Ezért mondjuk a telefonba, hogy „halló”

A telefon feltalálása után kezdetben az ismerősök csak egymás között tudtak használni egy-egy készüléket. Puskás Tivadar magyar feltaláló agyából pattant ki a gondolat: mi lenne, ha a távíróközpontokhoz hasonlóan telefonközpontok is létrejönnének, s így a telefonvonalakat egyidejűleg több személy is használhatná? Magyarországon azonban a hatóságok mindenféle mondvacsinált akadályt gördítettek tervei elé. Puskás végül ellátogatott Amerikába, ahol észrevette, hogy a távíró- és telefonvonalak pókhálóként szövik be a városokat. Felkereste a telefon feltalálóját, Alexander Graham Bellt, de a tudóst ekkor már nem foglalkoztatta a telefon, Puskás így egy másik feltalálónál, Thomas Alva Edisonnál próbált szerencsét.

Puskás és Edison szoros munkakapcsolatban álltak, és állítólag ők folytattak a világon először interurbán telefonbeszélgetést egymással: 1878. április 2-án New York és Philadelphia között. Maga Edison is úgy emlékezett vissza, hogy a telefon tesztelésénél jelen lévő Puskás használta elsőként a „halló” szót. 1943-ban a Pesti Hírlap cikket közölt dr. Farkas József tollából, aki szerint az Edison műhelyében dolgozó magyarok a „Hallod? – Hallom” szavakkal tesztelték a telefonokat, innen vették át a formulát az angol munkatársak.

A feltételezést azóta többször cáfolták, s ma már a nyelvtudomány koincidenciának tekinti a magyar „hall” és a nemzetközi „halló” hasonlóságát. 1881-ben egy magyar tanulmány, amely foglalkozik az akkor friss találmánynak számító telefonnal, ezt írja: „ Az amerikai [telefon-]állomásokon (…) alkalmazott személyzet nagyobbára fiatal leányok s fiúk, folyton figyelemmel kísérik a számokat [az előfizetők számait], s mihelyt egyik-másik előtűnik, az előfizető egy »halloh « megszólítással lesz értesítve arról, hogy észrevétetett.” Puskás 1875-ben látogatott Amerikába, tehát elméletileg nem lehetetlen, hogy tőle ered a kifejezés, viszont igencsak kétséges, hogy ilyen rövid idő alatt széles körben elterjedt volna.

Mint írják, a magyarban egyébként is létezett egy „halló” indulatszó, amelyet főként a vadászok használtak, s a nyelvészek szerint a német nyelvből vették át. A németben az ófelnémet halon (ma: holen) igéből származtatják a hallót. A franciák az allons (menjünk) ige egy változatának tartják, az angol etimológiai szótárak pedig vagy a német eredetet valószínűsítik, vagy még kacifántosabb magyarázattal szolgálnak, miszerint az eredetileg vadászati műszó az ófrancia halou (ma: loup, farkas, farkasra) kifejezésből ered. Egy kevésbé népszerű elmélet szerint az óangol „hál béo þu” kifejezésből származhat, ami annyit tesz: jó egészséget.

Akárhogy is, végül Edison ezt a szót javasolta a telefonbeszélgetések indításához, és nem a Bell által bevezetni kívánt „ahoy"-t. 1877-ben a pittsburghi Központi Körzeti és Nyomtatott Távirati Társaság elnökének írt levelében azzal indokolta választását, hogy szerinte csengő sem kell, mert ezt a szócskát 10–20 láb távolságból is hallani lehet.

Az 1878-ban New Havenben nyitott első amerikai telefonközpont kézikönyvében a Hello és a What is wanted? egyaránt szerepelt, de két évvel később már nyilvánvaló lett: a halló (azazhogy a hello) győzött – zárja cikkét a dívány.hu.