Történelem
Furcsa eszközt találtak Stonehenge közelében, kétségkívül köze van nagy mennyiségű aranyhoz is
A híres kőkör mindig tartogat meglepetéseket

Épülhetett csillagászati céllal, esetleg kultikus helyként, de az is lehetséges, hogy a háborúskodásban élő törzsek egységét jelképezi. A Stonehenge számos rejtélyt tartogat a mai kutatók számára, ezért minden vele kapcsolatos lelet nagy érdeklődésre tart számot.
Ilyen az a mintegy 3800 évesre becsült eszköz is, amelyet a híres kőkör közvetlen közelében találtak. A leicesteri és southamptoni régészek szerint a bronzkori sírhalomból előkerült tárgyat arany megmunkálásához használták.
Mint írják, a szerszám kőből és rézből készült, és két holttest mellett bukkantak rá a föld mélyén. Alapos mikroszkópos vizsgálatnak vetették alá, és így vették észre rajta az aranyrészecskéket az élein, ezért gondolnak most arra, hogy nagy mennyiségű, folyékony vagy szilárd nemesfém megmunkálására szolgált.
Valójában a tárgy már 200 éve előkerült, de eddig nem vették a fáradságot arra, hogy alaposabban szemügyre vegyék, illetve sokáig az ehhez szükséges technológia sem állt rendelkezésre.
Vajon milyen célt szolgálhatott ez a ritka szerszám a Stonehenge közelében? Ez egyelőre rejtély, mint ahogy az is, hogy a mellette lévő két személy egyikét miért temették el ülő testtartásban, a másikat pedig a hagyományos fekvő pozícióban. Feltehetőleg csak az egyikük lehetett nagy megbecsülésnek örvendő személy, fémműves vagy akár sámán, de ennél többet egyelőre nem tudtak kideríteni róluk – zárja cikkét a Promotions.hu.