Történelem

Már az őskori ember is hordott piercinget

Több ásatáson is apró, vékony és hegyes köveket találtak, és egészen mostanáig nem tudták, hogy mire használták őket

A délkelet-törökországi, tizenegyezer éves temetkezési helyen talált csontvázak szája és füle körül talált kődíszek bizonyítják, hogy az emberek már az őskor óta díszekkel ékesítik testüket, és már akkor foglalkoztak azzal, hogy milyen a megjelenésük – közölték a térségben ásatásokat végző régészek szerdán.

Már az őskori ember is hordott piercinget
Törökországban az ásatások során talált emberi csontvázakon az ékszerek a test különböző részein, a helyükön voltak
Fotó: AFP/Anadolu/Anadolu Agency/Mesut Varol

Bár a mai Törökország és Irak területét is magában foglaló termékeny félhold területén, ahol az őskori emberek földművelés céljából letelepedtek, több ásatáson is apró, vékony és hegyes köveket találtak, egészen mostanáig nem tudták, hogy mire használták őket.

Emma Louise Baysal, az Ankarai Egyetem régészprofesszora elmondta, hogy eddig nem találtak olyan testet, amelyben az ékszer még a helyén lett volna.

„A Boncuklu Tarla-i lelőhelyen azonban mindegyik ékszert megtaláltuk a csontvázakon, nagyon közel a fülükhöz és az ajkaikhoz” – állítja a professzor, aminek köszönhetően a szakértők most először következtethetnek arra, hogy minden bizonnyal piercingként használták őket.

Baysal szerint a csontvázak alsó állkapcsukon lévő fogainak kopásából is arra lehet következtetni, hogy az őskori emberek alsó ajkaikon pierciengeket hordhattak.

Az ásatás helyszínét körülbelül 11 000 évvel ezelőtt egy vadászó-gyűjtögető csoport lakta, akik végül le is telepedtek a térségben.

Az ásatások folytatódnak a területen, ahol a régészek elmondása szerint eddig több mint 100 000 leletet tártak fel.

Kapcsolódó írásaink