Történelem
Mit üzen nekünk a rézkor?

Egy nyolcvanas években megfogalmazott elmélet szerint a rézkorban a másodlagos termékek forradalma tette lehetővé a nagy civilizációk létrejöttét. Bár ma már látjuk, hogy az elmélet nem teljesen állja meg a helyét, hiszen ezek az innovációk térben és időben nem egyszerre jelentek meg, az egyértelmű, hogy a rézkor rendkívül fontos és innovatív periódus – hívta fel a figyelmet Siklósi Zsuzsanna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Őskori és Elő-ázsiai Régészeti Tanszék adjunktusa, a most alakuló Lendület-kutatócsoport vezetője, aki munkatársaival együtt az akadémiai kiválósági program segítségével a rézkori szociális hálózatokat, illetve az innovációk terjedésének folyamatát kutatja. Az adjunktus kifejtette: a Kárpát-medence földrajzi elhelyezkedésénél fogva nagyon fontos összekötő kapcsot jelentett Délkelet- és Közép-Európa között, így a rézkorban is itt haladtak keresztül a kontinensen terjedő nagy innovációk. Ezért a Kárpát-medence igen fontos térség a rézkori újítások terjedésének vizsgálatában.
Elterjed a fémművesség
A Kárpát-medencében Kr. e. 4500-tól nagyjából 2800-ig tartott a rézkor. Ez az időszak rendkívül fontos az emberiség fejlődése szempontjából, hiszen számos olyan innováció jelent meg ebben a korszakban, amely később alapvetően befolyásolta a történelem egészét. A legfontosabb újítások közé tartozott a fémművesség egyre szélesebb körű alkalmazása. A fő nyersanyag természetesen a réz volt, de az arany és az ezüst kiaknázása is megkezdődött. Ekkor jelent meg a kerék és a kocsi, és a tejtermékeket is egyre nagyobb arányban kezdték fogyasztani. Megjelent a gyapjas juh és az eke, tehát a mezőgazdaság is hatalmas fejlődésen ment keresztül.

A Balkánon a helyi nyersanyagforrásokra épülve már a megelőző korszakban, az újkőkorban kialakult az önálló fémművesség. A réz meglehetősen könnyen hozzáférhető volt, és egyszerű volt feldolgozni is. Egyes rézérceket a felszínről is gyűjthettek, bár bányák is nyíltak már ebben a korban. A rézércek kiaknázásának kezdetén biztosan fontos szerepe volt a színnek, látványos zöld színével például a malachit feltűnő a természetben. Kezdetben ékszereket készítettek, de mivel alacsony az olvadáspontja, a réz volt az első fém, amelyet nagy tömegben kezdtek olvasztani, és használati tárgyakat készítettek belőle.
Vándormesterek
A fémtárgyak „távolsági cseréje” a rézkorban indult be igazán. De a tárgyakkal együtt az innovációkat megalapozó tudás is áramolni kezdett, és bár nem a Kárpát-medencében találták fel a rézművességet vagy a kor más nagy újításait, a térség tranzitszerepe folytán minden új elképzelés és technikai tudás eljutott ide.

A kutatócsoport a Lendület-projektben a Kr. e. 4500–3700 közötti periódust, vagyis a Kárpát-medencei kora és középső rézkort vizsgálja. Ebben az időszakban a Kárpát-medencében kis falvakban, tanyaszerű településeken éltek az emberek, és e kis települések sűrű hálózata volt jellemző a mai Magyarország területén is. Ahhoz, hogy e kisközösségek biológiailag és gazdaságilag stabilan fenntarthatók legyenek, széles körű kapcsolatokat kellett kiépíteniük a hasonló kisközösségekkel.
A kora rézkorban rengeteg értékes, máshol (főképpen a Balkánon) készített fémtárgy jelenik meg a Kárpát-medencei lelőhelyeken, alföldi temetkezési helyeken. Ebben a korszakban még presztízstárgyak voltak, késztermékként, a távolabbi területekkel fenntartott különféle szociális kapcsolatrendszereken keresztül jutottak az alföldi vagy dunántúli lelőhelyekre. Ezt követően Kr. e. 4000 és 3700 között, a Kárpát-medencei középső rézkorban jelent meg nálunk is a rézfeldolgozás technológiája.
Kérdések sora
Így tehát e két korszakban, a korai és a középső rézkorban megfoghatjuk a technológia elsajátításának folyamatát. Az első időszakban a Kárpát-medence lakói már hozzáfértek a kész termékekhez, de a készítés technológiáját még nem ismerték, míg a következő időszakban már ők maguk is tudnak réztárgyakat készíteni – magyarázta Siklósi Zsuzsanna. Vizsgálni fogják azt is – tette hozzá –, mely tényezők befolyásolták, hogy az egyes közösségek hozzáfértek-e az újításokhoz. Milyen tudásra volt szükség a fémművesség elsajátításához, és mely tényezők gátolták ezt meg? Milyen szociális kontextusban került sor a technológiai tudás átadására? Projektjükben az innováció terjedését, az információ átadását, a tanulási folyamatokat többféle tárgytípuson, nyersanyagon keresztül veszik górcső alá. A réztárgyak mellett egy-egy közösség által használt kerámiaedényeket és kőeszközöket is elemeznek. Vagyis végső soron az információ áramlását és a kommunikációt kutatják – fogalmazott.

Siklósi Zsuzsanna elmondta azt is, hogy a 21. századi régészet nagyon erősen multidiszciplináris tudománnyá vált, és ebben a kutatásban is számos tudományterület módszereit fogják alkalmazni. Ezek teszik lehetővé többek között azt, hogy megvizsgálják az egyének közötti biológiai kapcsolatok, rokonsági rendszerek és a technológiai innovációk terjedésének összefüggéseit. Vagyis hogy az egymással rokoni kapcsolatban álló közösségek között vajon jobban terjedtek-e az új technológiák. Vizsgálják majd az egyének mobilitását, illetve az anyagi kultúra útját is. A modern analitikai módszerek segítségével megállapítható például, hogy egy tárgyat helyi nyersanyagból készítettek-e, vagy messzi földről hozták. A kerámiakészítési és más kézműves technológiák terjedésén keresztül feltárhatják továbbá a közösségek közötti szociális és tanulási folyamatokat.
Cserebere
A Balkánon készített fémtárgyak tehát tömegesen jutottak el a Kárpát-medencébe, vagyis intenzív távolsági interakció folyt a két régió között. De jól tudjuk, hogy semmi sincs ingyen, tehát az itt lakóknak kellett valamit adniuk a fémtárgyakért cserébe. Az itt élő közösségeknek birtokolniuk kellett valamit, ez lehetett tárgy vagy tudás, ami vonzóvá tette őket a balkáni vagy a Kárpátok-beli közösségek számára. A kutatók azt feltételezik, hogy talán a másodlagos állati eredetű termékek voltak a fizetség fő forrásai, és ez tette lehetővé számukra, hogy hozzáférjenek a fémtárgyakhoz.

A régészeti leletanyagból jól látható, hogy a középső rézkorból származó edényekben nagy arányban lehet találni tejtermékmaradványokat, ezért a kutatók vizsgálni fogják, hogy mely típusú edényekben gyakoriak a tejtermékek. Az is lehetséges, hogy léteztek a különböző gazdálkodási ágakra, például vadászatra vagy marhatartásra specializálódott települések is – mondta a szakember. Aki szerint előfordulhatott, hogy a távolsági nyersanyagból készült tárgyak ajándékozása összefonódott más szociális kapcsolatokkal, például házassággal, ennek genetikai nyomai is kimutathatók. A kutatás az ország teljes területét lefedi, hiszen az ország keleti, középső és nyugati területeinek rézkori lelőhelyei nagyon különbözők, valószínűleg jelentősen eltérő kapcsolatrendszerrel bírtak annak idején. A komplex megközelítésnek köszönhetően a régészeti adatokból többrétű szociális hálózatelemzés alkalmazásával az egyének és a közösségek közti különféle kapcsolatrendszereket is modellezik.