Gyereket találtak arccal lefelé eltemetve

Az emberi húst fogyasztó vérszívó szellem vagy démon fogalma szinte minden civilizáció mitológiájában és népmeséiben elterjedt az évszázadok során. A 17. század végén és a 18. században az általunk elképzelt vámpírokról szóló folklór számos európai népcsoport verbális hagyományaiban és mondavilágában elburjánzott.

Úgy írták le őket, mint gonosz lények bosszúállóit, öngyilkos áldozatokat, boszorkányokat, rosszindulatú szellem által megszállt holttesteket vagy vámpírtámadás áldozatát. A 18. században a vámpírészlelések Kelet-Európa-szerte tetőfokára hágtak, gyakoriak voltak az exhumálások és a potenciális bosszúállók megölésére szolgáló karóba húzás gyakorlata. Ezt az időszakot általában „18. századi vámpírvita” néven emlegetik.

A gyermeket eredetileg arccal lefelé temették el, ami a korabeli rituálék szerint arra szolgált, hogy az elhunyt a földbe harapjon, ha felemelkedik. Egy későbbi időpontban a maradványok nagy részét eltávolították, és csak az alsó lábszárat hagyták meg, amelyet a sarka alatt lakattal rögzítettek.

Dr. Dariusz Polinski, a Nicolaus Copernicus Egyetem munkatársa szerint a lakatot azért helyezték el, hogy megvédje az élőket az elhunyttól, és az élet utolsó szakaszának lezárását jelképezte.

A gyermek temetése mellett a régészek egy gödröt is találtak, amelyben három gyermek maradványai voltak. A gödörben egy zöldes elszíneződésű állkapocstöredék volt, amelyben az elemi összetétel vizsgálata arany, kálium-permanganát és réz nyomaira mutatott rá.

A kutatók szerint a festődést egy olyan főzet okozhatta, amelyet a „vámpírizmus” kezelésére főztek, míg a tágabb temető valószínűleg a társadalom által életük során és haláluk után is elutasított emberek temetkezési helye volt.