Lucky Luciano megreformálta a maffiát

Százhuszonöt éve, 1897. november 24-én született Charles „Lucky” Luciano, a szindikátus módjára, szervezetten működő amerikai alvilág megteremtője – idézte fel az MTI. Salvatore Lucania néven született a szicíliai Lercara Friddi nevű faluban. Kilencévesen került az Újvilágba, ahol az iskolában hiányos nyelvtudása miatt csak bukdácsolt, de már ekkor védelmi pénzt szedett társaitól. Ellenállást csak egy vékonydongájú zsidó kissrác tanúsított, ami annyira tetszett Lucianónak, hogy barátjául fogadta. A szintén maffiózóvá lett Meyer Lansky később kulcsszerepet játszott Luciano felemelkedésében, a maffia vezetésében.

Tanulmányait időnek előtte abbahagyta, ezután rövid ideig egy kalapkereskedésben dolgozott, miközben szorgosan építgette alvilági karrierjét. A védelmi pénzek után jött a kábítószer-kereskedelem, majd a lányok futtatása, csillaga a szesztilalom 1920-as bevezetése után kezdett felfelé ívelni. Csatlakozott a New York egy részét ellenőrzése alatt tartó Joe Masseria „családjához”, ahol egyszerű végrehajtóból hamar bizalmi emberré vált, az 1920-as évek közepére megkereste első millióját.

Gyorsan rájött, hogy az alvilág hatalmának stabilizálódásához véget kell vetni az állandó belső vérengzéseknek, vendettáknak, inkább egységes irányításra van szükség. Luciano és fiatal társai, köztük Lansky és Bugsy Siegel, el akarták távolítani a színről a maffia régimódi, még Szicíliából érkezett „öreg” vezetőit, akik megelégedtek a szeszcsempészetből származó jövedelemmel.

A még hatalmasabb maffiózóval, Salvatore Maranzanóval elintéztette Masseriát, s átvette helyét a „család” élén. Maranzano gyorsan ráébredt, hogy hibát követett el, de arra már nem maradt ideje, hogy lépjen: 1931 szeptemberében Lansky emberei adóellenőröknek öltözve masíroztak be irodájába és beleeresztettek egy-két tárat. A hatalmi harcokban Luciano élete is többször veszélyben forgott, de minden merényletet túlélt, így érdemelte ki a Lucky, azaz a szerencsés melléknevet.

A hiányos iskolázottságú, de rendkívül kiváló szervezőnek bizonyuló Luciano nekilátott a maffia modernizálásának. New Yorkot öt körzetre osztotta, mindegyiket egy-egy család felügyeletére bízta, a belharcok elkerülése és a profi maximalizálása érdekében egyeztető bizottságot is létrehozott, amelynek ő lett az elnöke, azaz „a Főnökök Főnöke”. Megszervezett egy vállalat módjára működő országos bűnügyi szindikátust is, amelynek hivatalosan nem volt vezetője, de mindenki tudta, hogy az ő szava a döntő.

A közvélemény szemében a szervezett bűnözés megszemélyesítőjének számító Luciano a Waldorf Astoria lakosztályában, Charles Ross néven bejelentkezve élte fényűző életét. Kézzel varrt cipőket és méretre készült öltönyöket hordott, baráti körében a kor neves művészei közül is többen megfordultak. Szerencséje az évtized közepére fogyott el, amikor Thomas Dewey személyében új főügyészt neveztek ki a város élére, aki elsődleges céljának Luciano „levadászását” tekintette. Dewey a maffia által futtatott prostituáltak tömeges letartóztatásával szerzett információkra alapozva, az ügyvédek minden ügyeskedése ellenére perbe fogta Lucianót, akire nőfuttatás miatt szabtak ki 30 és 50 év közötti börtönbüntetést – a tanúként felvonultatott örömlányok később az ügyészség által fizetett európai hajóúttal lettek gazdagabbak. Luciano kénytelen volt bevonulni a börtönbe, de hatalmát a rácsok mögött is megőrizte.

A kocka a második világháború idején fordult: ezúttal a kormány kérte Luciano segítségét Amerikában tevékenykedő náci kémek és szabotőrök kézre kerítéséhez, a szicíliai partra szállást követően pedig jól kiépített óhazai kapcsolatrendszerén keresztül segítette a szövetségeseket. Szolgálataiért cserében 1946-ban szabadon bocsátották, a kegyelmi papírt éppen az a Dewey írta alá, aki ekkor már New York állam kormányzója volt.

Az Egyesült Államokat azonban örökre el kellett hagynia, és Olaszországba deportálták. Nemsokára Kubába ment, ahol gyakran találkozhatott a szindikátus vezetőivel, mintegy mellesleg pedig letette a Fidel Castro hatalomra jutásáig virágzó szervezett bűnözés alapjait. A kubai kormány 1947-ben amerikai nyomásra kiutasította, így vissza kellett térnie Olaszországba, ahol állandó rendőrségi felügyelet alá került, nápolyi lakhelyét nem hagyhatta el. Kétes hírneve valóságos sztárrá tette, az itt állomásozó amerikai katonák és a városba látogató turisták vele fényképezkedtek és aláírásokat kértek tőle.

Lucky Luciano 1962. január 26-án a nápolyi repülőtéren éppen egy életét megfilmesíteni akaró amerikai producerrel akart kezet rázni, amikor szívrohamot kapott és azonnal meghalt. Bár az amerikai állampolgárságot soha nem kapta meg, New York Queens városrészében temették el, sírjára a Salvatore Lucania nevet vésték. Az általa kiépített alvilági birodalom a mai napig virágzik.