Történelem
Tudományosan bizonyított: az ókori egyiptomi művészek is hibáztak

A PLOS One folyóiratban július 12-én jelent meg egy tanulmány, amely annak a vizsgálatnak az eredményeiről számol be, amit egy nemzetközi kutatócsoport végzett el egy II. Ramszesz fáraót ábrázoló festményen. Az alkotás egy Nakhtamun nevű tisztviselő sírjában található, az ókori Théba, azaz a mai Luxor közelében – írja a LiveScience.
A kutatócsapat arra a megállapításra jutott, hogy a festményen II. Ramszesz valójában nem az apjával, hanem Ptah-val, a kézművesek ókori egyiptomi istenével áll szemben. A vizsgálat után tisztán kirajzolódó kép szerint a festményen II. Ramszesz egy kultikus lombkorona alatt áll, miközben az előtte trónoló figura egyértelműen Ptah isten, nem pedig elhunyt apja, I. Szeti – írják.
A lap szerint a vizsgálat feltárt egy konkrét javítást is a képen. Kiderült ugyanis a röntgenes szkennelés alapján, hogy a fáraó nyakánál levő gallért az ókori festője átfestette egy teljesen más formájú gallérra. A kutatók szerint a fáraót eredetileg egy olyan „shebyu” gallért viselve ábrázolták, amely népszerű volt a 20. dinasztia idején (Kr. e. 1186-tól 1070-ig), de II. Ramszesz uralkodása alatt már nem használták.
A kutatók szerint a shebyu gallért valószínűleg ezért átfestették, és egy „wesekh” típusú nyakláncékszerrel helyettesítették, amelyet II. Ramszesz uralkodása idején viseltek. Így a festményt eredetileg a 20. dinasztia idején készíthették, évtizedekkel II. Ramszesz halála után, és valószínűleg az történhetett, hogy amikor a művészek rájöttek, hogy rossz típusú nyakláncot festettek II. Ramszeszre, akkor kijavították – írják.