Történelem

Kelta kincsekkel teli sírra bukkantak

A szakértők egy kivételesen jó állapotú ollót is megtaláltak a lelőhelyen

Változatos sírmellékekre bukkant egy csapat régész egy németországi, 2300 éves, kelta, hamvasztásos nyughelyben – számol be a Live Science, amelynek oldalán a leletekről készült fotó is látható. A lelőhelyet a véletlennek köszönhetően találták meg, miközben második világháborús robbanószerkezetek után kutattak – írta meg a National Geographic.

Kelta kincsekkel teli sírra bukkantak
Képünk illusztráció
Fotó: Cris BOURONCLE / AFP

A szakértők többek között egy pajzs egy darabját, egy lándzsahegyet, egy övcsatot, egy meghajlított kardot és egy kivételesen jó állapotú ollót tártak fel. A kutatók úgy gondolják, hogy a sír egy előkelő férfi és nő számára készült. Az időszámítás előtti 3. és az időszámítás szerinti 2. század között élő kelták halottaikat elhamvasztották, a maradványokat pedig az elhunytak tárgyaival együtt nyughelybe tették.

„Különösen az olló van kivételesen jó állapotban” – mondta Martina Pauli, a Bajor Műemlékvédelmi Hivatal régésze. „Az ember szinte kísértésbe esik, hogy vágjon vele. Az ollót, ahogy ma is, vágásra használták, de a kézművességben, például a bőrfeldolgozásban vagy a birkanyírásban is felhasználhatták” – tette hozzá.

A 12 centiméter hosszú tárgy valószínűleg hétköznapi eszköz volt, míg a fegyvereket csatában használták. Pauli szerint meglehetősen gyakori, hogy a kelta sírokban meghajlított kardokat fedezzenek fel, a mostani fegyver eredetileg 76 centiméter hosszú lehetett. Hogy a meghajlítás hagyományának hátterében mi állt, arról megoszlanak a vélemények, a gyakorlattal talán a sírrablók számára akarták értéktelenné tenni a tárgyakat.

Kapcsolódó írásaink