Tech
Megkóstolná? 3D-nyomtatással, állati sejtek felhasználásával készítettek halfilét
A gyártókszerint a mesterséges filé elkészítve nagyon hasonlít a valódi halhoz

Az izraeli Steakholder Foods a szingapúri központú Umami Meatsszel összefogva elkészítette az első, állati sejtek felhasználásával, laboratóriumban létrehozott, majd 3D-ben kinyomtatott halfilét – írja a Reuters.
Korábban írtunk már a kihalt mamutból készített húsgolyóról, ám azt egyelőre nem kóstolta meg senki – a halfilé azonban a gyártók elmondása szerint konyhakész, fogyasztható, és az egyre fogyatkozó halpopuláció számára is előnyös lehet.
Mint írják, a filé elkészítéséhez első körben – jelenleg – egy fűrészes sügérből von ki sejteket az Umami Meats, majd izommá és zsírrá „növeszti” ezeket. Ezt követően a Steakholder Foods 3D-nyomtatókhoz való biológiai festéket ad ehhez, a végeredmény pedig egy olyan halfilé, ami a tengeri halak tulajdonságait hordozza magán.
Az Umami reményei szerint már jövőre piacra dobhatja majd az első ilyen termékeket, első körben Szingapúrban, majd később – a szabályozói jóváhagyások függvényében – Amerikában és Japánban is.
Mint a Reuters megjegyzi, lévén a sejttenyésztés önmagában még túlzottan drága – a hagyományos tengeri halakhoz képest –, a halakból származó sejteket egyelőre növényi alapú összetevőkkel hígítják fel a biofestékben. Később azonban csökkenhet ezek ára.
A gyártók állítják: a mesterséges filé elkészítve nagyon hasonlít a valódi halhoz. A gyártási eljártást egyelőre csak a fűrészes sügérhez és az angolnához dolgozták ki, ám reményeik szerint később más veszélyeztetett halakhoz is hozzá tudják igazítani azt.