Kreml: Putyin sorra hívja a közel-keleti vezetőket
ĀAz orosz elnök már beszélt Bassár el-Aszad szíriai és Ebrahim Raiszi iráni elnökkel
ĀAz orosz elnök már beszélt Bassár el-Aszad szíriai és Ebrahim Raiszi iráni elnökkel
ĀMegpróbálta rávenni Moszkvát és Kijevet, hogy tegyenek kölcsönös engedményeket
ĀAz „önkéntes” behívás nemcsak a katonai korú férfiakat, hanem a női orvosokat és a katonai múlttal rendelkező nőket is érinti
ĀA többpólusúságra való átállás természetes módon történik
ĀAz orosz elnök szerint az ukrán ellentámadás kudarcot vallott
ĀOroszország átvette a kezdeményezést a csatatereken, és támadásba lendült
ĀAz orosz államfő szerint mindent eladnak, amit el lehet adni
ĀPutyin üzent a Biskekben tartott csúcsról
ĀVlagyimir Putyin kiemelte, Oroszország nem felejti el, hogy Izraelben számos honfitársa él, de hosszú évek óta jó kapcsolatokat ápol az arab világgal
ĀA cégeknek el kell adniuk a devizabevételeiket
ĀAz orosz elnök elmondta, hogy örömmel fogadta el kínai kollégája, Hszi Csin-ping meghívását
ĀAz orosz államfő szerint a palesztin nép érdekeinek semmibevétele az egyik fő oka a térségbeli eszkalációnak
ĀA felek mélységes aggodalmukat fejezték ki az erőszak folyamatos elmérgesedése, a polgári áldozatok számának katasztrofális növekedése miatt
ĀMoszkva évek óta igyekszik a Szovjetunió örökségére építve meghatározó játékossá válni a Közel-Keleten és Afrikában is
ĀAz ejtőernyős fenegyerek Dmitrij Beljajev, az orosz válogatott tagja volt
ĀPutyin világossá tette: 1956 a magyarok forradalma volt
ĀPutyin szerint nem volt értelme csapatok állomásoztatását fenntartani
ĀA házelnök szerint Washington és Brüsszel háborút indított Moszkva ellen
ĀAz orosz elnök beszélt arról, hogy hol kell megállnia a különleges hadműveletnek
ĀPutyin szerint a zsoldosvezér drogozott és arra is utalt, hogy nem idegenkezűség áll a repülőgép-tragédia mögött
ĀA Wagner-csoport legendás vezérének fia már beleszületett a gazdagságba, de Szíriát és Ukrajnát is megjárta
ĀA teljes pénzügyi rendszer javításán kell dolgozni
ĀEmlékeztetett arra, hogy korábban javaslatot tett Oroszország NATO-csatlakozására, de ezt elutasították
ĀAz orosz elnök szerint a világ jelenlegi pénzügyi rendszere csak a keveseknek felel meg, az emberiségnek nem
ĀA 45 éves újságírónő egy éve menekült el Oroszországból a lányával egy meg nem nevezett európai országba
ĀA helyzet teljesen átláthatatlan
ĀArra készülnek, hogy egy nyugati atomcsapásban az ország 70 százaléka elpusztul, és általános statáriumot kell elrendelni
ĀJöhet a Wagner 2.0, Putyin kinevezhette az új vezetőt, visszavették az irányítást
ĀA jelenlegi szankciók nem eredményezik Oroszország meggyengülését, Putyint pedig csak az orosz biztonsági erők tudják megbuktatni – vallja David Satter
ĀKiemelte: „A kitűzött céljainkat mindenképpen el fogjuk érni”