Varga Ádám és Csorba Zsófia is a világranglista élén
ĀFrissültek az egyes szakágakban idén még csak tesztjelleggel bevezetett világranglisták
ĀFrissültek az egyes szakágakban idén még csak tesztjelleggel bevezetett világranglisták
Ā„Ez egy óriási dolog, bármelyik sportág megirigyelhetné tőlünk”
ĀA Kopasz Bálint–Varga Ádám kettős éppen csak lemaradt a döntőről
ĀA magyar kajak-kenu csapat augusztus 3-án és 4-én utazik a francia fővárosba
ĀNégy hazai érem vasárnap délelőtt a szegedi kajak-kenu világkupán
ĀNői K–2 200 méteren a Csikós Zsóka, Kőhalmi Emese kettes próbálkozhat
ĀA magyar csapat férfi kajakban már megszerezte a maximális, hat kvótát az olimpiára, az utazó csapat összetétele pedig majd a hazai válogatókon alakul ki
ĀA KSI 24 éves sportolója az idén megszerezte első felnőtt Európa-bajnoki címét
ĀA labdarúgó NB I 11. fordulójának záró mérkőzésén a Ferencváros 3–0-ra megverte odahaza az Újpeste, a derbi után a Fradi mestere is értékelt
ĀA férfi C–2 1000 méter és a női K–1 1000 méter nem szerepel az ötkarikás programban
ĀA sportági verseny a később sorra kerülő vegyes 200 méteres finálékkal zárul
ĀMintegy nyolcvan magyar versenyző vesz részt a megmérettetésen
ĀKopasz Bálint és Varga Ádám. Gratulálok - írta közösségi oldalán a miniszterelnök a kajakosoknak
ĀEbben a számban a magyarok legutóbb az 1968-as mexikóvárosi játékokon örülhettek győzelemnek Hesz Mihály révén, de érmet is 1976-ban szereztek legutóbb - VIDEÓ