Kinek a tulajdona Bocskai István aranykoronája?

Bocatius János (1569–1621), pedagógus, kassai bíró, Bocskai bizalmi embere szemtanúja volt az 1605. november 11-i különös koronázási eseménynek, s beszámolója szerint a fejedelem csak ajándékként fogadta el a koronát. Arra hivatkozott, hogy Magyarországnak van törvényesen megkoronázott királya, ám a jelen lévő törökök ennek ellenére úgy ünnepelték, mint magyar királyt. Tény, hogy Bocskait a törökök ettől kezdve királyként tisztelték. Hívei is így tekintettek rá, s 1606-ban ennek megfelelően temették el – a szertartás idejére például a koronát a koporsójára helyezték.

A felbecsülhetetlen értékű történelmi ereklye jelenleg a bécsi Kunsthistorisches Mu­seum kihelyezett részlegében, a Schatzkammerben (kincstárban) látható. Siklóssy László író, művelődéstörténész 1919-ben megjelent könyvében (Műkincseink vándorútja Bécsbe) – gyakran hivatkozva Thallóczy Lajos történész egyik tanulmányára – többek között ezt írta:

„E koronát Ali Pecsevi török történetíró tanusága szerint »Ahmed szultán parancsára Mohamed nagyvezér csináltatta. A korona aranya a háromezret [?] megközelítette«. Nagyszámú értékes drágakő, rubin, smaragd, türkiz és gyöngy tette e kincset még értékesebbé. Átadása 1605. november 11-én a rákosi mezőn történt ünnepélyes formaságok között. A szemtanú Bocatius meséli el, hogy a korona átnyújtásán kívül aranyhüvelyes és ékköves karddal is övezték a fejedelmet, akihez a nagyvezér és még egy török basa beszédet intézett. Bocskay ünnepiesen tiltakozott a korona ellen. Ajándék helyett, úgymond elfogadja a törökök hatalmas császárától, de nem használatra. Tudvalevő, hogy a német császárt, aki még él, Magyarország annak rendje és módja szerint törvényesen választotta meg kirá­lyául, ő pedig nem akar sem lelkiismerete, sem a törvények ellen bármit is cselekedni. Ám mint ékszert elfogadja ezt a diadémot. Ezután a magyar urak felé fordult és magyarul is kifejtette álláspontját. A janicsárok és a többi török katonák azonban éljenzésben törtek ki s az összes jelenlévők hangosan kiáltották: Vivat, vivat a magyar király!”

Bocatius János maga így örökítette meg a látottakat: „A fejedelem elfogadja, hálát ad érte, de az ajándékba adott korona méltóságát elhárítja magától, és ezt ünnepélyes tiltakozással fejti ki a vezír előtt: ő ezt a hatalmas török császártól csak ajándékképpen fogadja el, de nincs szándékában vele visszaélni. Ismeretes ugyanis mindenki előtt, hogy a németek császára még él, akit a törvények, szabadságjogok és szokások szerint szabályosan és törvényesen, a hazánkban szokásos szertartások szerint választottak királlyá. Ő pedig tiszta lelkiismerettel semmit sem szándékozik tenni a hazai törvények előjoga ellen. Ezzel a koronát levéve a fejéről Szécsi Györgynek a kezébe adta.”

Ezt a beszámolót a történészek hosszú időn keresztül hitelesnek tartották, hiszen Bocatius nagy tudású, tekintélyes pedagógus és közéleti személyiség (például kassai főbíró) volt. Két másik fontos szemtanú, Homonnai Drugeth Bálint, Bocskai seregének fővezére és Alvinczi Péter református lelkész, Bocskai udvari papja ugyancsak megemlékezett a koronázásról. Az ő naplóikban azonban nem szerepel a korona visszautasításának, illetve ajándék formájában történt elfogadásának mozzanata, vagyis ezt a verziót nem erősítették meg.

Bocatius a naplójában beszámolt Bocskai egy korábbi, Kassával kapcsolatos fogadkozásáról is, amely így hangzott: „Úgy szeressen engem az Isten, hogy ezt a várost, Kassát, a római császárnak nem engedem át, inkább a töröknek adom.” Bocatius erre megjegyezte: „Fenség, te keresztyén fejedelem vagy, a keresztyének ügyét kell előbbre vinned és nem a törökét.” Bocskai erre így felelt: „Felette gyenge ezen embereknek, a pápa lakájainak a szavahihetősége, akik nemigen szokták betartani az egyezményeket. Én szívesebben bízom magamat és enyéimet a törökre, tőle nagyobb biztonságot remélek. Engem már annyiszor becsaptak Prágában, annyiszor adták már szavukat a császári tanácsosok, annyiszor kijátszották már a császári hitleveleket és szerződéseket, hogy egyáltalán nem lennék biztos, ha köztem és köztük valamilyen megegyezés jönne létre, azt be is tartanák.” Bocatiust meggyőzték a fejedelem szavai, és készséggel vállalta a küldetést, amelyre 1605. december 29-én indult el, másfél hónappal azután, hogy Bocskait a törökök megkoronázták.

A fenti párbeszéd jól tükrözi Bocskainak, illetve a Habsburg- és az Oszmán Birodalom szorításában vergődő protestáns magyarok jelentős részének a gondolkodását. Vannak adatok arra nézvést, hogy a török korona adományozását a fejedelem kérte, s a Boca­tiustól idézett párbeszédből is kitetszik: Bocskai jobban bízott a törökökben, mint a Habsburgokban. Ám mi a helyzet a rákosmezei török táborban lezajlott koronázás Bocatius-féle változatával? Már a leírás is tartalmaz ellentmondást. Ha Bocskai valóban ódzkodott a koronázástól, akkor a törökök a ceremónia végén miért ünnepelték fennhangon a „magyar királyt”?

Azt az állítást, amely szerint Bocskai csupán ajándékként fogadta volna el a koronát, s ennek a nagyvezír előtt hangot adott, az új kutatások – így például Pálffy Géza, Teszelszky Kees, Kármán Gábor történészek ez irányú munkái − megcáfolták. A kutatók rámutattak, hogy a történet ilyen ábrázolását Bocskai politikai szándékai motiválhatták. A Bocatius-féle leírás a kereszténységnek azt üzente, hogy a magyar fejedelem nem fordított hátat hitének, tiszteletben tartja a Szent Koronával megkoronázott uralkodót, s egyfajta kényszerhelyzetben fogadta el a török koronát. A törökök ettől kezdve viszont koronás uralkodóként kezelték Bocskait, akinek a kétarcú magatartása ez esetben politikai zsenialitásként is értékelhető.

A királlyá koronázott Bocskai uralkodásának hamar véget vetett korai, 1606. december 29-én bekövetkezett halála. Siklóssy László idézett a végrendeletéből, ami később fontos érvként merült fel a korona későbbi sorsát, tulajdonjogát illetően: „Az koronát is, kit nékünk török császár adott, hagyjuk az ország tárházába, ugy fejedelmekről fejedelmekre maradjon és annak készen tartassék, aki az országnak ura lészen, azzal a köves szablyával együtt, amelyet adott véle.”

A bécsi udvar már 1607 januárjában lépéseket tett a korona megkaparintása érdekében. Ezt Forgách Zsigmond országbíró is szorgalmazta. Javasolta az udvarnak: úgy próbálják megszerezni a koronát Homonnai Drugeth Bálinttól, az elhunyt fejedelem általános örökösétől, hogy cserében adjanak neki grófi rangot, és erősítsék meg a birtokaiban. A próbálkozás kudarcot vallott, mert Homonnai nem adta át Bocskai örökségét.

Rudolf császár és király utódja, II. Mátyás, akit 1608 novemberében koronáztak magyar királlyá, nem hagyta annyiban a dolgot. Rávette az 1609-ben tartott magyar országgyűlést, hogy alkosson erre vonatkozó törvényt. Íme, a XX. cikkely szövege:

„Mi történjék a Bocskay-féle igény-koronával s mikép kelljen azt birtokosaitól visszakövetelni?

Ami azt az igény-koronát illeti, melyet Bocskay fejedelem is, a bécsi egyezmény szerint, a régi és angyali korona sérelmére el nem fogadottnak vallott:

1. §. Ámbár az a szent koronának semmi sérelmére nem lehet, mindazonáltal bizonyos tekintetekből jónak látták az országlakók, hogy midőn a nádor, ispán úr, az ország felső részeire fog menni, arról tegyen szoros vizsgálatot s kérje vissza azoktól, kik kezökben tartják.

2. §. Kik, ha azt nem akarják visszaadni, említett nádor ispán úr elébe idéztessenek s azon ügyet a nádor úr, az ország rendes bíráival, illető határidőt tűzvén ki a feleknek rendkívüli törvény útján megvizsgálhassa s megvizsgálni tartozzék.

3. §. Kik e koronát visszaadni nem akarják, az ország köztörvényeinek ellenszegülők módjára büntettessenek.

4. §. Ha gyermekek vagy kiskoruak bírnák a koronát, azok gyámjai vagy szolgái hasonló módon idéztessenek s a megmondott büntetés terhe alatt tartozzanak a koronát kiadni a nádornak.

5. §. A korona pedig a nádor úr kezeibe adatván, a nádor ő kir. Felségének adja át, hogy tárába tétetvén: megőriztessék.”

Thurzó György nádor 1610. június 30-án, Sárospatak várában − az országgyűlés határozatának megfelelően – átvette a koronát Homonnai Drugeth Bálint árvájának gyámjától. A becses műtárgyat ezután Bécsbe vitte, ahol októberben, ünnepélyes külsőségek közepette kiállították. A bécsi kincstár 1619. május 20-án ezzel a leírással vette leltárba:

„Egy erdélyi egész arany korona. Perzsa munka, amelyet eredetileg a török császár ajándékozott Bocskaynak és amelyet Thurzó palatinus szállított őfelségének. Van rajta 32 kicsiny és nagy türkiz, 89 rubin, 64 smaragd, 22 rubin-pallasz, 281 gyöngy. A tetején egy nagy smaragd. Az egész kettős tokban.”

Siklóssy László a könyvében feltette a kérdést: vajon miféle jogcímen van a bécsi kincstárban Bocskai koronája? Erre a kérdésre elfogadható válasz lenne az, hogy a Habsburg uralkodók egyben magyar királyok is voltak, így a korona megőrzése a királyi kincstárban megfelel Bocskai végrendeletének, de megfelel az említett törvénycikknek is, amelyben ez állt: „A korona pedig a nádor úr kezeibe adatván, a nádor ő kir. Felségének adja át, hogy tárába tétetvén: megőriztessék.”

Siklóssy 1919-ben ezt írta könyvében: „Tehát a magyar királynak kell azt megőriznie a magyar király tárházában az ország részére. Ha tehát eddig tűrtük is azt a szégyenletes állapotot, hogy a magyar királynak nem volt kincstára az ország fővárosában, ahol efféle kincseinket tarthatta volna, ha eddig el is néztük, hogy egy közös kincstárunk legyen Bécsben, most megszűnt már minden efféle szempont, most likvidálnunk kell minden közösséget és vissza kell kapnunk a magunkét. A Bocskay-féle koronán soha az uralkodóház tulajdonjogot nem szerzett. Csupán őrizte azt; de most már nem kell tovább őriznie.”

A koronával kapcsolatos tulajdonjog kérdése mindmáig nem dőlt el megnyugtatóan. A trianoni békediktátum után a románok is maguknak követelték azon a jogcímen, hogy Bocskai erdélyi fejedelem volt, Erdély pedig Románia része lett. A magyar álláspont ezzel szemben az volt, hogy Bocskai nem mint erdélyi fejedelem, hanem mint magyar király kapta a koronát. Egy Velencében, 1932-ben kelt nemzetközi bírósági állásfoglalás kimondta: „Az osztrák szövetségi kormány nincs abban a helyzetben, hogy jelenleg figyelembe vehesse a magyar követelést. A két kormány abban egyezett meg, hogy fenti ügyet az alapjául szolgáló kérdés együttes tisztázásáig nyitva hagyja, és addig a jelenlegi állapot marad fenn.”

Vagyis Bocskai István felbecsülhetetlen értékű koronája továbbra is Bécsben marad, annak ellenére, hogy – miként arra Siklóssy László helyesen rámutatott – „a Bocskay-féle koronán soha az uralkodóház tulajdonjogot nem szerzett”.

Hozzátehetjük: Ausztria sem...

A szerző író, újságíró

A drágakövekkel ékesített királyi fejék

Fotó: Wikipedia