Zelenszkij Kijevben fogadta az amerikai pénzügyminisztert
ĀA találkozón külön figyelmet fordítottak Ukrajna és a Nemzetközi Valutalap (IMF) közötti együttműködés jelenlegi helyzetére
ĀA találkozón külön figyelmet fordítottak Ukrajna és a Nemzetközi Valutalap (IMF) közötti együttműködés jelenlegi helyzetére
ĀAz államfő nem indokolta döntését
ĀKijev kifejezetten erre a feladatra új egységeket alakít
ĀAz államfő egyúttal kijelentette, amennyiben létrejön, kész külföldre utazni egy ilyen találkozóra
ĀA lengyel kormányfő hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy az ukrán égbolt végre biztonságban legyen
ĀEurópai Tanács: Nem lehet és nem szabad tétlennek maradni Oroszország bűntetteivel szemben
ĀAz elnök emlékeztetett rá, hogy nem egyedi esetről van szó
ĀAz olasz kormányfő Ukrajnába utazott
ĀJake Sullivan: Washington néhány órával az elnöki vizit előtt értesítette Moszkvát, hogy elejét vegye a konfliktushelyzeteknek
ĀValójában azt szeretné, hogy Kína Ukrajna mellé álljon
ĀBiden látogatása alatt Ukrajna egész területén légiriadót rendeltek el
ĀNem hosszú háborúban gondolkodnak, és Ukrajna győzelmével számolnak
ĀA brit kormányfő az 59. Müncheni Biztonsági Konferencia szombati munkanapján szólal fel
ĀWeber szerint Ukrajna támogatása nem opcionális!
Ā„Dávidnak parittya kellett a győzelemhez, Ukrajnának pedig modern nyugati fegyverek”
ĀAz Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriákban kiosztandó Ezüst Medve díjakért 18 film versenyez
ĀAz ukrán elnök szerint Putyinnal nem lehet kompromisszumokra jutni, mivel nincs meg az ehhez szükséges bizalom
ĀMunkács volt polgármesteréről posztolt Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő
ĀA főpolgármester szerint a háború ellen kell állást foglalniuk az orosz sportolóknak
ĀHétértékelő – Kiszelly Zoltán arra az ellentmondásra hívja fel a figyelmet, hogy nem a kerítést finanszírozza Brüsszel, hanem azokat az eszközöket, amelyek segítségével a kerítések hatékonyan működnek
ĀBerlusconi kijelentette, nagyon negatívan ítéli meg Volodimir Zelenszkij magatartását
ĀA büntetőintézkedéseket az államfő az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács határozata alapján rendelte el
ĀA politikus szavai szerint az egyik tervezetük szerint ez csak a hadiállapot idejére vonatkozna
ĀA francia elnök inkább a tüzérségre koncentrálna, a repülők szállítása szerinte több időbe telik
ĀDöntés született az uniós csúcson, jelentette be Ursula von der Leyen
ĀMacron szerint ez nem zárható ki – A francia elnök az elismerést átadta ukrán kollégájának is
ĀEP-elnök: Ukrajnának további támogatásra, fegyverekre és még több harckocsira van szüksége
ĀAlekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója megbeszélést folytatott Rafael Grossival, a NAÜ főigazgatójával