Tech

Egy hely, ahol gyerekek robotokat küldhetnek maguk helyett iskolába

Japánban az iskolai hiányzás, vagyis az iskolából való kimaradás problémája összetett és sokrétű

Egy sci-fibe is beillő lépéssel vállalt egy japán város úttörő szerepet azzal, hogy robotokat alkalmaz majd az osztálytermekben, amivel egy egyre aggasztóbb problémát próbál kezelni: az iskolakerülők növekvő arányát. A település iskolái ezzel a technológiai beavatkozással próbálják meg a gyerekeket az oktatásban tartani, amivel a világ figyelme azonnal rájuk irányult – írja az origo.hu.

Egy hely, ahol gyerekek robotokat küldhetnek maguk helyett iskolába
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

Japánban az iskolai hiányzás, vagyis az iskolából való kimaradás problémája összetett és sokrétű. Érdemes azzal kezdeni, hogy a japán iskolák gyakran magas tanulmányi elvárásokkal és szigorú időbeosztással társulnak.

Az órákon nyújtott kitűnő teljesítmény és az ezzel járó nyomás nyomasztó lehet néhány diák számára, ami arra készteti őket, hogy inkább elkerüljék az iskolát.

A helyzetet tovább rontja, hogy Japánban meglepően elterjedt az iskolai zaklatás. Mindez a kulturális tényezőkkel, valamint a támogatás és a befogadás hiányával párosítva az iskolai hiányzás elharapózott egyes japán régiókban.

Mindez a „Hikikomori" néven ismert kulturális jelenséggel is összefügg, amikor az egyének, leginkább a tinédzserek, kivonulnak a társadalmi életből, és inkább jelentős mennyiségű időt elszigetelten töltenek a saját otthonukban.

Ennek megoldására az egyik japán város tisztviselői a robotokhoz fordultak. A délnyugat-japáni Kumamoto városában néhány iskola robotokat telepített az osztálytermekbe, hogy az otthon tanuló diákok jobban beilleszkedjenek és kevésbé szorongjanak. Ezek a csúcstechnológiás eszközök olyan funkciókkal vannak felszerelve, amelyeknek az a célja, hogy bevonják a diákokat és valós idejű visszajelzést adjanak; gyakorlatilag a gyerekek egyfajta kiterjesztéseként működnek.

A robotok mikrofonokkal, hangszórókkal és kamerákkal vannak felszerelve, miközben lehetővé teszik a kétirányú kommunikációt. Lényegében a diákok avatárjaként szolgálnak.

A gyerekek otthonról irányíthatják a robotokat, részt vehetnek az órákon és beszélgethetnek az iskolatársakkal. Az eszközök azonban nem lesznek az osztálytermekre korlátozva: szabadon járhatják majd az iskola területét, és részt vehetnek különböző eseményeken.
Ezeken a robotokon keresztül nem teljesen élethű a kommunikáció, de legalább egyfajta valóságérzetet adhat azoknak a diákoknak, akik még mindig bizonytalanok, és félnek a másokkal való interakciótól – mondta Maki Yoshizato, Kumamoto város egyik tisztviselője a ZME Science online tudományos portálnak. – Reméljük, hogy ez a vállalkozás segít enyhíteni a pszichológiai félelmeiket.

Ez az újszerű megközelítés az iskolai hiányzás egyre súlyosbodó problémájának orvoslására tesz kísérletet. Az iskolakerülés nemcsak Japánban, hanem világszerte jelentős problémává vált, ami kihat a diákok teljesítményére és jövőbeli kilátásaira.

De nem csak a matematikaórák elmulasztásáról van szó: a lógós gyerekek később nagyobb valószínűséggel szembesülnek nehézségekkel, például munkanélküliséggel vagy bűnelkövetésben való részvétellel.

Szakemberek szerint egy olyan világban, ahol a technológiát gyakran hibáztatják amiatt, hogy elvonja a fiatal generáció figyelmét a valós felelősségvállalásról, ez a kezdeményezés meggyőző ellennarratívát jelent. Úgy vélik, a megfelelően alkalmazott technológia szövetséges lehet a jobb jövő kialakításában.

A most kezdődő japán robotprojekt így egy fontos esettanulmányként szolgálhat a technológia és az oktatás kereszteződésének vizsgálatához.

Kapcsolódó írásaink