Történelem
Leginkább prófétának szerette és óhajtotta magát tudni
Vermes Géza: A zsidó Jézus által megrajzolt emberi alaktól ezután sem fogunk tudni elszakadni, akárcsak Bulgakov Pilátusa
Mert valóban mi az igazság? Ezt kérdezzük Pilátus óta annyian, írástudó kétkedők. Pedig az igazság az, hogy régóta adósai vagyunk a kérdés címzettjének, a názáreti Jézusnak. Adósa az antijudaizmussal terhelt kereszténység éppúgy, mint a témát többnyire tabuként kezelő zsidóság és zsidó tudomány is. Ebből az adósságból törlesztett a rendszerváltás után nem sokkal magyarul is megjelent könyv, A zsidó Jézus szerzője, a makói születésű professzor, Vermes Géza.
Az Angol Tudományos Akadémia tagja egy hiteles, tények mozaikjából összerakott Jézus-kép kialakítására törekedett.
Létező és főként megismerhető történeti alakként állítja elénk Jézust, finom, de nagyon határozott különbséget téve a hit Krisztusa és az 1. században élő galileai szent ember között.
Mindenekelőtt ezért fontos könyv. A zsidó Jézus az első jelentős alkotás a Jézusról szólók sorában, amely tudásunk és kultúránk legfontosabb történetét Jézus zsidó származásának megfelelően elemzi és értelmezi. Az értelmezéshez Vermes a zsidó irodalmat hívja segítségül, és könyve ebből a szempontból is igazi nóvum, mert az első századi feliratokat, Josephus Flaviust, a holt-tengeri tekercseket és a rabbinikus irodalmat nem az eddig megszokott módon, vagyis nem az Újszövetség szolgálóleányaként kezeli, hanem mint szemtanúkat használja föl, és önálló véleményekként értékeli azokat.
A szöveget messzemenően tiszteletben tartó és briliáns elemzéseket nyújtó Vermes a zsidó irodalmat az Újszövetséggel összevetve először is arra ad választ, hogy mi nem volt Jézus. Nem volt farizeus, ahogy nem tartozott a zélóták és az esszénusok közé sem. Az elemzés megmutatja azt is, milyen távol állt Jézustól a messiás cím, személyének azonosítása Istennel, vagy mennyire idegen lett volna tőle az ember fia-mítosz.
A galileai karizmatikus leginkább prófétának szerette és óhajtotta magát tudni. Gyógyító volt és tanító, igaz ember, caddik.
Ez a kép valóban nem fedi a másikat, a niceai hitvallásból ismert isteni Krisztusét, és ez bizonyára konfliktust okozhat annak, akinek azokat a történeti bizonyítékokat kell elemeznie, amelyeken saját hite nyugszik.
Erre az egyébként Vermes által nem lebecsült nehézségre nem lehet megoldás az evangéliumok szelektív olvasása vagy az agnosztikus álláspont. Először is azért nem, mert ahogy János evangéliuma mondja, „az igazság szabaddá tesz titeket” (8:12). Másrészt azért nem, mert A zsidó Jézus által megrajzolt emberi alaktól ezután sem fogunk tudni elszakadni, akárcsak Bulgakov Pilátusa. Kétségtelen:
Vermes könyve óta másként olvassuk az Újszövetséget, de ez mit sem változtat azon, hogy legalábbis fejet hajtsunk a názáreti Jézus senkihez és semmihez sem fogható eredeti és fenséges alakja előtt.
Ő, aki „felülmúlhatatlan mestere a spirituális igazság legbensőbb lényege felfedésének”, „kiállt kora társadalmának kitaszítottjai, a köztiszteletben állók által megvetettek mellett. Asztalánál bűnösök ültek, és barátságába fogadta a kiközösített adószedőket és prostituáltakat”.
A megalázottak és megszomorítottak segítője és gyógyítója, a szeretet prófétája: a zsidó Jézus.