Tech
Elgázolták a nőt, majd ráparkolt egy robottaxi
Kritikus állapotban van, a tűzoltók szabadították ki a kerék alól a lábát

A szerencsétlenül járt nő először az autó motorházának tetejére került, majd onnan felpattant a kocsi tetejére, végül a szomszédos sávba esett. Ebben éppen jött egy üres Cruise robottaxi, az önvezető rendszere a gyanús helyzetet érzékelve satufékezett, azonban így is sikerült áthajtania az áldozaton, majd a nő lábán állt meg a hátsó kerekével. A gázoló sofőr elmenekült a helyszínről, a járókelők értesítették a hatóságokat. A nőről a tűzoltók emelték le a Cruise autóját, az állapota kritikus.
A Cruise robottaxija nem hibázott, a körülmények alapján jó eséllyel egy emberi sofőr sem lett volna képes elkerülni az áldozat második elgázolását. A mostani incidens elgondolkodtató része, hogy ki hívott volna azonnal segítséget az áldozathoz, ha nem lettek volna a balesetet látó járókelők.