Tech
Ártalmas a túl sok képernyőidő a kisgyerekeknek
Kritikus képességek fejlődését akadályozhatja a kijelzők hosszas bámulása

A kutatók hétezer gyermek fejlődését naplózták három-négy éven keresztül, a tesztalanyaik teljesítményének követését egy éves kor alatt kezdték és négy éves korban fejezték be. Az adatok alapján a napi négy órát is a képernyő előtt töltött gyermekek esetén kétéves korra az átlaghoz képest háromszor akkora eséllyel alakult ki alulfejlettség a motorikus funkciókban, a problémamegoldó készségben, továbbá a kommunikációs képességben.
A napi négy óránál hosszabb időre képernyő elé ültetett gyermekek esetében már ötszörös az alulfejlett beszédképesség esélye.
A kutatásban részt nem vett Dr. John Hutton gyermekorvos nem lepődött meg az eredményeken. „A gyerekek úgy tanulnak meg beszélni, hogy biztatva vannak rá, azonban ha csak képernyőt bámulnak, akkor gyakran nincs lehetőségük gyakorolni a beszédet. Lehet, hogy sok szót hallanak, de nem gyakorolják azok kiejtését, nincs meg az oda-vissza irányú beszélgetés” – magyarázta a CNN-nek adott kommentárjában.