Megvédte címét, és az örökrangsor élén áll a Ferencváros
ĀVarga Dénes karrierje 12. bajnoki címét ünnepelhette
ĀVarga Dénes karrierje 12. bajnoki címét ünnepelhette
ĀParádés rangadót nyert meg hazai pályán a Győr, a Vasas még az utolsó fordulóban reménykedhet
ĀA labdarúgó NB II 32. fordulójának záró mérkőzésén az NB I-be vágyó Vasas a kiesés elől menekülő szombathelyieket fogadta
ĀA Honvéd az első szűk fél órában egyenrangú ellenfele volt a Vasasnak, de egy labdaeladást követően visszarántásért Adorján Krisztiánt a 29. percben kiállította a játékvezető, innentől pedig alapvetően megváltozott a mérkőzés képe
ĀA Merkantil Bank Liga sereghajtója kiesett az NB II-ből
ĀA fővárosiak 11 perc és egy mintaszerű ellentámadás után már vezettek, de a baranyaiak még a fordulás előtt tizenegyesből egyenlítettek
ĀAz óbudaiak öt év alatt negyedszer, összességében pedig 16. alkalommal nyerték meg a trófeát
ĀA fővárosiak kiütötték a Merkantil Bank legszerényebb gólmennyiségét produkáló pécsieket
ĀA vendéglátó Vasas gól nélküli döntetlent játszott a Szeged együttesével a labdarúgó NB II 19. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén
ĀRangadónak indult, de a Győr semmit sem tudott megvalósítani abból, amit eltervezett, a az angyalföldiek kiütéssel győztek
ĀAz angyalföldiek féltucatot lőttek a Merkantil Bank Liga rangadóján, ami után a Nyíregyháza vette át a vezetést a tabellán, a Vasas a 3. helyét erősítette meg
ĀA találkozót 20.45-kor rendezik pénteken
ĀNovothny, Radó és Berecz góljaival magabiztosan tartották otthont a 3 pontot az angyalföldiek
ĀKiss László góljairól az idősebbek ma is mesélnek, pedig még gólkirály sem volt soha
ĀA szervezők tájékoztatása szerint a magyar topjátékosokat is felvonultató mezőny szerdán a selejtezőkkel kezdi meg a küzdelmeket
ĀPuskás Lajos: Járok meccsre meg templomba
ĀBefejezte profi labdarúgó-pályafutását a 23-szoros válogatott Pátkai Máté, aki háromszor volt bajnok a hazai élvonalban, egyszer pedig Magyar Kupát is nyert
ĀA zöld-fehérek ezzel beállították az ősi rivális Újpest rekordját
ĀA végletekig kiélezett mérkőzésen az angyalföldiek legyőzték az OSC-t
ĀAz angyalföldi klub ezzel a gesztussal tiszteleg a Szőke Szikla emléke előtt
ĀMészöly Kálmán korábbi 61-szeres válogatott labdarúgó felnőtt pályafutása során csak a Vasasban lépett pályára
ĀA Vasas nyerhet, de Lejkó doktor nem lesz az év ifisportolója
ĀMegkezdődtek a jelentős változások a labdarúgó NB I-ből búcsúzó Vasasnál: a kiesés után: 30 százalékkal csökkentik a játékosok fizetését, és egyéb változásokra is számítani lehet
ĀA szövetségi kapitány szívében különleges helye van a Honvédnak
ĀA találkozónak nem volt jelentős tétje, ugyanis a tabella hatodik helyén álló Kisvárda már nem tud előrébb lépni
ĀA bravúros siker is kevés lesz a Vasas számára
ĀA Fáy utcaiak veresége esetén matematikailag is biztossá vált volna kiesésük az NB I-ből, így azonban erre ebben a körben még nem kerül sor