Zelenszkij újabb fejcseréi
ĀKinevezték az AFU különleges műveleti erőinek új parancsnokát is
ĀKinevezték az AFU különleges műveleti erőinek új parancsnokát is
ĀZelenszkij az Ukrán Fegyveres Erők volt főnökét, Zaluzsnijt nevezi ki nagykövetnek Nagy-Britanniában
ĀAz elnök a videóüzenetben jelentkezett be a Csernyihiv régióban található Jahidne településéről
ĀEgyütt tesztelik a nem stratégiai nukleáris fegyvereket
ĀStoltenberg: A NATO-nak nem áll szándékában közvetlenül részt venni az ukrajnai válságban
ĀA nyugati hadseregeknek forradalmi változtatásokon kell majd keresztülmenniük
ĀSzavai szerint tudja, hová vezetnek a túlzott ambíciók
ĀSeagal szerint az amerikai népesség több mint fele voltaképpen szereti Oroszországot
ĀNyolc évet kaphatnak a renitensek
ĀAz ukrán futballklubok nem hajlandók Kárpátalján játszani, félnek a kényszersorozástól
ĀUkrajna számára fontos a magyar álláspont, hangsúlyozta az ukrán elnök
ĀAz európai uniós tagállamok nagyköveti szinten elvben megállapodtak
ĀA hadiállapot bevezetése óta az ukrán törvényhozás zárt üléseket tartott
ĀA helyi hatóságok szerdán áramkimaradásokra figyelmeztettek
ĀZelenszkij: Fontos számunkra Magyarország álláspontja a békéhez való közeledésről
ĀAz unió nyíltan figyelmen kívül hagyja egyebek között a saját nemzetközi kötelezettségeit is
ĀAz ukrán hadseregnek több mint 1050 katonája esett el vagy sebesült meg
ĀAz orosz erők nagy hatótávolságú precíziós fegyverek sorozatos támadását indították ukrán célpontok ellen
ĀMoszkva a növekvő nyugati fenyegetésekre válaszolva a nem stratégiai nukleáris fegyverek előkészítését és alkalmazását teszteli
ĀLengyelország kész arra, hogy amerikai atomfegyvereket telepítsen a területére
ĀAz elnök jóváhagyta az orosz állampolitika alapjait a történelmi oktatás területén
ĀA NATO-csúcstalálkozót július elején tartják Washingtonban
ĀA II. világháborúban az ukránok egy jelentős része a németek oldalán fogott fegyvert
ĀHétfőn közölték, hogy egy hadgyakorlat részeként gyakorolni fogják a taktikai nukleáris fegyverek bevetését
ĀA Legfelső Tanács a kegyetlenkedő kényszertoborzók megbüntetését ígéri az emberi jogok megsértése miatt