Történelem
Bronzkori házakat találtak Bihar megyében
A több ezer éves leletek a határ közelében kerültek elő

A már korábban is ismert, Dâmbul Zănăcanului nevet viselő helyszínen idén június 12. és július 21. között végeztek ásatást. A Körösvidéki Múzeum mellett a Kölni Egyetem régészei, illetve a Román Akadémia Jászvári (Iași) Régészeti Intézete is bekapcsolódott.
A szisztematikus feltárássorozat 2023-as, új fejezetének középpontjában az a többrétegű település állt, amelyet korábban fedeztek fel. A csapat három felszíni ház maradványait találta meg a hozzájuk tartozó vályogtéglákkal, kerámiatöredékekkel, csontokkal, szerszámokkal, tűzhelyekkel és tárolóként funkcionáló gödrökkel együtt. Talajmintákat is vettek a mikrofauna és a paleobotanikai maradványok azonosítása céljából, hogy rekonstruálni lehessen a környezetet, valamint el lehessen végezni a pontos szénizotópos datálást.