A német állampolgárok lázadnak a kormány ellen
ĀA német kormány júliusban tervezi elfogadni a 2025-ös szövetségi költségvetést
ĀA német kormány júliusban tervezi elfogadni a 2025-ös szövetségi költségvetést
ĀKorábban a francia elnök nem zárta ki annak lehetőségét, hogy katonai kontingenst vezényeljen Ukrajnába
ĀA brit fegyverszállítások azt a célt szolgálják, hogy Ukrajna megvédhesse magát
ĀMeglepő válaszok születtek
ĀSemmi sem tántoríthatja el a kínai vezetőt
ĀScott Ritter szerint az ukrán válságot még a választások előtt megoldják
ĀMint ismeretes, a Harkivi területen zajló offenzíva több napja alatt tizenhárom település került az orosz fegyveres erők ellenőrzése alá
Ā„A Nyugattal való katonai-politikai konfrontáció akut szakasza folytatódik és teljes lendületben van” – mondta
ĀTöbben is úgy vélik: az országnak május 21. után illegitim vezetése lesz
ĀRusztem Umerov védelmi miniszter továbbra is az 1991-es határokról beszél
ĀAz elnök azt mondta, ez előnyt jelentene Moszkvának
ĀVjacseszlav Vologyin szerint „a kettős mérce politikája az európai struktúrák szerves részévé vált”
ĀHangsúlyozta: Ukrajnának 120–130 modern repülőgépre van szüksége
ĀÖsszesen több mint 200 négyzetkilométert vontak ellenőrzésük alá a térségben
ĀAz ukrán csapatok a térségben az éjjel áttörési kísérleteket vertek vissza
ĀEgyre több jel utal arra, hogy a háború eszkalálódhat
ĀA menekültek tizenkét százaléka már kérelmezte az állampolgárságot a befogadóországokban
ĀAz üzletember megjegyezte, nem biztos, hogy túléljük a harmadik világháborút
ĀAz orosz külügy nehezményezi, hogy egyes nyugati államok engedélyezték Kijevnek az oroszországi célpontok támadását
ĀAz oroszok több területet foglaltak el az utóbbi hetekben, mint az ukránok a tavalyi ellentámadás során
ĀMedvegyev ismét atommal fenyegetődzik, Ukrajnáról pedig csak múlt időben beszél
ĀSikorski szerint a kérdésnek etikai vetületei vannak
ĀAz ukrán külügyminisztérium újra nyújt konzuli szolgáltatást a külföldön lévő ukrán hadköteleseknek