A kanadai parlament fekete bőrű politikust választott meg a parlament elnökének
ĀA veterán náci vendégül látása miatt lemondott házelnököt kellett pótolni
ĀA veterán náci vendégül látása miatt lemondott házelnököt kellett pótolni
ĀA háborúnak ebben e szakaszában merült fel komolyan, hogy a NATO katonai alakulatokat küld az ukrán frontra
ĀZelenszkij: Az amerikai támogatás csökkenése súlyos következményekkel járhat a háborús erőfeszítésekre nézve
ĀAz ukrán elnök az Oroszország elleni új szankciócsomagok bevezetését sürgeti
ĀZelenszkij megígérte, hogy Kijev egy hónapon belül teljesíti az EB kritériumait
ĀMorawiecki szerint Ukrajnának nem szabad elfelejtenie, hogy mely országok segítettek a legtöbbet
ĀEz a flotta már használhatatlanná tette az oroszok Fekete-tengeri Flottáját.
ĀAz amerikai elnök kritikusai azzal érveltek, hogy Washingtonnak fontosabb prioritásai vannak
ĀA brit hadsereg 2015 óta folytat hivatalos műveletet az ukrán csapatok kiképzésére és felfegyverzésére
ĀUkrajna bevethető katonáinak száma folyamatosan csökken, csak a feláldozhatóké nő
ĀSzólt arról, hogy a fórumon több mint 30 ország és 252 katonai vállalat képviselteti magát
ĀAhogy most állnak a dolgok, Zelenszkij pontosan ezt teszi, minden elkövet, hogy Ukrajna a rossz helyzetből még rosszabb állapotba kerüljön
ĀAz ukrán elnök sajátos módon nyugtatja nyugati partnereit
ĀCsütörtökön az ukrán fővárosba érkezett a francia védelmi miniszter is
ĀJens Stoltenberg Zelenszkijjel tartott közös sajtótájékoztatót
ĀVálogatott módon próbálják ellehetetleníteni a magyarokat
Ā„Amíg Oroszország agressziója folytatódik, Oroszország veszteségeit is érezni kell”
Ā„Ez olyan hiba volt, amely mélységesen megszégyenítette a parlamentet és Kanadát”
Ā„Ezek a javaslatok azért születnek, mert a háború bizonyos reformokat igényel"
ĀKiadatná vagy bíróság elé állítaná Peszkov Hunkát
ĀLassúak az ellentámadások, gyorsan nőnek a fegyverkezési igények, és ott a félelem, hogy a NATO-t belerántják egy kiterjesztett konfliktusba
ĀA legfőbb politikai erők egyöntetűen Rota lemondását követelték
ĀA KMKSZ szerint a norma módosításával sem sikerült helyreállítania Kijevnek a nemzetiségek jogait
ĀŐ a kanadai kormány első tagja, aki a házelnök lemondását sürgeti
ĀKuleba szerint a lengyelekkel együtt a közös ellenséget kell legyőzni
ĀAz ukránok pedig saját kormányzati állításaik szerint „nem fogják elsietni” az ellentámadásukat
ĀAz ukrán elnök szerint el kell felejteni az időjárást meg a hasonló kifogásokat
ĀAz ukrán elnök magatartása megvonhatja a támogatást Ukrajnától