Történelem

Tutanhamon vagy valaki más?

Az ókori Egyiptom okozott már eddig is fejtörést

Tutanhamon uralkodása tíz évig tartott, majd vélhetően egy törött lábból kezdődő fertőzés következtében fiatalon elhunyt a fáraó. Amit maga mögött hagyott, az lázba hozta a kutatókat és a régészeket is – adta hírül a Ripost.

Tutanhamon vagy valaki más?
Tutanhamon egyiptomi fáraó halotti maszkjának másolata a Tutanhamon – Sírja és kincsei című kiállításon
Fotó: AFP/DDP Images/DDP/Lennart Preiss

A kutatók az 1922-es ásatás történelmi feljegyzéseinek újbóli átvizsgálása után jutottak egy új elmélethez, és olyan testmódosításokról szóló említéseket találtak, amelyek nem feleltek meg az ókori egyiptomi hagyományoknak – olvasható a Ripost oldalán.

Különösen egy dokumentum keltette fel Joann Fletcher professzor figyelmét, amely így szólt:

„Egy régóta figyelmen kívül hagyott jellegzetesség bontakozott ki, a határozottan kilyukasztott fülekre gondolunk a halotti maszkon.”

Bár a fáraók fülbevalót viseltek, a módosításokat nem vitték át a halotti maszkra. Piercingek csak a királynők és a gyermekek maszkjaihoz készülteken voltak. Ezért gondolják azt, hogy a maszk nem Tutanhamon számára készült. Feltételezésük szerint Tutanhamon 18 éves korában bekövetkezett, hirtelen halála miatt lehet, hogy az ő arcformáját ültették rá a maszk valódi tulajdonosára. Az a fő elmélet, hogy a maszk eredetileg Tutanhamon mostohaanyjának készült, Nofertitinek.

Kapcsolódó írásaink