Tech

Magyarország előkelő helyen áll a kiberbiztonsági rangsorban

A Comparitech idei összeállítása alapján a vizsgált 76 ország közül Magyarország érte el a tizenkettedik legjobb eredményt, maga mögé utasítva például az USA-t is.

Magyarország előkelő helyen áll a kiberbiztonsági rangsorban
A legbiztonságosabb országok rangsora most is alaposan átrendeződött.
Fotó: AFP/TEK IMAGE / SCIENCE PHOTO

Az évnek ebben a szakában rendszerint egymást érik a frissen összeállított statisztikák az előző éves trendekről és eredményekről, ez pedig a kiberbiztonság területén sincs másként - írja a bitport.hu. Nemrég a Specops Software által összegyűjtött adatokról számoltak be, amelyek a kiberbűnözésnek való kitettség szempontjából rangsorolta az európai országokat, figyelembe véve a felhőszolgáltatók (Azure) elleni támadásokat, illetve a kriptovaluta-bányászatra fogott, zsarolóvírussal vagy más malware-ekkel fertőzött gépek számának havi alakulását. Azon a harminckettes listán Magyarország a kilencedik helyen állt: a felhőszolgáltatások elleni támadásokat tekintve nem került a leginkább veszélyeztetett országok közé, a kriptovaluta-bányászatot célzó akciókban ugyancsak a kilencedik, a malware-fertőzésekben a hetedik, a zsarolóvírusokkal találkozó gépek arányában pedig a hatodik helyre sorolták.

A brit Comparitech jelentése már nem európai, hanem világszinten vizsgálta az egyes régiókra jellemző veszélyeket. Az anyagban szereplő államokat összesen hét szempont alapján rangsorolták: ilyen a malware-fertőzések aránya a mobil eszközök vagy a számítógépek körében, a pénzügyi jellegű malware-támadások száma, a telnet típusú támadásokban kiinduló országként való részesedés, a felhasználókat célzó kriptovaluta-bányász támadások aránya, illetve az egyes országok kibervédelmi felkészültsége és az ehhez kapcsolódó naprakész szabályozás.

A Comparitech legfrissebb éves jelentése megállapítja, hogy a legtöbb esetben fejlődést tapasztaltak a tavalyi eredményekhez képest, bár a megnövelt erőfeszítésekből az is következett, hogy a legbiztonságosabb országok rangsora most is alaposan átrendeződött. Ez még az Egyesült Államokra is igaz, amely a korábbi ötödik helyéről rögtön a tizenhetedikre csúszott vissza. Az idei kutatásban egyébként már nem hatvan, hanem hetvenöt országot értékeltek világszerte, mivel a rendelkezésre álló adatok mennyisége is folyamatosan növekszik.

Összességében a legrosszabb értékeket Algéria produkálta, amely a fenti hét kategória közül a leggyengébb szabályozással is rendelkezik. A szégyenpadon ezen kívül talán Kínát érdemes említeni, mint a telnet alapú támadások legfőbb kiindulópontját. Ráadásul Algéria mellett éppen Kína annak a két országnak az egyike, amely a tavalyi jelentéshez képest megőrizte első, jobban mondva utolsó helyét a megfelelő listákon: az összes többi szereplő, vagyis Fehéroroszország, Tunézia, Tadzsikisztán, Türkmenisztán és Irán mind mostanra süllyedt a megfelelő rangsor fenekére.

A kiberbiztonsági szempontból legmegbízhatóbb helynek ezúttal Dániát jelölték meg, amely a pénzügyi jellegű malware-támadások számában és a malware-fertőzött gépek arányában is a legjobb értékeket hozta, így a csúcsra lépett az előző évi negyedik helyről. Svédország, Németország, Írország és Japán ugyancsak 10 pont alatti összesített teljesítményt nyújtott, ami elég impresszív, ha figyelembe vesszük, hogy a hét kategória mindegyikében 10 pontot lehetett gyűjteni az abszolút értékelhetetlen teljesítménnyel vagy az extra magas fertőzési és támadási arányokkal.

Magyarország ezúttal a lista hatvanötödik helyén szerepel, ami nem csak azt jelenti, hogy a most vizsgált hetvenhat ország közül a tizenkettedik legjobb eredményt érte el, de tizennégy helyet javított a tavalyi helyezéséhez képest is. Ezzel Ukrajna, Németország, Portugália, Bulgária vagy Horvátország mellett az olyan európai államok között vagyunk, amelyek a Comparitech szerint jelentős előrelépést produkáltak az előző évi pontszámhoz képest. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden javuló teljesítmény látványosan javuló helyezésekkel jár, de a lista egészét tekintve csak az Egyesült Államok, Brazília, Japán, Franciaország, Irán és Szingapúr rontott abszolút értékben is a tavalyi teljesítményén.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom