Történelem

A tízparancsolat és a maffia

Főleg az olasz, de a 20. század első felében aktívabb ír vagy a mostanság hírhedtté váló latino maffiózókra is jellemző a mély katolikus vallásosság

A maffiózókra általában a mély katolicizmus a jellemző, nemcsak az itt tárgyalt olasz szervezetekre, hanem a 20. század első felében aktívabb írekre, vagy a mostanság hírhedtté váló latinókra. Egyáltalán nem számít ritka esetnek, hogy az elfogott maffiavezérek rejtekhelyén vallási szimbólumokat találnak a rendőrök – írja a Múlt-kor.hu.

A tízparancsolat és a maffia
Mózes próféta története, Mózes a Tízparancsolattal, 1890 körül, Történelmi, digitálisan restaurált reprodukció 18. vagy 19. századi eredetiről
Fotó: NorthFoto

Egyes beszámolók szerint a maffiózók 90 százaléka istenhívő. A külső szemlélő számára talán kissé bizarr lehet, de a tagok részt vesznek a mindennapi egyházi életben. Ott vannak a miséken, a körmeneteken, aktív tagjai az egyházközösségnek, és nagylelkű adományokkal járulnak hozzá a működéséhez. A váratlan kiadásokról való gondoskodásra is akadnak példák, így a templom egy részének felújítására vagy a régi freskók restaurálására.

A nagyobb vezérek azonban már elkülönülhetnek a hétköznapi vallásosságtól. Tarthatnak például a saját birtokukon papot, ahogy azt Szicíliában tették néhányan, de ha részt is vettek a vasárnapi miséken, akkor is kiemelt és biztosított helyük volt a templom egy meghatározott pontján.

Nemcsak a sajátos, egyháztól kölcsönzött rituáléi voltak meg a különböző maffiacsoportoknak, de létezett egy általánosan elfogadott értelmezése a tízparancsolatnak.

Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életed legyen ezen a földön, szól a Tízparancsolat egyike, amely elsősorban a gyermekek felé jelent intést a szüleikkel kapcsolatban, társadalmi értelemben azonban vonatkozik mindenkire, akik valamiféle lelki értelemben vett apaságot töltenek be, legyen szó hivatali elöljárókról, tanárokról, vagy éppen a munkaadóról. A maffia a saját családjára kiterjesztve értelmezi ezt a bibliai helyet, és a család vagy a család tagjainak a méltóságát megőrizni mindennél előrébb való érdekként tartják számon.

Felebarátod ellen ne tégy hamis tanúbizonyságot, adja parancsba az Ószövetség. A szervezeten belül elvárt a teljes és megkérdőjelezhetetlen őszinteség. Éppen ezért nem lehet a maffia tagja egy olyan személy, akinek az édesapja a maffia áldozata volt, mivel belépése esetén kötelesek lennének elmondani a halálesetről a teljes igazat.

Ne paráználkodj! Ne kívánd a felebarátod házastársát! Ezen parancsolatok betartása szintén egyfajta elvárás volt, noha nem olyan erőteljes, mint az előzőekben. A maffiózónak elvileg sosem szabadott megcsalnia a feleségét, mivel egy szerető potenciális veszélyforrást jelentett rá. Ráadásul az a férfi, aki nem volt képes uralni az érzelmi és a szexuális életét, megbízhatatlannak számított. A valóságban azonban ennek az elvárásnak nem feltétlenül tettek eleget, különösen nagy volt a kontraszt ezen a téren az amerikai olasz, és az európai olasz családok között. A házasságon kívüli kapcsolatot leginkább akkor nézték el, ha a maffia érdekei nem sérültek, de ebben az esetben is gondosan ügyelni kellett arra, hogy a feleségek nem kerülhettek megalázó helyzetbe.

Talán az évszázados szicíliai arab jelenlét örökségeként a család nőtagjaival szembeni gondoskodó és óvó szándékú paternalizmus nagyon erős volt: az édesanya, a lánytestvér vagy a menyasszony a legfontosabb személyeknek számítottak. Ugyanakkor ez bizonyos értelemben korlátozta is a nők lehetőségeit, mert az ő helyük a család mellett volt, hogy gondoskodjanak annak összetartásáról. A válást, ahogy a katolikus egyház sem, egyáltalán nem nézték jó szemmel.

A Ne lopj! parancsolata azt jelentette, hogy a maffia bizonyos embereknek gyakran tett szívességet, akár abban is, hogy eltűnt javait megtalálhassa. Giovanni Brusca, a szicíliai alvilág egyik ismert alakja, kihallgatása során elbüszkélkedett azzal, hogy Palermóban egyszer mindössze húsz perc alatt előkerített egy ellopott autót, gyorsabban, mint a rendőrség bármely más esetben.

A maffia és a tagjai örömmel használják az egyház jelképeit, részt vesznek a különböző szertartásokon, és a szabályait, a maguk módján, érvényesnek tekintik. De mit szól mindehhez az egyház? Giuseppe Diana példája azt mutatja, hogy amennyiben következetesen érvényesíti a saját tanítását, úgy értelemszerűen a maffiának távol kellene maradnia az egyházi szertartásoktól.

II. János Pál pápa 1993-ban azonban a szicíliai Agrigento közelében lévő Templomok Völgyében erőteljesen kikelt a maffia ellen. A pápa eredetileg nem nyilatkozott volna róluk, ám félúton a helyszín felé találkozott a meggyilkolt Rosario Livatino szüleivel, ami éles bírálat megfogalmazására késztette az egyházfőt.

A maffia válasza sem késett, két és fél hónappal később két római templomban robbantak bombák, üzenetképpen a katolikus egyháznak. Az egyház magasabb tisztviselői manapság sokkal elítélőbben szólnak a szervezett bűnözésről, de a korábban kiépített személyi és nem utolsósorban pénzügyi kapcsolatok még igen sokáig megoldandó feladatot jelentenek majd a Vatikán számára.

Kapcsolódó írásaink