A maják rituális drogozási szokásai

Az enteogének fogyasztása Amerikában az olmék korszakra vezethető vissza, azonban a maja entheogén használatának megértése jobban áttekinthető a maja vallási szövegeknek, például a Popol Vuhnak és a 16. századi spanyol beszámolóknak köszönhetően.

Az enteogén használatát a maja szertartások során gyakran a föld alatt vagy barlangokban tartották. Ezeket az alvilághoz vezető szent hozzáférési pontoknak tekintették, és úgy gondolták, hogy fokozzák a belső látást, kedvező környezetet biztosítva a szellemvilággal való érintkezéshez.

Az egyik legelterjedtebb maja entheogén a balché nevű bódító ital, a hüvelyes fa kérgével átitatva, mézben, vízben, majd erjesztéssel enyhe alkoholtartalmú italt kapunk.

A Balchét főként az elemekkel és szellemekkel való szertartásokon használták, hogy előre jelezzék vagy megértsék az olyan eseményeket, mint a rossz termés, a betegségek és a háborúk kimenetele. Az alacsony alkoholtartalom miatt hányás kiváltására nagy mennyiségben fogyasztották a balchét, amit zacskóba gyűjtöttek és a használók nyakába akasztottak.

A chih egy másik alkoholos ital volt, amelyet a maguey növény nedvének erjesztésével készítettek. A nedvet Mayaheulnak, a Maguey istennőjének vérével hozták kapcsolatba. A klasszikus maja periódusban különböző edényeket köztük olyan kerámiát is készítettek, amelyet „chi” jellel jelöltek. A drezdai, Borgia, firenzei és a Borbonicus kódexben is előfordulnak utalások az ital használatára.

A vaddohányt (Nicotiana rustica), amelyet a maják pizietnek neveztek, víziónálásra és az önfeláldozás okozta fájdalom minimalizálására is használták. A dohány az idegrendszerre ható alkaloidot, a nikotint tartalmaza, amelyet rágtak, vagy füstjét belélegezték, valamint a Datura levelekkel kevertek a hallucinogén hatás fokozása érdekében.

Folyadékot és gázt gyakran használtak a beöntéshez, amelynek során az anyagot tökből és agyagból készült fecskendőkkel fecskendezték a végbélbe, hogy fokozzák a szerek hatását. A régészeti bizonyítékok között voltak olyan kerámiák, amiken képek ábrázolják pszichedelikus beöntéseket és rituálékat, egyes alakok hánynak, míg mások beöntést kapnak. A gyarmati időszak különböző leírásai (például a Firenzei kódex) azt is leírják, hogyan használták a beöntést a betegségek és az emésztőrendszer kellemetlenségei leküzdésére is.

A maják által k'aizalaj okox néven ismert hallucinogén gombát gyakran fogyasztották rituális szertartásokhoz. A gombát frissen, nem főzetlenül, vagy szárított, porított gomba formájában fogyasztották. Ezek különöző entheogén vegyületeket, pszilocibint és pszilocint tartalmaztak, és vizuális hallucinációkat okoztak. A „gombaköveknek” nevezett műtárgyak szintén egy maja kultusz gombafogyasztására utalnak, és úgy gondolják, hogy összefüggésbe hozhatók az emberi lefejezéssel, a háborúskodással és a mezoamerikai labdajátékkal.

Más növények, mint például a pöttyös tavirózsa (Nymphaea ampla), opiátszerű hatást vált ki a felhasználóra, és közismert, hogy a maják nyugtató és enyhe transzindukáló szerként használták. Az Ololiuqui (Ipomoea corymbosa) azaz mexikói hajnalka magjai az LSD vegyületcsalád különböző alkaloidjait tartalmazza, amelyek őrölve hallucinogén látomásokat okoznak, porrát, kakaós italhoz keverték.

A maják által használt még egyik szokatlan entheogén a különböző varangyfajok bőréből és fültőmirigyeiből származott. A 16. századi krónikák dokumentálták, hogy dohányt és az óriás varangy (Bufo marinus) bőrét adták az olyan italokhoz, mint a balché, amely növelte annak hatását.