6 millió 176 ezer a beoltott
Ā5 883 873 fő már a második oltását is megkapta, 2 906 959 fő pedig már a harmadik oltást is felvette
Ā5 883 873 fő már a második oltását is megkapta, 2 906 959 fő pedig már a harmadik oltást is felvette
ĀA Pfizer újabb adatokat ismertetett arról, hogy a harmadik dózis mennyiben segíti a védekezést a dél-afrikai mutáns ellen, és eszerint az már megfelelő szintre növeli a védettséget
ĀA Pfizer vakcinája jóval kevésbé sikeresen tartja távol az omikron variánst
ĀTeljes oltás és frissítő oltás, azaz három adag szükséges az új típusú koronavírus okozta betegség ellen
ĀPéntektől egy hónapra bezárják az összeséjszakai szórakozóhelyet Franciaországban
ĀA beszámoló szerint a miniszterek támogatták azt is, hogy a tagállamokban összehangolják az uniós védettségi igazolványok érvényességét
ĀVédettségi igazolás nélkül szállt buszra, negatív teszteredménye sem volt, ezért négyszáz eurós bírságot szabtak ki egy római férfira
ĀA kormánypártiak inkább oltáspártiak - Az ellenzék hátrányának egyik oka megosztottsága több kérdésben
ĀA beoltottak közül 5 867 068 fő már a második oltását is megkapta, 2 765 500 fő pedig már a harmadik oltást is felvette
ĀDél-Afrikában jártak
ĀAki nem veszi föl a vakcinát Szingapúrban, annak magának kell finanszíroznia orvosi ellátását, ha elkapja a koronavírust, és a kórházi számla akár huszonötezer dollár is lehet
ĀTarnai Richárd: Az akcióhétig a tizenkét éven felüli lakosság több mint hetven százaléka felvette az oltást, az országban legtöbben Pest megyében éltek a lehetőséggel
ĀBekeményítettek: februártól durva bírsággal és akár elzárással is sújthatják azokat, akik másodszorra sem tesznek eleget az oltási felszólításnak
ĀHorvátországban továbbra is korlátozzák a nyilvános összejöveteleket, a rendezvények látogatása, a beutazás és az állami szférában a munkavégzés is védettségi igazoláshoz kötött
ĀA nyertest az online keresések alapján választják ki
ĀA népességhez viszonyított sorrendben Málta és Ausztria követi hazánkat
Ā- A harmadik oltás biztosan életmentő oltás - December 20-tól érkeznek az 5-11 éveseknek való vakcinák - A Magyar Kormány nem a multik, hanem az emberek oldalán áll - Ha a baloldal nyer, adóemelések és munkanélküliség jön + VIDEÓK
ĀA szakértők szerint a kimagaslóan erős mutációs képességgel bíró változat megkerülheti az emberi test védelmi vonalát, és ezzel új löketet adhat a világjárványnak
ĀAz új variáns aggodalomra ad okot, mert több mint harminc mutációval rendelkezik, amelyek szokatlan mintázatba rendeződtek
ĀHerr Gyula: A koronavírus-fertőzés esetén az öngyógyítás ritkán működik, nem szégyen a kórházi segítségkérés
ĀA BioNTech egyik alapítója a fertőzési láncok megszakításáról nyilatkozott
ĀA delta vírusmutáns agresszív terjedése miatt a be nem oltottak vannak a legnagyobb veszélyben
ĀKásler Miklós: Aki több mint négy hónappal ezelőtt vette fel a koronavírus elleni vakcinát, most vegye fel a harmadikat is
ĀDöntöttek Berlinben: a vakcinálatlan polgárok november 27-től az alapellátást leszámítva nem vehetnek részt a kiskereskedelmben, és az oktatásból is kitiltják őket
Ā„Védjük meg saját magunk, családunk, szeretteink életét! Csak az oltás a megoldás!” + VIDEÓ
ĀA baloldal miniszterelnök-jelöltje már sokadik alkalommal veszi védelmébe a migrációt támogató Soros Györgyöt
ĀKözigazgatási bírság várhat arra, akiről kiderül, hogy nem adatta be az oltóanyagot
ĀBeoltottaknak tekintik őket
ĀA mai nap folyamán délig beadott vakcinákból negyvenkétezer harmadik, kétezer második és mintegy hétezer első oltás + GALÉRIA + VIDEÓ
ĀAusztriában hétfőtől a járvány terjedése miatt ismét teljes lezárást rendelnek el és a védőoltás kötelezővé tételéről is döntött a kormány