Elmélkedések a „magyar Mars” halálának évfordulóján

A Zrínyiásznak is nevezett, tizenöt részből álló című hősi eposzon Zrínyi Miklós 1645-től kezdve dolgozott. Ebben dédapjának, Szigetvár vértanú védőjének állított emléket. Alapeszméje e költeménynek is az, ami egész életének: a magyarok erkölcsi erejének, összetartásának felgerjesztése, az ország felszabadítása és a török anyagiakban mutatkozó túlerejének megtörése.

Zrínyi Miklós nemzetkarakterológiája a reformáció által megtalált bűnbánatos hangvételű. A társadalmi bűnök, mint az anyagiasság, önzés, gőg, gyűlölség (szeretetlenség), kevélység, lustaság, a jóra, a másik megsegítésére való képtelenség, a felsőbbségekkel szembeni engedetlenség csak következmény, az Istentől való elidegenedettség következménye. Az Istenhez és az ő szent fiához való bűnbánatos megtérés katolikus szemlélet szerint az istenszülő Szent Szűz közbenjárását esdekelheti ki a magyarság számára. A magyar romlás az egész kereszténység gyalázata. A küzdelem a vertikális és a horizontális perspektíva metszéspontjába kerül. A magyar nemzet tulajdonképpen belülről és kívülről is sátáni támadás alatt áll, ahol a harc nem csak a testek között zajlik. Csakis a vezérlő Krisztus parancsnoksága és az ő angyalainak segítsége által lehetséges a megmaradás. A vereség is lehet egy eleve elrendelt és eleve kijelentett mártírium, Krisztus követése (imitatio Christi) túlvilági szempontból győzelem, evilági szempontból pedig az egész nemzetet felrázó jel.

Az 1646–1651 között született Tábori kis tracta lényegében egy korabeli katonai szabályzat egyetlen elkészült fejezete, a 1650–1653 között született Vitéz hadnagy egy olyan nevelő célzatú mű, amelyben Zrínyi az ideális hadvezér alakját kívánja megrajzolni, és a hazai hadviselést kívánja korszerűbbé tenni. Zrínyi a Sors bona, nihil aliud (Jószerencse, semmi más) jelmondatát követi:„a célját nem tudó hajósnak semmilyen szél nem jó” elv alapján az (el)határozatlanság a legnagyobb bűn. Zrínyi már ezen a helyen lefektette a Török áfiumban a Montecuccoli-tétel (A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és megint csak pénz.) ellenébe üvöltött tézise alapját: „Fegyver, fegyver kévántatik és jó vitézi resolutio (elhatározás)!” Úgy, hogy közben ellenfele hadi tanait nagy önállósággal alkalmazza a hazai viszonyokra. Zrínyi már a Vitéz hadnagyban megfogalmazta azon politikai alaptételét, miszerint a vesztfáliai békék utáni időszakban a Habsburgok keletre nem fordulása révén a török kiűzésének fontos lehetősége és alkalma veszett el.

A törökkel szembeni offenzív fellépés politikai kikényszerítése a pozsonyi országgyűlésen félsikert hozott. A bécsi udvar Zrínyit az 1655. tavaszi kettős (egy katolikus és egy protestáns) előterjesztésből kihagyta. Így a rendek a katolikus és Zrínyivel baráti viszonyt ápoló Wesselényi Ferencet választották nádorrá. A kudarc hatására találta meg a költő–hadvezér–államférfi új példaképét. Hunyadi Mátyás kultuszát néhány évtizeddel korábban még a református erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor elevenítette föl mint az erős, egységes nemzeti királyság programját.

Zrínyi Miklós politikai helyzetértékelését az 1655-ös országgyűlésen a nádorválasztás mellett terítékre került másik tárgy, a Habsburg-ház örökös királyságának megszavaztatása határozta meg. Bár a rendek szabad választása már csak a török hadisegély okán is fikció volt, valójában a harmincéves háborúban a birodalmi belpolitikában megerősödött Habsburgok abszolutisztikus allűrjeit mutatta. Az abszolút uralkodói hatalom tézise az Isten kegyelméből való uralkodás korlátozás nélküli tételén alapult. Eszerint az uralkodó legfőbb jellemvonása a szuverenitás, vagyis hogy csakis az isteni törvények és a közjó parancsa korlátozhatja. Saját akaratából kinevezett főhivatalnokait hallgatja meg tanácsul, akiknek feladatává teszi az alattvalók alázatos kéréseinek közvetítését is. Az elfogadott rendi konvenciók nem kötik, azok jogérvényét csak és annyiban tartja fenn, amennyiben a közjót szolgálják. Az örökös királyság törvénybe iktatása kapcsán Pálfalvay János név nélküli röpirata kampányolt a Habsburg-párti döntés mellett. A címzetes erdélyi püspök elkövette azt a szarvashibát, hogy sorra gyalázta a nemzeti uralkodókat, így Mátyást is. Erre válaszul fogalmazta meg az alsótábla Zrínyi körül tömörülő nemessége Siralmas panasz című röpiratát, amely a századvégi kuruc eszmevilág számos elemét előrevetítette.

Zrínyi Miklós Mátyásról írt tanulmányában egyrészt Pálfalvay éles és elfogult kritikájára reagált, de Mátyás uralkodásának reális bemutatása és értékelése közben tetteinek eszmei alapját egyértelműen átültette a kor politikai helyzetébe. Ennek célja egyértelműen a példaállítás volt. Mátyás alakjában vélte felfedezni és egybesűrítve megtalálni mindazt a jót, amelynek egy erőskezű, igazságos uralkodóban meg kell lennie. A régebbi történeti szakirodalom szerint Zrínyi valószínűsíthető politikai célja az volt, hogy számítván az öreg és beteges III. Ferdinánd halálára, a trón megüresedése után a királyi koronát I. Rákóczi György erdélyi fejedelem kisebbik fia, a török vazallus magyar királyságra kinézett Rákóczi Zsigmond fején szerette volna látni. A szép reményű fiatalember korai és váratlan pestishalála után ez a kívánsága átment volna II. Rákóczi György fejedelem személyére, aki csak 1657-es balsikerű lengyelországi hadjáratával vitte romlásba Erdélyt.

Az újabb szakirodalom azonban teljes joggal hívja fel arra a figyelmet, hogy amennyire hevesen kritizálja Zrínyi helyenként a Habsburgokat, éppen annyi helyen kívánja hőn a velük magyar királyokként való kiegyezést, mint akik nélkül a török Magyarországról való kiűzése lehetetlen. Ezen heves politikai tézisváltások közben Zrínyi perspektívája is folyamatosan mozog a tekintetben, hogy éppen kire vetíti a mátyási politika reflektorát. A Mátyás-tanulmány tehát olyan értelemben a nemzeti királyság képe, mint ami pozitív választ tud adni a nemzet sorskérdéseire, és az ideális uralkodói tulajdonságokat is ezekkel az égető problémákkal összefüggésben vizsgálja.

Zrínyi szerint az ideális uralkodó nem fanatikus, vallásilag türelmes, okkal visel háborút, pusztán vallási ürüggyel és célból nem. A jezsuita nevelést kapott Zrínyi többek között hitet tett az országot és általában a res publica Christianát (a keresztény államközösséget) erősítő vallási türelem mellett. Ezzel a „magyar Mars” képviselője egy sajátos barokk késő humanizmusnak, amely a szakadozottságok ellenére is élő keresztény egység téziséből indul ki, a keresztény népek önuralmas, önfegyelmes erejében pedig közös Istenük és Megváltójuk dicsőségét és erejét akarja tükröztetni. A politikából kirekesztett és a krisztusi türelemre, valamint a szegénységre ismét rászoktatott papság tud igazán a lelkekért küzdeni. Az állam jó és békességes rendje így a katolikus egyháznak is hosszú távú érdekévé válik.

Az igazi uralkodó természettől fogva bőkezű, méltóságos és ambiciózus. Jellemét tekintve is méltó az uralkodásra, nem pusztán születésénél vagy származásánál fogva. Bátor, harcias és edzett, és kitűnő tettekre mindig kész. Nem fukar és pénzéhes, nem lusta, nem hanyag és nem döntésképtelen. Nem bigott, mivel az igazi istentisztelet és vallásosság azt jelenti a szerző véleménye szerint, hogy az uralkodó igazságos és nem személyválogató. Bár ezen leírások Bonfini III. Frigyes-kritikájára vannak felépítve, igen kellemetlen mellékértelmet hordoznak a spanyol ággal való unokatestvér-házasságok nyomán testileg és szellemileg degenerálódó, a testi gyengeségeiket, betegességeiket, szellemi értetlenségüket és merevségüket rosszabb értelemben vett katolikus vallásosságba szublimáló Habsburgokkal szemben.

A jó uralkodó olyan tanácsosokra hallgat, akik nem szítanak viszályt közte és a magyar nemzet (vagyis a rendek) között. Itt figyelhető meg az alattvaló magyar nemzetet akarata ellen hajánál fogva rángató uralkodó király negatív képe. A jó király nem a hazug talpnyalókra, szűk klikkek érdekszövetségeire hallgat, hanem a jókra, azon antik bölcsesség szerint, hogy a jókat könnyű kormányozni, mert ők önmagukat kormányozzák, míg a gonoszoktól csakis romlás támadhat a respublikára (értsd: az államra). Kinizsi példáján keresztül Zrínyi önmagát is figyelmezteti, hogy a vér és küldetéstudat által hajtott hadakozásban is figyelni kell arra, kellően megteremtettek-e a háború objektív anyagi feltételei. El kell ugyanis kerülni, hogy a háború az alattvalók elnyomásához és koldusbotra juttatásukhoz vezessen.

Zrínyi keserű módon kárhoztatja az elmúlt évszázad védekező taktikáját, amely csakis arra volt jó, hogy hagyja a törököt az országon belül arra menni, amerre csak akar. Elébe kell menni a töröknek, mélyen behatolva saját területeire, és azelőtt meg kell ütközni vele, mielőtt kibontakoztathatná számbeli fölényét. E Zrínyi-féle tézis alapvető bölcsességét a felszabadító háborúk nagy nyílt színi (mezei) csatái, Nagyharsány (1687), Szalánkemén (1691), Zenta (1697) igazolták.

Meg kell oldani a keresztény Európa békéjét és összefogását, hogy Magyarország mellől semmilyen segítség ne hiányozzon: nemcsak az uralkodójának más országaitól jövő, hanem a tágabb értelemben vett keresztény Európától származó sem.

Végezetül meg kell szüntetni az országon belüli széthúzást. Ennek fő eszköze a törvény. Ez álljon kevés, jó, méltányos, igazságos és mérsékelt artikulusból. De ami a fő dolog: a törvények főhatalmát az arisztotelészi állambölcselet módján ne szavakban, hanem pártatlan és egyenlő betartatásban biztosítsák. Ne fordulhasson elő azon példa, miszerint a törvény olyan pókháló, amelyen a muslinca átrepül, a darázs pedig szétszaggatja.

Bár Zrínyi az önálló és öntudatos horvát–magyar főúr hangját szólaltatja meg Habsburg-kritikájában, ez még nem az a végsőkig kiábrándult, megkeseredett hang, amely a vasvári szégyenbéke után tör ki belőle, és amelynek nyomán az 1664. november 18-án a Csáktornya melletti kursaneci erdőben bekövetkezett halála után, a nála vendégeskedő Bethlen Miklós későbbi erdélyi kancellár is csendes kételyét fejezi ki a felfegyverkezett derék vitéz bénultsága és a fára menekült Póka jáger áruló hűtlensége okán.

Zrínyi terveiből a költő és hadvezér életében semmi nem valósult meg. Ami később létrejöhetett, azt a Rákóczi-szabadságharc (1703–1711) igyekezett a gyakorlatba átültetni, de a magyarországi viszonyok még akkor is túl fejletlenek, rendezetlenek és kialakulatlanok voltak javaslataihoz.

A szerző a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa