Történelem

Fia tudtával ölték meg az orosz cárt

Az utókor sokáig elmebetegnek tartotta

I. Pál orosz cár III. Péter és III. Nagy Katalin cárnő fia volt, felvilágosult nevelést kapott, élete azonban meglehetősen szerencsétlenül alakult. Nyolc éves korában anyja meggyilkoltatta apját, hogy megszerezhesse a hatalmat, így Pál egészen II. Katalin haláláig kellett várjon az őt illető trónra, ráadásul a cárnő élete során mindent megtett azért, hogy bizonyítsa fia alkalmatlanságát – írja a Rubicon.hu.

Fia tudtával ölték meg az orosz cárt
I. Pál orosz cár
Fotó: Wikipédia

A gyenge testalkatú, ám művelt Pál magánélete sem volt szerencsés: feleségeit anyja választotta, gyermekeit pedig korán elragadta tőle, hogy a saját szája íze szerint neveltethesse őket.

Végül 1796 novemberében lépett trónra, uralkodása során igyekezett abszolút hatalmat kiépíteni. Málta felszabadítása érdekében bekapcsolódott a Franciaország elleni háborúba is, miután gyermekkori álma volt, hogy a Máltai Lovagrend nagymestere lesz. E hóbortja miatt is tartotta az utókor sokáig elmebetegnek, de 1799-ben elérte célját.

A cár uralkodása alatt végig orgyilkosoktól rettegett, s mint kiderült, nem alaptalanul: 1801. március 23-án éjjel ágyában meggyilkolták, fia és utódja, a későbbi II. Sándor tudtával.

Kapcsolódó írásaink