Történelem
Fény derült Stonehenge egyik titkára

Az elmúlt évtizedekben a kutatók már ezer elmélettel előálltak, annak kapcsán, hogy mi célt szolgálhatott egykor Stonhenge. Az biztos, hogy számos sírhely van a közelében. Egy nagyobb temetőt például pár nappal ezelőtt találtak meg a szakértők – írja a portál.
A helyszín, ahol mintegy 4500 éve felépítették, tudatos választás eredménye lehet, mivel korábban egy óriási „templom” állta helyén. A cikk említést tesz továbbá arról, hogy Trevor Cox, a Salfordi Egyetem munkatársa akusztikai vizsgálatokat kezdett Stonehenge-nél, és ennek során egy fontos felfedezést tettek: megállapították, hogy a kőtömbök elhelyezkedése az építményen belül felerősíti a hangokat, míg a kívülállók számára szinte hallhatatlanná teszi azokat.
Ismertté vált az is, hogy a maga idejében egy liget vette körül, így mindent összevetve a tudósok arra jutottak, hogy egy ősi kultusz központi szakrális építménye lehetett.