Történelem

Két nő és egy gyermek maradványait találták meg Pompejiben + VIDEÓ

A három ember egy pékségben húzódott meg a Vezúv haragja elől

A Vezúv Kr. u. 79-ben történt kitörésekor elhunyt emberek maradványait tártak fel egy pompeji ásatás során. A csontvázmaradványok feltehetően két nő és egy három-négy év körüli gyermek lehetett, akik a vulkánkitörés során egy pékségben kerestek menedéket a pusztító láva elől – írja az IFLScience.

Két nő és egy gyermek maradványait találták meg Pompejiben + VIDEÓ
A három ember egy pékségben húzódott meg a Vezúv haragja elől
Fotó: NorthFoto

A legutóbbi felfedezést a Pompei Régészeti Park jelentette be hétfőn. Az emberi maradványokkal együtt azt is felfedték, hogy a folyamatban lévő ásatások során egy olyan építményre bukkantak, amelynek két gyönyörű freskófala van: az egyik Poszeidónt és Amimonét ábrázolja, a másik pedig Apollónt és Daphnét.

A projektben részt vevő régészek úgy vélik, hogy az építmény valószínűleg egy sütővel felszerelt pékség volt, amely a ruhák mosására és festésére használt mosoda szomszédságában található.

Objektum doboz

A leletek a város kereskedelmi részén, a Regio IX nevű területen kerültek elő. Az ásatások Pompei ezen területén 1888-ban kezdődtek, de aztán több mint egy évszázadra felfüggesztették őket.

Kapcsolódó írásaink