Történelem

Földönkívülieket, titkos fegyverkísérletet és a KGB-t is sejtették a háttérben

A Gyatlov-rejtély

Alsóneműre vetkőzött, cipő nélküli áldozatok, külsérelmi nyomok nélkül elmozdult belső szervek, levágott testrészek és idegen vérnyomok. 1959 januárjában tíz fiatal vágott neki az Urál északi lejtőinek, ám közülük csupán egy élte túl a krimibe illő furcsaságokkal teli kalandot – írja a múlt-kor.hu.

Földönkívülieket, titkos fegyverkísérletet és a KGB-t is sejtették a háttérben
A csoport összeroncsolt sátra, amit az esemény után több mint három héttel fedeztek fel
Fotó: Wikipédia

A mínusz harminc fokos hidegben, lakatlan területen eltűnt turistacsoport tagjainak egy részét csak egy hónappal azután találták meg, hogy nyomuk veszett, további négy tetemet pedig csak jóval később, májusban fedeztek fel. A több mint különös események végére a mai napig nem sikerült pontot tenni, ám tucatnyi spekuláció látott már napvilágot. A gyorsan lezárult nyomozás és a dokumentumok titkosítása a szovjet kriminalisztika egyik legrejtélyesebb ügyévé tették a több mint hatvan éve megoldatlan talányt: mi vezetett a fiatalok erőszakos halálához?

Ügynök a csapatban.

1959 elején Igor Alekszejevics Gyatlov, a rádiótechnikai kar végzős hallgatója vezetésével az Uráli Politechnikai Egyetem hegymászókörének kilenc tagja egy 200 kilométeres, igen megerőltető, hegymászással kombinált sítúrát tűzött ki maga elé célul.

Gyatlov gyakorlott hegymászó volt, a terület az eset óta az ő nevét viseli.

Egyes források szerint a túravezető ezt az alkalmat egyfajta tréningnek is szánta, mert nagy álma az volt, hogy a diploma megszerzését követően egy valódi sarkköri kutatócsoportba is kéri majd a felvételét.

A tapasztalt túrázónak számító huszonévesekből álló csapat hat egyetemistából és három friss diplomás, de már elhelyezkedett mérnökből állt.

Közülük kettő a szovjet hadsereg plutónium-szükségleteinek kielégítéséért felelős, Cseljabinszk–40 fedőnevű vállalatnál dolgozott.

A csoporthoz tizedikként, az utolsó pillanatban csatlakozott a fiatalok számára teljesen ismeretlen, tetoválásokkal teli, profi magashegyi túravezető, a 37 éves Alekszandr Alekszandrovics Zolotarjov, aki – mint később kiderült – a szovjet belső elhárítás tisztjeként tevékenykedett.

Miután a csoport tagjai beszerezték a hatóságoktól a távolmaradási hozzájárulásokat és az útvonalengedélyt – amin valószínűleg nagyot lendített, hogy a kirándulást a Szovjetunió Kommunista Pártja a napokban tartott XXI. Kongresszusának ajánlották – január 25-én útnak is indultak Szverdlovszkból (a mai Jekatyerinburgból).

Életmentő betegség.

A fiatalok történetét naplótöredékekből, fényképekből, illetve a későbbi kriminalisztikai vizsgálatokból rekonstruálták.

A csoport az első, vonattal megtett ötszáz kilométer után egy Ivgyelj nevű kisvárosba érkezett meg, majd egy rövid teherautós utazás után január 27-én már valóban megkezdődött a túra: a csapat a Vizsaj nevű települést már sífelszerelésben, gyalog hagyta el, hogy megkezdje útját az első célállomás, az Otorten-hegy felé.

Másnap reggel azonban egy nem várt esemény zavarta meg a fiatalokat: Jurij Jefimovics Jugyin, a harmadéves mérnök-közgazdász hallgató hastáji fájdalmakra kezdett panaszkodni, és hőemelkedése volt.

Betegsége mentette meg az életét. A csoport ugyanis – élénk tiltakozása ellenére – visszafordította Jurijt az alig húsz kilométerre található Vizsajba.

Miközben a fiú a településen kielégítő orvosi ellátásban részesült, a kilenc főre fogyatkozott csapat folytatta útját az északkeleti hegyek felé, a bennszülött manysi vadászok (más néven vogulok) ösvényeit követve.

A csoport társuk elvesztése ellenére is kiváló tempóban és felhőtlen hangulatban rótta a kilométereket. 1959. február 1-jén letáboroztak a Holatcsahl, azaz a Halálhegy igen meredek, mintegy 15 fokos dőlésszögű oldalában, közel 1080 méteres magasságban.

A túrázók – miután fát gyűjtöttek, tüzet gyújtottak és konzerveket melegítettek – hét óra körül megvacsoráztak, majd nem sokkal később – életükben utoljára – elvonultak lefeküdni.

Titokzatos vércseppek és narancssárga bőr.

Az előzetes megállapodás szerint a csoport elsőként Vizsajba való visszaérkezésekor adott volna életjelet magáról. Bár a tervek szerint a legkésőbbi időpont február 12-e lett volna, Gyatlov már megbetegedése előtt jelezte Jugyinnak, hogy a túra valószínűleg tovább fog tartani. Így egy ideig senki sem találta furcsának, hogy a fiatalok nem jelentkeznek.

Négy nappal később az egyetem azonban már elkezdett saját hatáskörben vizsgálódni, amikor pedig már egy hét is eltelt a megadott időponthoz képest, a hadsereg, a rendőrség és a hegyimentők alakulatai, valamint több száz önkéntes részvételével megindult az átfogó keresés, amelybe nem sokkal később már a légierő is bekapcsolódott.

A 4 ezer km²-nyi terület átfésülése után végül február 26-án találták meg a fiatalok utolsó táborhelyét, hamarosan pedig öt holttestre is rábukkantak. A helyszínen több furcsaság várta a szakértőket, mint egy krimiben: a sátor falát belülről késsel vágták fel, ami arra utal, hogy a bent lévők olyan gyorsan akartak kijutni, hogy nem volt idejük a sátor madzaggal összefogott bejáratával bíbelődni

Megállapították, hogy meneküléskor a táborhelytől annyifelé futottak, ahányan voltak, de később mindannyian találkoztak a közeli erdő szélén, egy hatalmas fenyőfa alatt, körülbelül 900 méterre a sátoroktól. A fenyőfa ágairól nagyjából 4,5–5 méter magasságig le voltak törve a kisebb gallyak, mintha valaki felmászott volna a fára, annak ellenére, hogy az első ágak csak 2,8-3 méter magasságban kezdődtek. Erre utal, hogy négy embernek sebes volt a tenyere és a lábszára.

A nyomok alapján kiderült, a túrázók tüzet is gyújtottak, és megpróbáltak visszajutni a sátorhoz. Ez a 22 éves Zinaida Alekszejevna Kolmogorovának sikerült a legjobban, akinek 650 métert sikerült megtennie. A lány holtteste mellett vércseppeket fedeztek fel, amelyekről a genetikai vizsgálatok kiderítették, nem a csoport tagjaitól származnak. A tetemek közül kettőn nem volt lábbeli, hármójuk pedig csak alsóneműt viselt.

Az egyik holttestnek hiányzott az orra, többjükön égési sérülés nyomai voltak láthatók, Rusztem Szlobogyin pedig úgy szenvedett koponyaalapi törést a fenyőfa és a tábor között félúton, hogy nem volt mellette más lábnyom. Mindegyik holttest bőrszíne narancssárgás volt.

Bizarr fénygömbök.

Májusban, a hóolvadások után a maradék négy holtestet is megtalálták egy több méter mély vízmosás szélén.

Kiderült, hogy a Ljudmila Alekszandrovna Dubinyina nevű áldozatnak úgy tört el minden bordája és mozdultak el belső szervei, hogy külsérelmi nyom nem látszott a testén, szemeinek és nyelvének pedig hűlt helye volt.

Ez utóbbit később azzal magyarázták, hogy a test bomlása a száj körül kezdődött meg. A titokzatos Zolotarjovnak – ugyanúgy mint Ljudmilának – csak a jobb oldali bordái törtek el.

A boncolás megállapította, hogy ötük halálának kihűlés volt az oka, hárman fizikai sérüléseikbe haltak bele, a kilencedik túrázó halála pedig a fizikai trauma és a kihűlés együttes hatására következett be. Hat holttesten egyébként radioaktivitás nyomait is felfedezték.

S ha mindez nem volna elég, Zolotarjov fényképezőgépéből nyoma veszett a filmnek, 50 kilométerrel odébb pedig egy másik túracsoport a Halálhegy fölött furcsa, különböző nagyságú, vöröses-narancssárgás, illetve kékes színű gömböket látott ide-oda cikázni.

A nyomozást meglepő gyorsasággal, május 19-én zárták le. A hatóságok megállapították, hogy a túrázókat olyan természeti erők behatásai érték, amelyek erején nem tudtak felülkerekedni.

Az incidens közvetlen környékét 1962 nyaráig zárt területnek minősítették, ahová csak külön engedéllyel lehetett belépni. A nyomozás iratait titkosították, s csak 1990-ben oldották fel részben, amelyekből kiderült: valószínűleg felsőbb utasításra, de igencsak felületesen jártak el a korabeli szakértők.

Földönkívüliek, féltékenység és a jeti

Természetesen a szemtanúk hiányának és a tucatnyi furcsaságnak köszönhetően az eset az összeesküvéselmélet-hívők kedvence lett. Többen tudni vélték, hogy a helyi lakosok, a manysik gyilkolták meg a túrázókat, akik behatoltak előbbiek szentként tisztelt területére.

Mások úgy gondolják, elég volt megijeszteni és kikergetni a csoport tagjait a sátorból, a hideg orosz tél pedig bevégezte munkájukat. Bár a nyomozó hatóság több manysit is őrizetbe vett, semmit sem tudtak rájuk bizonyítani, így elengedték őket.

Sokakban felmerült, hogy lavina végzett a hegymászókkal, de egyrészt szokatlan, hogy tapasztalt túrázók lavinaveszélyes helyen verjenek tábort, másrészt ez nem magyarázná meg, hogy a csoport sátra miért látszott három hét eltelte után is a levegőből. És akkor még nem beszéltünk az eltűnt nyelvről, a kivágott szemről, a vérnyomokról és az égési sérülésekről.

Volt, akik szerint a nemek aránytalanságának volt betudható a tragédia: a csoport több fiútagja is ráhajtott a két lányra, és a féltékenység egymás közötti leszámolásba torkollott. Eszerint a verzió szerint Jurij Jugyint sem betegsége miatt fordították vissza, hanem azért, mert potenciális vetélytársnak tekintették.

A közelben túrázó másik csoport, valamint a helyi lakosok által is észlelt különös égi jelenségek miatt az UFO-hívők a földönkívüliek látogatásának tudták be a tragédiát. Az ezoterikus elmélet mellett kiállók szerint ez megmagyarázná, hogy az egyik áldozat durva belső sérüléseinek nem volt külső nyoma. Voltak azonban, akik talán még az idegenek bevonásánál is tovább mentek, és a hegyekben élő jeti kegyetlenkedését látták a szerencsétlenség mögött.

Végül a sokak által leghihetőbbnek tartott összeesküvés-elmélet szerint – amelyet a hatóságok viselkedése is megerősített – a fiatalok egyszerűen rossz időben voltak rossz helyen: egy fegyverkísérlet hatókörébe kerültek. Táborhelyük egy korábbi rakétakilövő állomás területén helyezkedett el, a túrázók pedig tudtukon kívül egy szigorúan titkos esemény szemtanúi lehettek.

Egyes vélemények szerint a térség felett megjelenő fénylő gömbök is erre engednek következtetni, és a radioaktív szennyeződés is emiatt kerülhetett az áldozatok ruházatára. Belső sérüléseikre azonban ez nem ad magyarázatot, így az elmélet hívei szerint egy KGB-osztag tisztította meg a terepet a nemkívánatos szemtanúktól.

Kapcsolódó írásaink