Kína új kereskedelmi főtárgyalót nevezett ki
ĀLi Csenggang a WTO genfi ülésén élesen bírálta az Egyesült Államokat
ĀLi Csenggang a WTO genfi ülésén élesen bírálta az Egyesült Államokat
ĀIdő és tér kell a tárgyalásokra, üzeni Brüsszel
ĀPeking szerint Trump lépései nemcsak a nemzetközi joggal és a WTO alapelveivel mennek szembe, hanem az amerikai gazdaságra is károsak
ĀTrump kormányának intézkedései újra bizonytalanságot hoznak a technológiai szektorban
ĀA kínai válaszcsapás után már az amerikai munkahelyek tömeges elvesztésétől tartanak
ĀKína és Oroszország szövetsége erősebbé válhat, mint eddig bármikor, és az USA többi kihívója is összezárhat
ĀEurópa pénze Ukrajnába áramlana, miközben a kontinensnek magának is meg kell küzdenie számos kihívással – figyelmeztet az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának államtitkára
ĀSzázhuszonöt százalékos vámot vetettek ki az amerikai termékekre
ĀA „felszabadulás napja” utáni hét megmutatta, mennyire sérülékeny az amerikai gazdaság – és maga az elnöki adminisztráció is
ĀAz emberek kezdtek „idegesek” és „félősek” lenni – indokolt az elnök, akivel egyelőre csak a nyomás alá helyezett országok 40 százaléka keresett kapcsolatot
ĀA kínai–amerikai kapcsolatok milyensége a világgazdaság egészére hatással van
ĀDonald Trump döntése után megkönnyebbültek a piacok
ĀTrump szerint ez addig fog folytatódni, amíg Kína nem lesz alkuképes
ĀKanada viszontvámot vezet be szerdától az Egyesült Államokból importált járművekre, válaszul a Donald Trump által bejelentett intézkedésre
ĀA parlament kedden tárgyalta Európa legnagyobb adócsökkentési programját
ĀAz EB elnöke szerint az EU és Kína felelőssége ezt létrehozni
ĀAz OPEC+ múlt heti döntésének hatására óriásit estek az olajárak, elérve az amerikai olajipar tűréshatárát
ĀA mostani helyzetben nem szabad kapkodni vagy bosszúintézkedéseket hozni
ĀTrump kereskedelmi háborúja nem marad válasz nélkül
ĀBár az amerikai elnök győzelemként tálalhatja a termelésnövelést, valójában egy olyan dominó indult el, amely akár meg is ütheti az amerikai gazdaságot
ĀA republikánus elnök első ciklusára esik a magyar–amerikai kereskedelmi kapcsolatok leggyengébb időszaka az elmúlt tíz évből
ĀMeglepő hírt tett közzé a Bloomberg