Történelem
Elfeledett nép a Zöld Szaharában – DNS-vizsgálat fedte fel a titkukat
Két női múmia maradványai alapján a kutatók egy eddig ismeretlen, elszigetelt ősi embercsoportot azonosítottak a mai Líbia területén
A Szahara területe a múltban zöldellő szavanna volt tavakkal, folyókkal, és nagytestű emlősöket – köztük elefántokat és vízilovakat – tartott el. Kezdeti emberi közösségek is éltek a térségben. A régészek 15 nőt és gyermeket találtak eltemetve a menedékhelyen.
A maradványaik alapján a tudósok megtudták, hogy ez a közösség halászatból élt, valamint kecskéket és juhokat tartott. A tanulmány egyik szerzője, Savino di Lernia kifejtette: „Ezzel a két múmiával kezdtük, mert nagyon jól megmaradtak - a bőr, a szalagok, a szövetek.” Valóban, annak köszönhetően, hogy a maradványok ilyen jól megőrződtek, a tudósok tudták szekvenálni a teljes egyedi genomjukat.
A Szahara zöld korszakából származó múmiák genetikai elemzése során kiderült, hogy a terület lakói egy eddig ismeretlen, elszigetelt populációhoz tartoztak, amely nagy valószínűséggel több tízezer éven át lakta a régiót. A tanulmány szerint valószínüleg az emberi faj Afrikából való több mint 50 ezer évvel ezelőtti, első nagy kitörése után vándorolt ide a sziklamenedéknél élő kis emberi közösség.
Emellett a tanulmány szerzői megjegyezték, hogy a két múmián talált genetikai izoláció szintje rendkívül szokatlan, és lehetővé tette számukra, hogy néhány megalapozott feltételezést tegyenek. A tanulmány szerint a genetikai elszigeteltségnek ez a szintje azt sugallja, hogy a régió nem volt az emberi faj emberek migrációs folyosója.
Az ősi barlangrajzok és állati maradványok jól dokumentált elemzései azt sugallták, hogy a „zöld” Szahara lakói pásztorok voltak, akik olyan állatokat tereltek, mint a kecskék és juhok. Egyes kutatók szerint a pásztorközösségek a Közel-Keletről terjedtek el.
Az új tanulmány szerint ez az elmélet nagyon valószínűtlen, mivel a zöld szaharai múmiák rendkívüli genetikai elszigeteltséget mutatnak. Ehelyett a tanulmány szerzői azt feltételezik, hogy a pásztorkodást az elszigetelt közösség más, a földművelést elsajátító emberi csoportokkal való kölcsönhatás révén ismerte meg.
Di Lernia kifejtette: „Mi most már tudjuk, hogy bár elszigeteltek voltak genetikailag, ám kulturális értelemben nem. Rengeteg földrajzi kapcsolódási pontot ismerünk a kontinens több részéből, mert ugyanolyan vagy hasonló kerámiáink vannak a szubszaharai régióból, a Nílus-völgyéből és máshonnan is” – írta a greekreporter.com.
Egy másik szakértő szerint a múmiákból kinyert DNS-ekből kiderült, hogy származásuk nagy része egy észak-afrikai genetikai vonal eddig ismeretlen változatára vezethető vissza.
