„A dezinformáció elleni küzdelem során az oktatásra fordított munkát nem lehet megspórolni!”

„Az internetszabályozás hajnalán, amikor kialakultak az első közösségi médiaplatformok, szinte senki nem gondolta, hogy ekkorára fognak nőni és ilyen jelentős befolyásra tesznek szerint. A jogalkotók úgy tekintettek a közösségi hálókra, mint a legtöbb internetes szolgáltatásra: »divathóbort, ami helyett majd jön más«. Idővel persze rájöttek, hogy ez a történet máshogyan alakul, egyre több ember fog regisztrálni ezekre a platformokra, amelyek akár arra is képesek lesznek, hogy a demokratikus közvéleményt komolyan befolyásolják” – idézte fel Sorbán Kinga, hozzátéve – a népszerű, bár tényszerűen nem bizonyított vélekedés szerint ezt az elméletet a Brexit és Donald Trump megválasztása igazolta, hiszen mindkét kampány idején nagyon-nagyon sok álhír keringett a neten.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézetének kutatója hangsúlyozta: maga a jelenség, a befolyásolás nem számít újdonságnak. Az mindig is létezett, a dezinformáció terjesztése azonban könnyebb és gyorsabb mint valaha, a forrása pedig zömmel ellenőrizhetetlen. „Az álhíreket terjesztő csatornáknak nincs impresszumuk. A probléma tehát valós, csak kérdés, hogy mit lehet tenni a megoldása érdekében” – fogalmazott.

Sorbán Kinga szerint egyes platformok betiltása uniós szinten jogilag nem kivitelezhető, a korlátozásuk is csak nehezen. Ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy az Európai Unió a közelmúltban elfogadott egy digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet, ami a tagállamokban közvetlenül alkalmazható. „Ez elvi szinten deklarálja, hogy üldözni kell a jogellenes tartalmakat és védeni a demokratikus közbeszéd tisztaságát, de azt már nem mondja meg, hogy mi minősül jogellenes tartalomnak” – jelezte a szakértő azzal együtt, hogy a jogszabály a tagállamokban működő digitális szolgáltatási koordinátoroknak lehetőséget biztosít ugyan a joghatóságuk alá tartozó platformok esetében a tiltásra, viszont csak szélsőséges esetekben. Például akkor, ha a platform jogsértő magatartása valamely személy életét vagy biztonságát fenyegető bűncselekménnyel jár. Az olyan online óriásplatformok mint a Twitter vagy a Facebook esetében pedig nem is a tagállam, hanem az Európai Bizottság rendelkezik hatáskörrel.

Uniós viszonylatban ugyancsak szűk a mozgástér. „Hogyha valaki kirívóan jogsértő magatartást tanúsít, akkor az Európai Bizottság megbírságolhatja. Ám a dezinformáció kívül esik ezen a körön” – magyarázta az NKE kutatója.

„Itt érdemes megjegyezni, hogy létezik egy európai uniós önszabályozó kódex, a dezinformáció visszaszorítását célzó uniós gyakorlati kódex. Ez azonban nem kötelező érvényű, lényegében egy értékközösséget jelent, aminek a tagjai vállalják, hogy megtesznek bizonyos intézkedéseket, például csökkentik az álhírként azonosított információ láthatóságát, demonetizálják ezeket a tartalmakat, vagy valamilyen módon megjelölik azokat. Éppen ezért semmit sem lehet tenni a Twitter ellen, amiért jelezte: a továbbiakban nem kívánja alkalmazni a kódexet” – húzta alá Sorbán Kinga.

Kiemelte azt is, hogy nagyon nehéz meghatározni, mi számít dezinformációnak, éppen ezért nem lett nevesítve a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletben, mint önálló kategória. „Azt nagyon fontos látni ezekkel a tartalmakkal kapcsolatban, hogy noha morálisan sokszor megkérdőjelezhető a közzétételük, nem feltétlenül jogellenesek. A másik probléma pedig az, hogy magát a fogalmat is nehéz egzakt módon definiálni. Egy bulvárlap manipulatív, „kattintásvadász” címe abszolút félrevezető lehet, ugyanúgy mint a napjainkban népszerű összeesküvés elméletek. A politikai közbeszéd pedig eleve arról szól, hogy minden szereplő a maga igazát hangoztatja, ugyanakkor amíg ez nem szándékos károkozás elérése érdekében történik nehezen nevezhetnénk dezinformációnak. A nyilvánvaló jogsérelmet okozó hazugságok körén kívül eső véleményeket, álhíreket tehát jogilag szabályozni szinte lehetetlen” – fejtette ki.

„Sokan vagyunk – folytatta – azon a véleményen, hogy olyan mértékben változnak az életviszonyok, amit tradicionális jogalkotási eszközökkel nem lehet lekövetni, és nem is célszerű. Amit a járható útnak tartok, az a puha szabályozási eszközök alkalmazása, a felhasználókhoz közelebb álló nemzeti hatóságok szerepének erősítése, illetve a felhasználók edukálása, tájékoztatása. Itt többek között a kritikus gondolkodás fejlesztésére gondolok. »Ne higgyünk el mindent, ami szembe jön velünk« ez egy olyan alapvetés, amelyet nem lehet elégszer ismételni. Tudatosítani kell az emberekben, hogy a Google egy keresés során a fizetett hirdetéseket dobja fel először és a közösségi média hírfolyamait generáló algoritmusok sem igazságtartalom alapján rangsorolnak.”

A szakértő tehát úgy vélte, az átláthatóság, a jogellenes tartalom elleni fellépés biztosítása érdekében el lehet fogadni szigorúbb jogszabályokat, de a dezinformáció elleni küzdelem során az oktatásra fordított munkát nem lehet megspórolni.