Soós Lajos és társai – a holtak nem beszélnek

A járőr 1979. július 10-én hajnali fél ötkor érkezett az egykori Steinmetz-szobor melletti őrhelyhez az E15-ös út kivezető szakaszánál. Az őrbódé tárva-nyitva, az őrszolgálatot teljesítő főtörzsőrmester sehol. Gépkarabélyát és esőköpenyét megtalálták odabenn, azonban a pisztolyának a gazdájával együtt nyoma veszett. Az első hátborzongató felfedezés egy kiterjedt vérnyom volt az őrhelytől harmincöt méterre.

Azonnal megkezdték az őrbódé harminc négyzetkilométeres környékének szó szerint négyzetcentiméterenként való átvizsgálását. Helikopterről, egy kukoricásban fedeztek fel egy korábban megbolygatott részt, a feléje vezető lábnyomokat és vérnyomokat pedig a földön szorgoskodók vették észre. Aztán őrhelyétől éppen kilencezer-háromszázkét méterre megtalálták Gyulai Károly holttestét.

Gyulai tarkóján és a feje tetején négy-öt, kemény és tompa tárggyal okozott roncsolt sérülés volt, a torkát pedig a saját bicskájával vágták el. A pisztolya eltűnt, a gyilkosság indítéka ezzel egyértelművé vált. Ugyanott találtak még egy Wartburg-féltengelyt és egy női pantallót. Mindkettőn vérnyomok voltak. Aznap éjjel két óra kilenc perckor megeredt az eső, így a bűncselekménynek valamikor éjfél és két óra kilenc perc között kellett történnie. Amikor a rendőr elhagyta az őrbódét, még nem esett, hiszen nem vitte magával az esőköpenyét, a vértócsa pedig már megalvadt, amikor felfedezték. Értékelhető lábnyomokat nem találtak, viszont a kilincsen és a széken is rögzítettek ujjnyomokat egy nyilvántartásban nem szereplő személytől.

Az őrhely környékén ellenőriztek minden autóst, és részletesen kikérdeztek mindenkit.

Soós Lajos neve már ekkor elhangzott; egy helybeli nevezte meg, mint olyan agresszív bűnözőt, akit rendőrgyilkosságra is képesnek tart. Egy vecsési piacos pedig elmondta, hogy július 10-én éjjel fél kettő körül figyelmes lett egy bordó vagy piros személyautóra, ami az őrbódétól úgy száz méterre állt, nyitott motorháztetővel. Látta Gyulait, ahogy kezében rúdlámpával a kocsi felé tart, amely körül néhányan álldogáltak, akiknek a tartása, mozgása fiatal férfiakra vallott.

Az elemi anyagmaradványok utáni kutatáskor a rendőr ruháján olyan mikroszkopikus festékdarabkákat találtak, amelyek egy bordó gépkocsi zománcáról kerültek rá. A női pantalló vérszennyeződése Gyulai Károlytól származott, és az ő hajszálait találták a pantalló szövetén is. A kukoricásban talált féltengely egy Wartburg típusú gépkocsiból származott, amelyen szintén Gyulai vérét rögzítették. Ez a féltengely volt a gyilkos eszköz.

A rendőrség közleményben kérte a lakosságot, hogy jelentkezzenek, akik a bűncselekménnyel kapcsolatban bármilyen információval bírnak. Július 16-án telefonhívás érkezett a rendőrségre a XVIII. kerületi SZTK-rendelőintézetből: a vécében cukroszacskóba csomagolt pisztolyt találtak. A fegyver Gyulai Károlyé volt. Máig furcsa, miért éppen oda rejtették. Hiszen nyilvánvaló volt, hogy azt megtalálják, a rendelő pedig támpont lehet valamelyik tettes lakóhelyére nézve. A tettesek egy dologra azért ügyeltek: a pisztolyon és a papírzacskón semmiféle értékelhető ujjnyomot nem hagytak.

Augusztus 29-én a médiában ismét a teljes bűncselekményt ismertető közlemény jelent meg, és a Kék Fény is részletesen foglalkozott az üggyel. A már egyszer ellenőrzött majd’ negyvenezer név és adat birtokában újra átnézték a személyek és a gépkocsik tömegét.

És Soós Lajos neve ismét fennakadt a szűrőn.

Az SZTK-rendelő recepcióján nyilvántartották a páciensek nevét, és köztük szerepelt Soós Lajos is. Soós július 10-én került betegállományba, és 16-án volt felülvizsgálaton. Azonban ez csak egy nyom volt a sok közül. Őszre már további százhetvenezer embert ellenőriztek, a bűnügyi technikusok pedig tizenháromezer autót vizsgáltak át. Külön foglalkoztak azokkal, akik egynél többször akadtak fenn a rostán. Az információkat számítógépbe táplálták. A mai szemmel nézve igencsak kezdetleges komputer tíz nevet jelölt meg lehetséges gyanúsítottként. Köztük Soós Lajost is.

A Tiszaörsön 1943. szeptember 18-án született férfi harmincöt éves korára ötször volt büntetve, és 12 évet ült börtönben; bűnlistáján a vagyon elleni bűncselekményeket hamarosan követték a személy elleni erőszakos bűncselekmények. Munkahelyeit sűrűn váltogatta, harmincöt évesen szerzett hivatásos gépjárművezetői jogosítványával sem dolgozott pár hónapnál többet, és több helyről fegyelmileg bocsátották el. Tizennyolc évesen kötött első házassága és számos élettársi kapcsolata után ismét elvett egy nőt, aki hol elhagyta, hol visszatért hozzá. Soós Lajos legriasztóbb vonása azonban a gátlástalansága és az agresszivitása volt. Kizárólag a hasonszőrűek társaságát kereste, és többször megjegyezte: „ha kell, hazavágok egy rendőrt a fegyveréért!” A „nagy balhéra” készült: bankot, pénzszállítót, takarékfiókot akart kirabolni. Kertelés nélkül kijelentette: „A 4-es útnál álló rendőrt fogom elintézni.” Ez már egyértelmű utalás volt a későbbi bűncselekményre és a későbbi áldozatra is. Ráadásul Soós Vecsésen lakott, a Steinmetz-szoborhoz viszonylag közel.

Most már olyan bizonyítékok után kutattak, amelyek Soóst a rendőrgyilkossághoz kötik. Megtudták, hogy Soósnak egy bordó Polski Fiat 125-öse van. A bűnügyi technikusok alaposan átnézték, azonban az autót nemrég újra kellett festeni, és ekkor egy doboz festék kiömlött a csomagtartóba. Így a Bűnügyi Technikai Intézetben nekikezdtek, hogy a kiömlött festék mögül előcsalogassák az eredeti festékréteget.

Az István Kórházban (a korabeli iratok a Szentet gondosan kerülik), utolsó előtti munkahelyén, Soós közeli barátságba került egy Németh István nevű, tizenkilenc éves fiatalemberrel, aki szintén gépkocsivezetőként dolgozott. Ahogy megismerték Németh személyiségét, összeállt a kép. Tipikus mester-tanítvány kapcsolat volt az övék, és Németh mindenben méltó akart lenni „mesteréhez”. Hamarosan feljelentés érkezett a kórházból: Soóst alkatrészekért küldték, állítása szerint azokat nem kapta meg, aztán gyorsan kilépett a munkahelyéről. Azonban hamarosan megérkezett a tízezer forintos számla, és kiderült, hogy a kórház pecsétje melletti aláírás Németh Istváné.

Ugyanebben az időben telefonhívás érkezett a rendőrségre, amelyben bejelentettek egy gyilkosságot, amelyet 1972 októberében, Törökbálinton követett el Soós Lajos. Egy öregasszony volt az áldozat, akit Soós egy Józsi nevű volt börtöntársával együtt ölt meg és rabolt ki. Utánanéztek a bejelentésnek, és kiderült, hogy Törökbálinton 1972. október 31-én valóban megölték és kirabolták özvegy Farkas Józsefnét, és Soós Lajosnak valóban volt egy Józsi nevű zárkatársa: György József.

1979. augusztusától sorban elrendelték az őrizetbe vételüket, gondosan ügyelve, hogy egyikük ne tudhasson a másikról. Így került lakat alá György József, aztán 1979. október 8-án Soós Lajos és Németh István is. Időközben a Bűnügyi Technikai Intézetből is megérkezett a jelentés: Soós Polskijának eredeti festéséből származtak azok a mikroszkopikus festékdarabkák, amelyeket a meggyilkolt rendőr ruháján találtak.

A tettestársak között mindig érdemes megkeresni a „leggyengébb láncszemet”. Ez Németh István volt, hiszen neki volt veszíteni valója. Kora miatt nem ítélhették halálra, viszont tizenkilenc évesen nem mindegy, mennyit kell börtönben ülnie. Németh hamar felismerte a helyzetét. Belátta, hogy a beismeréssel megy a legtöbbre. Azonban nem a rendőrgyilkossággal kezdte a gyónást.

1979. június 23-án este Soós és Németh a vecsési Halásztanyán kinézték maguknak Borai Lajost, aki harmadik gyermeke születését ünnepelte, és már eléggé ittas volt. Beszédbe elegyedtek vele; az újdonsült apa a kellemes poharazgatás után száz forintot ajánlott nekik, ha hazaviszik. Ám a 29 éves Borai Lajos sohasem érkezett haza. Még út közben leálltak, lecsatolták az óráját, és félholtra verték. Utána játszódott le a jelenet, aminek hallatán még a gyilkossági nyomozók hátán is szaladgált a hideg.

„– Mi legyen a sorsa? – kérdezte Soós.

– Halál – felelte Németh – A holtak nem beszélnek!

– Feküdj le, most meg fogsz szépen halni – közölte Soós hidegen a magatehetetlen fiatalemberrel, és rátérdelt a mellkasára.”

A zsebkésével elnyiszálta Borai Lajos nyakát, közben a maga késével Németh is többször mellbe szúrta. Másnap visszamentek érte, és a Polski csomagtartójába gyömöszölt áldozatukkal – akinél már beállt a hullamerevség – egészen Tiszapüspökiig autóztak, ahol egy alkalmas helyen elásták. Borai Lajosnak harmadik gyermeke születése napján, egy karóráért és némi aprópénzért kellett meghalnia.

Az 1972-es törökbálinti gyilkosság részleteit György József mondta el, aki időközben szintén jobb belátásra tért. Október 31-én este Soós és ő jelentek meg Farkas Józsefnénál, akit Soós letepert, és egy piszkavassal szétverte a fejét. Ez a szegény nő 530 forintért és egy filléres AIWA zsebrádióért halt meg, amelyet aztán el is dobtak egy kiserdőben.

Most már Gyulai Károly meggyilkolásával is meg kellett gyanúsítani Soóst, Györgyöt és Némethet, ugyanis kiderült: az őrbódéban talált ujjnyomok Némethtől származnak, a Gyulai Károly elföldelése helyén rögzített lábnyomokba pedig tökéletesen beleillettek Soós, György József és Németh aznap viselt cipői. Németh Istvánnal közölték: megdönthetetlen bizonyítékok szólnak amellett, hogy a rendőrgyilkosságot ők követték el. Amikor a vizsgáló rákérdezett a tettesek névsorára, Németh rövid gondolkodás után közölte: „Soós Lajos, György József és Németh István”.

György József sem harcolt sokáig. Részletesen beszámolt Gyulai Károly meggyilkolásáról.

A leggyengébb láncszemtől egyenes az út a legerősebbig.

Soós Lajos, amikor a „kórházi balhéról” beszéltek, bizonygatta, hogy ő már jó útra tért – pedig biztosan elgondolkozott, hogy sikkasztással azért nem a BRFK életvédelmisei gyűjtik be az embert. Ám igazi bűnözőként mindig csak annyit ismert el, amennyit rábizonyítottak. Idővel bevallott néhány vagyon elleni bűncselekményt, azonban egyre-másra felemlegették előtte Némethén kívül György József nevét is. A nyomozás vezetőjével a vizsgáló közölte, hogy Soós nem akar emlékezni semmire. Főnöke ekkor a karját mereven kitartva felidézte azokat a perceket, amikor Borai merevvé vált holttestét próbálták a csomagtartóba gyömöszölni. Így ült le Soóssal szemben, és egyenesen a szemébe nézve mondta: „A holtak nem beszélnek, ugye?” Soós Lajos megértette, hogy mindennek vége. Elfehéredett, aztán görcsös sírás vett rajta erőt. Márpedig elsiratni csak önmagát volt képes.

Öt emberölést vallott be.

1963 nyarán egy István nevű munkatársával együtt követett el kisebb lopásokat. Neki azért kellett meghalnia, mert Soós attól félt, hogy beárulja. Együtt italoztak, aztán a Duna-parton az úszni nem tudó, részeg fiatalembert beküldte a folyóba. Hamarosan elmerült és megfulladt.

Egyik haverjának közeli ismerőse volt Pataki Károly pénzügyőrőrmester. Mivel Soós már akkor rabja volt a fegyverszerzés gondolatának, elhatározták, hogy megszerzik a pisztolyát. 1968. május 15-én a Patakival való „véletlen” találkozásuknak hatalmas ivászat lett a vége. Neki végül Soós baltával verte szét a fejét, elvágta a nyakát, és elvette a pisztolyát. A holttestét Soós a saját vecsési udvarában ásta el, és föléje később egy csűrt épített. A pisztolyt napokkal később eldobták egy mocsárban. Ennek a fiatalembernek is a semmiért kellett meghalnia. Elterjesztették, hogy Pataki disszidált, így az eltűnése miatti vizsgálatot lezárták.

Következett Borai Lajos és Gyulai Károly meggyilkolása, György Józseffel, illetve Németh Istvánnal közösen. A vezér Soós volt, ő ütötte le a rendőrt, és ő is vágta el a nyakát.

Soós Lajosnak harminchat évesen öt emberélet száradt a lelkén, azonban a bűncselekményeit a beismerésétől függetlenül is bizonyítani kellett. Kiderítették, hogy volt egy Moskolák István nevű munkatársa, aki 1963. augusztusában eltűnt. A Belgrád rakpartnál abban az évben kihalásztak egy férfi holttestet a Dunából, akit ismeretlenként temettek el. 1979-ben a holttestet exhumálták, de állapota miatt nem volt azonosítható. Pataki Károly holtteste viszont ott volt az udvarban, a csűr alatt. Azt is elmondta Soós, hogy elhantolása előtt lenyiszálták a fejét. Pataki feje valóban a lábánál volt, és az azonosítás sikerre vezetett. Pataki Károly holttestét találták meg.

Soós Lajost az orvosszakértők intelligensnek találták, pedig éppen az a fajta intelligencia hiányzott belőle, ami elemi emberi mivoltunk sajátja.

Soóst és György Józsefet halálra, Némethet életfogytiglanra ítélték. A tetteiket taglaló ítélet éppen kilencvenkilenc oldalt tesz ki. Soós Lajost és György Józsefet 1980. október 1-én akasztották fel, Németh Istvánt húsz év után szabadlábra helyezték. Jelenleg ismét börtönben ül.

A modern büntetési rendszerek szerint az emberek megjavíthatóak. Azonban teljes biztonsággal kijelenthetjük: nem minden ember az.

A szerző jogász, író

(A cikk a szerző Kriminális történelem – A huszadik század híres magyar bűnügyei című könyvén alapul.)