Történelem
A kommunizmus keresztény áldozatai
Kevésbé ismert a katolikus egyházzal és a katolikus iskolarendszerrel szoros kapcsolatban lévő magyar cserkészet ellen indított támadások sorozata

A második világháborúban győztes Szovjetunió a saját Moszkvából vezérelt világhálózatának kiépítésére törekedett. Ez a szándéka ütközött a Szentszék terveivel. Hazánkban az egyház és a pártállam között 1950-ben kötött és kikényszerített egyezmény, majd az 1956-os forradalom és szabadságharc következménye, hogy az állambiztonsági szervek alaposan felmérték, hogyan áll a katolikus egyház elleni küzdelem helyzete. E felmérés eredményeként újra kellett gondolni a stratégiát és a taktikát.
Támadás a cserkészek ellen is
Mindszenty József érseki székét az egyházi kánonok alapján a pápa 1974-ben megüresedettnek nyilvánította. Utóda Lékai László „a megnyesett fa kizöldül” jelmondatával lépett a nagy előd örökébe. A választott jelmondat egyszerre visszautaló és előremutató jellegű. Kifejezője annak, hogy a katolikus egyház erős fáját nem sikerült kidönteni, még akkor sem, hogy Mindszenty Rómába való távozásával a lombkorona legerősebb ága letörött.
A hosszú életű, dús lombozatú, vastag törzsű fák jelképei a magyar katolikus egyháznak. A hatalmas növények sejtjei szövetek bonyolult hálózatát építik fel. A társadalom, ezen belül annak intézményei is, így azon belül a katolikus egyház is közösségek rejtett hálózatára épül.
A katolikus egyház rejtett közösségeire a Grősz-per, benne a pálosok pere kiemelten utal, amikor az illegális, katakomba egyházról esik szó. A kommunista diktatúra páter Vezér Ferenc kivégzésével és a 369 papi áldozat felmutatásával vállalta az egyház fájának erőszakos megnyesését. A lombkorona megcsonkítása politikai szempontból látványos és megfélemlítő volt. Arra is választ kell adni, hogy ez a drasztikus diktatórikus módszer milyen társadalmi és szociológiai hatással, következményekkel járt, hogyan zöldült ki a megcsonkított fa koronája.
A katolikus egyház elleni támadások nemcsak a fa lombozatát jelentő egyházi vezetés, a felső papság ellen irányultak. A fa törzsét, az alsó papságot, a szerzetesrendeket is elérte a pusztító szándék. A szerzetesrendek az egyház horizontális és vertikális hálózatán belül önálló, bonyolult hálózati rendszerükkel kapcsolódtak a katolikus egyház intézményének struktúrájához.
A szerzetesrendek hálózata elleni támadás jól bizonyította, hogy a diktatúra tisztában volt e bonyolult szerkezet szerepével. Első lépései ennek ellenére még félig-meddig ösztönösnek tekinthetőek. Arra még a történettudomány, a történeti szociológia sem figyelt fel, hogy a támadások először a gyökérzet ellen kezdődtek. A gyökérhálózat kipusztítása vezethet el a fa kiszáradásához. Ez nem történt meg a diktatúra évtizedei alatt, amit Lékai László jelmondata szemléletesen bizonyít. Rajk László belügyminiszter azzal, hogy betiltotta a vallási ifjúsági egyesületek működését, a gyökérhálózatot és a fának is megújulást jelentő táptalajt akarta eltávolítani. Az iskolák államosítása kiegészítette ezt a folyamatot.
A kommunista diktatúra többféle módszert kipróbált a katolikus egyház elleni küzdelmében. A törvények, a rendeletek nagy száma az állami beavatkozást bizonyította. Ha ezek nem vezettek eredményre, bevetette a karhatalmat. Az ügynökök hálózata a bonyolult hálózati rendszerrel rendelkező egyház belső bomlasztását szolgálta. Az ifjúsági szervezetek működésének betiltása gyors, radikális, eredményes módszernek látszott.
Kevésbé ismert a katolikus egyházzal és a katolikus iskolarendszerrel szoros kapcsolatban lévő magyar cserkészet ellen indított támadások sorozata. A Robert Baden-Powell által 1908-ban alapított cserkészmozgalom minden elképzelést meghaladó gyorsasággal terjedt el világszerte. Az alapító szándéka szerint a cserkészet a természet szeretetével átitatott, élményt nyújtó, gazdag programot kínáló, testvéri közösséget jelentő mozgalom.
A Magyar Cserkészszövetség nagy nemzetközi hálózatnak volt a tagja. Kapcsolódott a katolikus egyház horizontálisan és vertikálisan kialakult hálózati struktúrájához. A bolsevik típusú kommunizmusnak is új módszereket kellett alkalmazni a szívós ifjúsági szervezet felszámolására. A fokozatosság alapelvét alkalmazva a kommunisták és szövetségeseik az általuk kiépített hálózat segítségével megkezdték a támadásokat a militaristának, sovinisztának, klerikálisnak nevezett, sőt fasisztának is titulált cserkészet ellen. A koalíciós kormányzás látszatdemokráciája nem tette lehetővé a nyílt támadást, ezért különböző ernyőszervezetek – Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, úttörő mozgalom – kezdték meg a behatoló bomlasztást.
A magyar cserkészet a nyilas diktatúrát megsínylette, de életképességét bizonyította, hogy a debreceni ideiglenes kormány külügyminisztere, gróf Teleki Géza – gróf Teleki Pál volt főcserkész fia – közreműködésével és a Nemzeti Bizottság engedélyével megkezdődött a Magyar Cserkészszövetség újraélesztése. Megalakult az Országos Intézőbizottság. A bomlasztó szándék is lépést tartott ezzel. Egyes bizottsági tagok a baloldali hatalomtól kapták megbízatásukat. A tisztújító közgyűlést 1945-ben tartották meg, s 1945. november elején Sík Sándornál is összejöttek mindazok, akik a régi valláserkölcsi alapokon álló cserkészet megteremtésén fáradoztak. A közgyűlés az iskolai cserkészcsapatok és a falusi cserkészet létrehozását javasolta. A mozgalmi hálózat kiépítését jelentette ez. Rajk László belügyminiszter 1946. július 4-én feloszlatta a Magyar Cserkészszövetséget. Több cserkészvezetőt letartóztattak. Koholt vádak alapján kínzással annak beismerésére kényszerítették őket, hogy kamaraerdei kirándulásuk alkalmával lelőttek és elástak egy szovjet katonát. Uden Miklós és Dietzl László egyetemista rajvezetőket a szovjet katonai bíróság koncepciós perben golyó általi halálra ítélte. (A szovjet katona holtteste nem került elő.)
Az egyház katakombahálózata
A cserkészmozgalom vezetői között kiemelkedő szerepet játszott Kölley György, akit Shvoy Lajos szentelt pappá Székesfehérváron. A püspök Dunabogdányba, a katakombacserkészet egyik fontos helyére nevezte ki káplánnak a száműzött Kisberk Imre székesfehérvári segédpüspök mellé. A másik papi cserkészvezető Barlay Ödön Szabolcs ciszterci szerzetes volt. Kölley György országos cserkészvezetőt 1946. július 9-én letartóztatták. Fegyveres összeesküvés vádjával koncepciós perben nyolc év, a szovjet Gulágon letöltendő szabadságvesztésre ítélték.
A cserkészet jóval a diktatúra előtt a kommunista párt által megsemmisítendő ellenfélnek számított. Ebben a szovjet megszállóknak is fontos szerepe volt. A cserkészélet fenntartásához az illegalitásba vonulással lehetett megteremteni a feltételeket.
A cserkészcsapatokat feloszlató rendelet csupán a cserkészmozgalom nagy, országos hálózatának megszüntetésére mozgósította erejét. A feloszlató rendelet a koalíciós időszak még látszólagosan áldemokratikus légkörében született. Ekkor még nem lehetett az erőszakos adminisztratív módszereket nagy méretekben felhasználnia. A fordulat évéig volt még idő a cserkészcsapatok kisközösségeinek (őrsök, rajok) újraszervezésére és az alegális cserkészcsapatok megszervezésére.
Szinkronháború
A kommunista párt egyformán ellenségnek tekintette a cserkészmozgalmat és a szerzetesrendeket. A két intézmény elleni harcát a szinkronitás jellemezte. Ezzel a két hálózat közös frontot jelentett a számára. Rákosi állampárti diktatúrája drasztikus adminisztratív eszközöket nagyobb mértékben alkalmazott, mint Kádár monolit, pártállami elnyomó rendszere. Ennek ellenére Kádárék is komoly ellenfélnek tekintették a cserkészetet és a szerzetesrendeket. A módszeren úgy változtattak, hogy az addig működő ügynöki hálózatot kiszélesítették, ahogy ezt a dokumentumok is bizonyítják. A nagyszámú ügynöki hálózat sem tudta megakadályozni a katakombacserkészet működését, 1966-ban cserkész koncepciós perre került sor Budapesten. Illegális cserkészmunka alapos gyanújával 1966. január 14-én őrizetbe vették a IV. sz. Budai Ifjúsági Kongregáció cserkészcsapatának volt parancsnokát, Horváth Nándort és tisztjét, Zimmermann Józsefet. Mindkettőjüket a bíróság kétévi szabadságvesztésre ítélte. A kongregáció szakkifejezés egyházi közösséget is jelent. Ez egyértelműen bizonyítja, hogy a cserkész kisközösségek egyházi bázisközösségként is működtek. A cserkészmozgalom és az egyház katakombahálózata összeért.
Az állambiztonsági dokumentumok alapján nyomon lehet követni az egyházpolitika változásait az 1950-es és 60-as évek összefüggéseit tekintve. A klerikális reakció ellen harcoló (IV/5.) alosztály hat hónapos beszámolójának részletéből ez derül ki: „A magyar katolikus klérus (…) igyekezett a legális tevékenység kiszélesítésére is. Megmutatkozott az (…) egyházi ünnepeinek tömegmozgósításánál, mint pl. a húsvéti és úrnapi körmeneteknél, de megmutatkozott az általános egyházi tevékenység során történő ún. »egyházi agitáció« alkalmával is.
A római katolikus püspöki kar tagjai továbbra is igyekeztek a papi békemozgalomtól elszigetelni a részükre »megbízható« ún. Vatikánhoz hű papokat. Ez megmutatkozott különösképpen a »Kereszt« című békemozgalmi lap Vatikán által történő indexre tételekor. A püspöki kar jobboldali tagjai a püspöki konferenciákon és az ÁEH-val történő tárgyalások során továbbra is támadásra igyekezett bírni az ingadozókat az odahelyezett békepapi vikáriusok és azon mozgalmi papok ellen, akik a papi békemozgalomban részt vesznek. (…) Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a katolikus klérus és ezen belül a feloszlatott férfi és női szerzetesrendek illegális csatornák felhasználásával híranyagokat küldenek ki, valamint szervezett ellenforradalmi tevékenységet fejtenek ki Magyarországon, különösképpen az ifjúság körében, de a jobboldali exponált hívők körében is. Ezt bizonyítja a felderített a kiterjedt klerikális ifjúsági szervezkedés, valamint világi papok és volt szerzetesek irányításával működő »Keresztény Front« elnevezésű illegális szervezkedés is.”
A szerzetesrendek cserkészmozgalomban betöltött szerepe a katakombaegyház egyik releváns hálózati szervezeti formája volt. Ez biztosította a vasfüggöny leereszkedése után Kelet-Közép-Európában az ellenálló, alámerülő katolikus egyház, valamint a szerzetesrendek személyi utánpótlását. Az új tudományos diszciplína, a hálózatelmélet alapján lehet bizonyítani az eddig kevéssé ismert teóriát, az ellenálló egyház gondolatát. Ez már a további történeti kutatások feladata. w
A szerző a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos munkatársa