Tech

Már az Instagram is szűri a kamu posztokat

Új funkciót vezet be az egyik legnagyobb képmegosztó oldal: a jövőben szűrni fogja a hazug tartalmakat és elérhetővé teszi tényellenőrző funkcióját. Fontos kitételként jelölik azonban meg, hogy a szűrőt politikusok fiókján nem fogják alkalmazni. Az Instagram emellett idén sok más fontos újítást is végrehajtott.

Érdekes újítást vezetett be az egyik legnagyobb közösségi képmegosztó. Az Instagram fontos mérföldkőként tálalta, hogy három évvel a fejlesztés kezdete után világszerte elérhetővé teszi tényellenőrző funkcióját. Az újdonság a szolgáltatásra felkerülő bejegyzéseket figyelve dönti el, azok hazugságra épülnek-e vagy megbízható információt tartalmaznak.

Érdekesség, hogy a bejelentéskor kiemelték, a politikusok által kitett képeket és videókat nem fogják így ellenőrizni. A döntés értelmében tehát a politikai szereplők a képmegosztók is olyan szabadságot kapnak, mint amilyet a Facebookon élvezhetnek. Ha tehát egy bejegyzésben hazugságot terjesztenek, az Instagram szó nélkül átengedi majd a posztot. A fejlesztés mindenki másra vonatkozó része egyébként úgy néz ki, hogy a gyanús képeket és videókat a rendszer minden alkalommal jelzi majd. A posztok ilyenkor elsötétült háttérrel jelennek meg, egyértelmű utalással, hogy a tartalmuk félrevezető.

Az Instagram azt is elárulta, hogy a rendszer működtetéséhez 45 szervezettel dolgoznak együtt, ők végzik a bejegyzések ellenőrzését is. A fejlesztés eddig is létezett, de kizárólag az Egyesült Államokban használták. Érdekes kérdés lehet, azonban, hogy vajon mennyire lesz pártatlan ez a fajta szűrő rendszer?

A tényellenőrző bevezetése azért is sürgető, mert a különféle konspirációs teóriák, illetve direkt félrevezetés céljából írt bejegyzések továbbra is az Instagramon terjednek a legjobban. Hogy ennek ellenére miért vártak vele ennyit, azt már nem közölték.

A hazug bejegyzéseket az Instagram nem fogja eltávolítani, a felhasználók, ha akarják, ugyanúgy megnézhetik azokat is.

Idén ez már nem az első nagyobb újítás az Instagram részéről. Júliustól a képmegosztó mindenkinek egy külön, személyes felületre gyűjti össze a szabályszegéseket, ahol az is látszik majd, mennyi van még hátra a teljes tiltásig. Az Instagram szerint a változtatás segít féken tartani a tilosban járókat, emellett remélhetőleg sokkal kevesebb szabálysértéssel kell majd szembenézniük a a tisztességes felhasználóknak. A rendszer ahhoz ugyanis nem elég gyors, hogy a sértő képeket azelőtt letörölje, hogy valaki meglátta volna.

Augusztusban pedig egy új funkciót élesített, amivel megmutathatóvá vált a rendszer számára, mely posztok tartalmaznak hamis információt. Az Instagram a megjelölés mellett más jeleket is keres arra, hogy tényleg hamis információról van-e szó: például, hogy milyen régi a bejegyzés, vagy hogyan viselkedett az azt megosztó profil. Ezeket összegezve igyekszik meghatározni a rendszer, hogy be kell-e vonni a tényellenőrző csapatot.

Októberben pedig eltűnt a Following nevű fül, ahol a képmegosztón követett ismerősök tevékenységei voltak láthatók: többek közt az, hogy ki és mit lájkolt, illetve melyik képhez kommentelt, így azóta nem láthatjuk, ismerőseink aktivitásait.

Kapcsolódó írásaink