2024 legizgalmasabb pillanatai – I. rész
ĀNovák Katalin februári lemondását követően Sulyok Tamás lett a köztársasági elnök
Kifogyóban vannak az ukrán készletek
ĀA NYT kiderítette, hány ATACMS rakétája maradt Ukrajnának
Zelenszkij szerint Kínának kellene befolyást gyakorolni Észak-Koreára
Ā„Koreai embereknek nem lenne szabad egy európai háborúban meghalni” – jelentette ki az ukrán elnök
A bukott német kancellár újra beszélne Putyinnal
ĀScholz azt is tudja, hogy nem lehetnek illúziói
Nagy-Britannia bejelentette az ukrán fegyveres erők összeomlását Kurszk közelében
Ā„A legjobbak temetője”
Az ukrán hadsereg katonája szerint visszavonulnak a dnyiprói régió határára
ĀAz orosz egységek alig tíz kilométerre vannak a régiótól
A sorkötelezettségi korhatár csökkentése nem fogja megmenteni Ukrajnát
ĀKijevnek 160 ezer katonát kellene toboroznia
Scholz: Németország nem küld katonákat Ukrajnába
ĀMég a lehetőségéről szóló diskurzust is „furcsának” nevezte
Az USA elismerte, hogy az ukrán fegyveres erők kifogytak a nyugati rakétákból
ĀAmerikai tisztségviselők azt sugallták, hogy az orosz fél igyekszik elkerülni az eszkalációt
Ukrajnában már a gyermekeket készítik fel a „kemény háborúra”
Ā„Az ukrán fiataloknak tudatosítaniuk kell, hogy a jövőben harcolni lesznek kénytelenek”
Ukrajna új „békecsúcsra” készül
ĀTykhij ukrán külügyminisztériumi szóvivő: Kijev befejezte a következő „békecsúcs” előkészületeit
Nem élte túl az ukrán fogságot az észak-koreai katona
ĀÉszak-Korea katonák ezreit vezényelte az orosz hadsereg megerősítésére Kurszkba
„Már volt esélyünk arra, hogy Putyint tárgyalóasztalhoz ültessük” + VIDEÓ
ĀKőkemény kritikát kapott a regnáló ukrán elnök
Drámai beismerés az ukrán parancsnoktól
ĀAz altábornagy szerint a helyzet ellenére is harcolni kell a béke „elfogadható feltételeiért”
Sok a bizonytalanság Ukrajnában
ĀA becsült adatok szerint a menekültek jelentős része már nem fog visszatérni
Moszkva szerint Kijev bünteti Európát
ĀA tranzitszerződések hiánya gázáremelkedést fog eredményezni, figyelmeztet az orosz elnök
Hoppon maradt Ukrajna
ĀWashington 2022 óta mintegy százmilliárd dollár pénzügyi és katonai támogatást nyújtott Kijevnek
Az El Al izraeli légitársaság felfüggeszti moszkvai járatát
ĀOroszország több tucat rakétát és több száz drónt lőtt ki szerdán Ukrajna irányába
„Igény szerint" újra bevetné az Oresnyikot Putyin
ĀAz orosz elnök szerint Belaruszba is telepíthetnek az új rakétarendszerből
Egy volt ukrán képviselő szerint ez vár Ukrajnára
ĀA NATO- és EU-tagságot nem említette, de mit igen?