Történelem
Ősi herculaneumi rejtély
Fény derült egy szóra

A tekercsek és a környező könyvtár évszázadokon át a sár alatt rejtőzött, de végül az 1700-as években előkerültek. Annak ellenére azonban, hogy a kitörés megőrizte a tekercseket, azok elszenesedtek, amely lehetetlenné tette az olvasásukat.
Itt jön a képbe a Vesuvius Challenge. Nat Friedman, a GitHub korábbi vezérigazgatója és egy tudósokból álló csapat reméli, hogy a kreatív technológiák és innovatív technikák felfedhetik a tekercsek rejtett titkait. Ezért 700 000 dolláros fődíjat, valamint több kisebb díjat ajánlottak fel annak, aki segít megfejteni a titkokat.
Az Első Levelek díját a 21 éves informatikushallgató, Luke Farritor kapta, akinek sikerült megfejtenie az egyik tekercsen található, „πορφυρας” szót, ami „lila festéket” vagy „lila ruhát” jelent.
„Gratulálunk a 21 éves informatikus diáknak, Luke Farritornak, aki csaknem 2000 év óta az első ember, aki látta ezt a kézírást. Ő nyerte el a 40 ezer dolláros First Letters díjat ezért a világtörténelmi teljesítményért” – áll Friedman X- (korábban Twitter) bejegyzésében.
Nem sokkal a díj átadása után egy másik versenyzőnek, Youssef Nadernek sikerült ugyanezt a szót még egyértelműbben azonosítania, így ő kapta a második, 10 ezer dolláros díjat.
Ez a két eredmény nem lett volna lehetséges egy másik versenyző, Casey Handmer közreműködése nélkül, aki a felbontatlan és megkövesedett tekercsben jelentős és meggyőző bizonyítékot talált a tintára. Ezzel Handmer elnyerte a 10 000 dolláros First Ink díjat.
A 700 000 dolláros Vesuvius Challenge fődíj még mindig versenyben van, és Farritor, Nadar és Handmer fontos hozzájárulásai után most még inkább elérhetőnek tűnik.