

A tanulmány nemcsak a bronzkori tengeri kultúráról alkotott ismereteinket formálja át, hanem egy rugalmas kutatási eszközt is bevezet. A korai északi utazásokról régóta vallott nézetek most újragondolásra kerülnek, mivel a kutatók kimutatták, hogy a skandinávok évszázadokkal azelőtt szelték át a tengereket, hogy a vikingek kihajóztak volna.