Jövő év végén már megkezdődik a vakcinagyártás Debrecenben
ĀÉvente több mint húszmillió, különböző technológiával készülő oltóanyagot gyártanak majd az üzemben
Nem mindenkinek javasolja a harmadik vakcinát az uniós gyógyszerügynökség
ĀElőnyt élveznek az oltatlanok
Hetvenszázalékos uniós átoltottság
ĀUrsula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta: a járvány nem ért véget
Támad a delta variáns, szigorítanak az intézkedéseken
ĀSzicíliában újra kötelező a szájat és az orrotegyaránt eltakaró maszkot viselni a közterületeken
Schanda: Oltásra buzdítjuk az egyetemi hallgatókat is
ĀA biztonságos tanévkezdésért mindenkit oltakozásra kér az ITM
Demonstráltak, gyújtogattak az oltásellenesek
ĀA rendőrök paprikaspray-vel oszlatták fel a tüntetést
Hatékonyak a hazánkban használt oltóanyagok
ĀA szomszédos országokban jóval több az új fertőzés, mint nálunk
Életveszélyes oltatlanság
ĀLengyelország több mint négymillió euró értékű humanitárius segélyt juttatott Ukrajnának – a csomag vakcinákat és orvosi és védőfelszereléseket is tartalmaz
A negyedik hullám nem lesz akkora, mint a harmadik
ĀA lapunknak nyilatkozó szakértő szerint minden vakcina hatásosan megismerteti az immunrendszert a vírussal
Szigorít Szicília, alacsony az átoltottság
ĀMától ötvenöt városban tilos tömegrendezvényeket tartani, és visszatér a szabadtéri maszkviselet, családi események előtt tesztet kell csináltatni
A szomszédos országokban romlik a helyzet
ĀSzlovéniában újranyitnak a covidosztályok – Szerbiában 1500 fertőzött naponta
Tendenciaszerű lassú növekedés
ĀAz a vírusvariáns fog terjedni az országban, amelyik képes lesz a legjobban kijátszani a védőoltások okozta immunválaszt – mondta a Magyar Hírlapnak Rusvai Miklós
Továbbra is zár alatt Sydney
ĀAusztráliában gyorsan terjed a koronavírus delta variánsa, felgyorsítják az oltási kampányt
Célkeresztben az oltatlanok
ĀHa nem nő az oltakozási hajlandóság, katasztrofális lehet a tél
Az oltás fontosságára hívja fel a figyelmet a MOK
ĀBár a vakcina nagymértékben csökkenti a komolyabb szövődmények kialakulását, a járvány terjedését csak lassítja, így az oltatlanok továbbra is veszélyben vannak
Még nem tudható, mennyire veszélyes
ĀRusvai Miklós: A magyar kutatók által kimutatott vírusvariánst a WHO besorolta
Tanévkezdésre az iskolákban is lesz oltási akció
ĀMagyarország az elsők között jutott el oda, hogy a 12-15 éves fiatalok is megkaphatják az oltást, melyre a szülők június óta tudják regisztrálni gyermeküket
A harmadik oltás erősebb védelmet ad az eddigiek alapján
ĀBoldogkői Zsolt: Vagy folyamatosan korlátozó intézkedéseketvezetünk be, ami sem a gazdaságnak, sem a társadalomnak nem jó, vagy pedig vakcinákkal megszabadulunk a vírustól
Karanténba kerül Canberra
ĀKoronavírus. Sydney-t hét hete lezárták, de nem javulnak a mutatók
Napi kilencszáz új fertőzött van Ausztriában
ĀKét kelet-tiroli település karanténba került – Csak védettséggel rendelkezők járhatnak szabadon
Izraelben és Kínában is terjed a fertőző delta variáns
ĀVeszélybe kerülhetnek az ultraortodox közösségek
Rekordprofitot termelt az első fél évben a BioNTech a koronavírus elleni oltással
ĀNégymilliárd euró haszon
Zöldkártya nélkül sehová
ĀAz Olaszországban bevezetett szigorú szankciók nemcsak a pedagógusoknak, hanem a felsőoktatásban tanuló diákoknak is ötnapos türelmi időt adtak az igazolások beszerzésére
Tojássárgájából készülhet az új ellenanyag a koronavírus ellen
Āarga Mihály hangsúlyozta, az Egészségipari Támogatási Program révén újabb területen válhat hazánk önellátóvá
Rossz hírek jöttek Észak-Amerikából
ĀTokióban ismét rekordot döntött a napi új fertőződések száma, amely először haladta meg az ötezret, s az esetek kilencven százalékát az indiai variáns okozza