Történelem
Rejtélyes, titkos kamrákat rejtett a Szahuré-piramis
Új technológia használatával egy sor tárolókamrát és átjárót fedeztek fel

Szahuré a Krisztus előtti 25. század elején regnált, körülbelül Krisztus előtt 2492 és Krisztus előtt 2475 között. Úgy döntött, hogy nem követi a korábbi hagyományt, amely azt szorgalmazta, hogy uralkodóként a szakkarai és gízai királyi nekropoliszokban temessék el. Piramisát inkább Abusirban építtette meg.
Bár ez kisebb méretű, mint elődeinek a piramisai, ám Szahuré komplexumát így is több mint 10 ezer négyzetméternyi finom, faragott dombormű díszítette.
Ezek közül néhányat páratlannak tartanak az egyiptomi művészet történetében. Nemcsak kinézetre, hanem szerkezetében is lépcsős piramisról van szó, ahol a kőrétegek meredeken emelkednek és befelé dőlnek. Nem tudni, hogy öt vagy hat lépcsője volt-e eredetileg, viszont elkészülte után a fokokat kitöltötték, és vörös gránitból kapott egyenes burkolatot. Ezzel kész állapotában a „valódi" piramisokhoz hasonlított.
Az itt használt fehér, a vörös és a fekete fontos szimbolikus színeket jelentenek az egyiptomi mitológiában.
A piramis belső kamráit a sírrablók azonban nagymértékben megrongálták az ókorban, ami eddig lehetetlenné tette a szakemberek számára az alépítmény tervének pontos rekonstrukcióját. A würzburgi Julius-Maximilians-Universität (JMU) Egyiptológiai Tanszékének egyiptológusa, Mohamed Ismail Khaled által vezetett restaurálási projekt során most sikerült.
A kamrák északi és déli része súlyosan megrongálódott, az eredeti falak maradványai és a padló egyes részei azonban még mindig jól láthatók.
Gondos dokumentációt végeztek.
A csapat az úgynevezett ZEB Horizon hordozható LiDAR szkennerrel végzett vizsgálatokat, 3D lézerszkenneléssel pedig részletes felméréseket készített a kiterjedt külső területek, valamint a szűk folyosók és kamrák feltérképezése érdekében.
„Az egyes tárolókamrák alaprajzának és méreteinek gondos dokumentálása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy jobban megértsük és átláthassuk a piramis belsejét – mondták a kutatók a HeritageDaily online tudományos portálnak. – A helyreállítás során a megőrzés és a bemutatás közötti egyensúlyra törekedtünk, hogy biztosítsuk a kamrák szerkezeti épségét, ugyanakkor hozzáférhetővé tegyük őket a jövőbeni tanulmányozás és potenciálisan a nyilvánosság számára is."
Hozzátették: a restaurálási munkálatok során sikerült feltárni az előkamra alaprajzát is, amely az idők során megrongálódott; az elpusztult falakat új támfalakkal helyettesítették.
A szakemberek szerint az előkamra keleti fala is súlyosan megsérült, így csupán az északkeleti sarok és a keleti fal mintegy harminc centimétere maradt épségben látható.
Szahuré új konstrukciót vezetett be az építkezésnél, amely az egész dinasztia idején fennmaradt.