Nem a Titanic tragédiája volt az emberiség történetének legsúlyosabb tengeri katasztrófája

A Titanic április 14-én éjjel egy jéghegynek ütközött, aminek következtében súlyosan megsérült a hajótest és betört a jéghideg víz. A hajó 1912. április 15-én hajnali órákban süllyedt el. A tragédiában több mint 1500 ember vesztette életét, és ez az egyik legismertebb tengerészeti katasztrófa az emberiség történetében.

A történelem legismertebb, de nem a legsúlyosabb tengeri tragédiája volt.

A legsúlyosabb a Wilhelm Gustloff nevű hajó tragédiája a második világháború, és egyben a történelem egyik legszomorúbb és legnagyobb veszteségű tengeri katasztrófája volt. A Wilhelm Gustloff német utasszállító hajó a második világháború alatt a náci Németországban szolgált, és menekülő civileket, katonákat és sebesülteket szállított a fagyos téli hónapok alatt. A drámai, és egyben tragikus esemény 1945. január 30-án történt. A névadó Wilhelm Gustloff náci pártaktivista volt, akit Svájcban agyonlőtt egy David Frankfurter nevű fiatal zsidó. A merénylőt elítélték, Gustloffból pedig Hitler utasítására vértanú lett, és névadójává vált a Hamburgban épülő, a nácik aktív rekreációs programja számára épített üdülőhajónak.

A Gustloff a világ legnagyobb üdülőhajója volt, amelyen a náci tervezők nem alakítottak ki osztályokat. Ebben az időben a nácik üdülőhajók sorát bocsátották vízre, amelyek negyven márkáért – akkoriban az egyhavi munkásfizetés harmadáért-negyedéért – teljes ellátással két hétre Norvégiába, a fjordokhoz vitték a szerencsés kiválasztottakat. A Wilhelm Gustloff üdülőhajót a második világháborúban hadi célokra használták.

1945. január 30-án, a háború utolsó hónapjaiban a hajót közel 10 000 utassal töltötték meg, bár a pontos szám máig vitatott, mivel az utaslisták és a kiállított jegyek a háborús körülmények miatt nem voltak teljesek és pontosak.

Az utasok többsége menekült volt, köztük sok nő, gyerek és idős ember is, akik a keleti frontról menekültek a végleges német összeomlás elől. A hajó kapacitását messze meghaladó, zsúfolt állapotban indították útnak a nyugat felé.

A tragédia akkor következett be, amikor a Wilhelm Gustloff a Balti-tengeren, a balti partok közelében járt. A szovjet haditengerészetnek sikerült három torpedót kilőnie a német hajóra az S–13 kódjelű szovjet tengeralattjáróról. Az egyik találat a hajó belsejében robbant, az azonnali következmények végzetesen súlyosak voltak. A Wilhelm Gustloff gyorsan elsüllyedt, a zord tél és a hideg víz miatt a túlélési esélyek minimálisak voltak. A találat következtében a hajó hatalmas robbanással elsüllyedt és mindössze 40-60 perc alatt az összes fedélzeten tartózkodó ember a hullámokba veszett.

A tragédia következtében 9 400 ember vesztette életét, ami a legnagyobb ismert tengeri tragédia az emberiség történetében. A menekültek és az utasok túlnyomó többsége életét vesztette a hideg Balti-tengerben. Csak néhányan élték túl a katasztrófát.

Az, hogy ennyi ember halt meg a tragédiában, nemcsak az alattomos torpedótámadás következménye volt. Kiderült, hogy bűnös hanyagság miatt a hajó mentőcsónakjainak többsége a kritikus pillanatban használhatatlannak bizonyultak. A hajó Friedrich Petersen nevű kapitánya szakmai hozzá nem értését bizonyította azzal, hogy rosszul választotta meg a sebességet, ráadásul bekapcsoltatta a lámpákat is, amivel csak az ellenség dolgát könnyítette meg. Megmutatkozott a legénység jellemtelensége is, a matrózok, parancsnokok többsége csak magát mentette, a nőkkel és a gyerekekkel nem törődtek. Sokan haltak meg azért is, mert néhány mentőcsónak utasa egyszerűen visszalökte a csónakba kapaszkodó, fuldokló embereket a jeges tengerbe.

A történetet Günter Grass német író is feldolgozta a Hátramenetben (Im Krebsgang) című könyvében. A Hátramenet című kötet a németek (és egész Kelet-Közép-Európa) számára feldolgozatlan, fájdalmas témát érint, a keleti területekről, Kelet-Poroszországból, Sziléziából, a Szudétaföldről a második világháborút követően a kitelepítéseket, a kiűzetést.

Mind a Titanic, mind a Wilhelm Gustloff tragédiája emberi veszteséget és fájdalmat okozott, és mindkettő emlékezetes eseményként szerepel a tengerészeti történelemben. Mindkettő lehetővé tette a hajózási szabályozások és biztonsági intézkedések felülvizsgálatát, hogy az ilyen típusú tragédiák megelőzhetők legyenek a jövőben.