Németek az oroszok nyomában – kémkedés az Estonia roncsainál
ĀFinnország és Észtország nem erősítette meg az állításokat
ĀFinnország és Észtország nem erősítette meg az állításokat
ĀMár senkire sem hallgatnak
ĀNem kell végleg temetni a békecsúcsot
ĀA rendszer páncélozott járművekből is működtethető
ĀA harcokban mintegy 100 orosz katona vesztette életét, többen pedig fogságba estek
ĀUkrajnai politikusok, köztük Julija Timosenko is korábban hasonló jóslatokat tettek a háború közeli befejezéséről
ĀFennáll a veszélye annak, hogy a víz elönti a Donyec folyó árterületét, ahol mintegy ezren élnek
ĀAz orosz csapatok három oldalról nyomulnak Sziverszk körül
ĀAz amerikai elnök hosszú ideig ellenállt a nyomásnak, de a külügyminiszter álláspontja végül változást hozott
ĀKirill Dmitrijev, a Putyin különmegbízottja szerint Oroszország mielőbb lezárná a konfliktust
ĀA lengyelek bornírt ötletén az EU vezetői nagyon is fellelkesültek; úgy néz ki, eszükbe sem jutott, milyen következményekkel járna egy ilyen kaland
ĀOroszország évtizedek óta nyugati technológiákkal erősíti nukleáris tengeralattjáró-flottáját
ĀA londoni csúcson a „Coalition of the Willing” vezetői egyetértettek az orosz olaj- és gázexport világpiacról való eltávolításáról és a befagyasztott eszközök Ukrajna támogatására fordításáról
ĀMacron újabb rakétákat és Mirage gépeket küld, miközben nő az európai nyomás a háború befejezésére
ĀPeszkov szerint az orosz pénzeszközök Ukrajnába történő átutalása „bumeránghatású” lesz
ĀA londoni tárgyalások a nagy hatótávolságú fegyverek biztosításáról fognak szólni
ĀA hivatalos látogatásra az Oroszország elleni új szankciók bevezetése után került sor
ĀA két elnök nem zárja ki a találkozó lehetőségét
ĀCsak a megfelelő pillanatra várt?
ĀNagyon véget vetne már a háborúnak